Vízügyi Közlemények, 1987 (69. évfolyam)

3. füzet - Öllős Géza: Fürdővizek tisztítása

Fürdővizek tisztítása 355 A vírusok inaktivitásával kapcsolatos reakciók a baktériumok elölését eredményező reakcióknál azonban jóval lassúbbak. Forgatásos rendszerben a koagulációs szűréssel + fertőtlenítéssel, ill. oxidáltatással + koagulációs szűréssel + fertőtlenítéssel távolíthatók el legeredményesebben. A vírusok - a számukra kedvezőtlen környezeti tényezők miatt - a fürdővízben nem dúsulnak fel. A fürdőzők a vízbe azonban nemcsak mikroorganizmusokat visznek be, hanem kémiai szennyezőanyagokat is (főleg nyál, izzadság, vizelet és kozmetikai eredetűeket). Ezek a fertőtlenítő hatást csökkentik. A fürdővíz minőségének szabályozásakor, a vízbeli szennyezőanyagokat figyelembe véve, a következő alapvető szabály adódik: a fürdővíz medencebeli fertőtlenítése előtt a zavaró kémiai anyagokat el kell távolítani. Ezáltal érhető el legkisebb fertőtlenítőszeradaggal és legkisebb oxidációs melléktermék-képződés közben hatékony fertőtlenítés. Ez azt jelenti, hogy a fürdőmedence vizének fertőtlenítését forgatásos víztisztító rendszerrel kell társítani. A forgatásos rendszer létrehozását a vízgazdálkodási szempontok is indokolják. A töltő-ürítő rendszerű medencés fürdő esetében a víztisztítás és a fertőtlenítés elmarad, így a vízbe jutó szennyezőanyagok töménysége a fürdés kezdetétől folyamatosan nő, mindaddig, amíg a medence vizét le nem ürítik. így a mikroszervezetek egy része, pl. a P. aeruginosa, a szaprofita baktériumok zöme szaporodik is. A víz növekvő méretű szennyeződését a megszabott arányú folyamatos vízcsere hivatott mérsékelni. Ennek mértékét a medence térfogata, ill. a fürdőterhelés alapján választják meg. A strandfürdőkben, hullámfürdőkben, fedett uszodákban a medencetérfogat 2,5%-át cserélik üzemóránként. A folyamatos és a bizonyos gyakoriságú teljes vízcsere az epidemiológiai veszély szempontjából azonban elégtelen megoldásnak minősítendő, hiszen a szennyezőanyag-terhelés és a baktériumszaporodás mértéke a hígításból származó csökkenés mértékét rendszerint meghaladja. Epidemiológiai szempontból csak a forgatásos víztisztítást, ill. medencevíz-fertőtlenítést biztosító fürdő tekinthető kielégítő megoldásnak (Deák 1986). A termálvizek esetében ma még alapvető gondot jelent, hogy a termálvizek minősége a hagyományos eljárással (derítéssel és klóros fertőtlenítéssel) általában nem kezelhető, már komplexebb - ennek következtében költségesebb - tisztító- és fertőtlenítő rendszert kell létrehozni. A vízben levő, rendszerint sokféle, nagyobb mennyiségű, a fertőtlenítőszert redukáló anyagokat (pl. ammóniát, szerves anyagokat) a gyógyvíz értékes minőségi tulajdonságait szem előtt tartva, hatékonyan kell eltávolítani. A fürdővizek tisztításánál tehát igen lényeges, hogy a hidegvizű és a termálvizű fürdők víztisztítása egymástól lényegesen eltérő tisztítástechnológiai problémákat jelent. A társasfürdők, szinte minden esetben, zárt rendszerűek kell hogy legyenek, vagyis a fokozatosan elszennyeződő fürdővíz, megfelelő tisztítás után visszaforgatandó a medencébe. Ez a fürdővízregenerálás - általában - jóval gazdaságosabb, mint a víz folyamatos cseréje, és a forgatott víz hőmérsékietének újbóli visszaállítása. Ugyanakkor forgatás révén nagy mennyiségű víz takarítható meg, ami vízgazdálkodási szempontból is alapvetően fontos lehet. Bizonyos mennyiségű (a medence hasznos térfogatának 5-10%-át kitevő) friss vizet azonban minden nap a medencébe kell adagolni, a vízveszteségek pótlására. Ily módon a medence vizében lévő, a tisztítással el nem távolítható vegyületek (pl. klorid) töménysége csökkenthető, dúsulásuk korlátozható.