Vízügyi Közlemények, 1987 (69. évfolyam)
2. füzet - Bényey Zoltán: A vízügyi jog fejlődése
170 Bényey Zoltán tozta. Ezzel teljesen megfordult a helyi vízügyi közfeladatok - a vízrendezés vonatkozásában - a tanácsok és a társulatok közötti az a viszony, amelyet e szervezetek között a VT - kissé már a maga idejében is meghaladott módon - rögzített és máig őriz. 2.4.2. A VT létrejötte utáni második időszakban, 76-tól, az ágazat magatartását a befeléfordulás, a terjeszkedő törekvések lefékeződése jellemzi. A sűrűsödő belső ügyekre való figyelem-összpontosítás viszont kedvező légkört teremtett a vízügy megszerzett értékeinek megszilárdítására, elmélyítésére, kiváltképpen a szakigazgatási munkaterület hatékonyabbá élesítésére és eszközeinek finomítására, egyben gazdagítására. A különféle eredetű és jellegű külső hatásokra a vízügy elsősorban szervezésekkel válaszolt. Persze nem új szervezetek létrehozásával vagy régiek összevonásával, megszüntetésével, hanem egyes szervek rendeltetésének és belső munkaszervezetének az átalakításával. Ezek a változások önmagukban nem voltak túlságosan mélyrehatóak és nem tértek el a szervezet korábbi vonalaitól, ám nem vitték előbbre azokat a fejlődési irányzatokat sem, amelyek magjai korábban már kikeltek. Ezek közül a szakigazgatási tevékenységek szervezésében bekövetkezett megtorpanásra kell utalnunk. Nem nyert ui. elfogadást az az elképzelés, miszerint a vízügyön belül a szakigazgatási feladat- és hatáskört határozott belső munkamegosztással, viszont erőteljes és közvetlen központi irányítással kell megszervezni és irányítani; - ki kell alakítani - középszinten, az OVH alárendeltségében és a vízügyi igazgatóságok felett - hatósági hatáskörrel az Országos Vízügyi Felügyeletet, -a vízügyi igazgatóságoknál pedig fent kell tartani az 1971-ben kialakított Területi Vízügyi Felügyeletet. Ezzel az igazgatási-szervezési elképzeléssel szemben a középszintű szervezetből intézettípusú, sőt megrendelésekre szolgáltató szervezet formálódott, amelynek kezdetben még megtartott „felügyeleti" egysége semmit sem tudott kezdeni magával és csakhamar meg is szűnt. A vízügyi igazgatóságoknál pedig megszűnt a TVF, és ismét az egymástól, független" szakágazati egységek állottak vissza. Az a cél tehát, hogy azokat a szakágazatokat, amelyek a térség vízgazdálkodási irányítása és ellenőrzése, tehát a közhatalmi hatáskör gyakorlásának szakmai alátámasztásában elsődlegesen vesznek részt, „szolgálatok" (vízminőségi, hidrogeológiai stb.) formájában kell megszervezni és kettős alárendeltséggel országos központi irányítás alá kell helyezni, nem volt elérhető. Ezt a szervezeti mintát egyedül a védelem mindhárom ágát - az árvíz- és belvízvédekezést, valamint a vízminőségi kárelhárítást - egyesítő szolgálat és ennek (részben) az ÁBKSZ-szel kialakult szakmai viszonya valósította meg (1978), ennek azonban a hatósági-közhatalmi igazgatáshoz semmi köze nincsen. A vízügyi közhatalom szervezeti-szakmai alapja nem jött létre, és a közhatalmi működés ismét, feloldódott" a szakmai szakágazatok műszaki munkamegosztási rendszerében. Egyedül a hatósági osztályok maradtak felszínen. A jövő feladata maradt annak az 1978-ban részletesen - széles körű elméleti munkával, az ágazat-szervezési és gyakorlati tapasztalatok általánosításával - kidolgozott, de félretett elképzelésnek a megvalósítása is, amely a vízügyi hatósági - vízügyi felügyeleti - eszközrendszer új elemekkel való gyarapítását és megerősítését vette célba. Viszont 1977 végén került tető alá - majd tíz éves, meg-megálló, majd ismét meginduló kodifikációs munka lezárásával - a vízgazdálkodási társulatokra vonatkozó új, teljes körű szabályozás. A fejlődés általános vonulatában ennek a szabályozásnak nem az az érdekessége, hogy a korábbi szabályozást jóval részletesebben, kiérleltebben és magasabb színvonalon megújította, hanem az, hogy egyáltalán megújíthatta, mégpedig lényegében a két évtizede lerakott alapelvek fenntartásával - akkor, amikor az egész gazdasági és állami élet már messze járt