Vízügyi Közlemények, 1987 (69. évfolyam)

2. füzet - Bényey Zoltán: A vízügyi jog fejlődése

158 Bényey Zoltán Kellő megnyugtatásul szolgált az, hogy „van" vízügyi törvényünk, letudtuk ezt az állami követelményt is, és a jog egyelőre rendben van. Előbb a műszaki, utóbb a gazdasági problémák terelték el a figyelmet a jogról, időközi fejlesztésének feladatait pedig nem az organikus és a rendszeralkotó jogfejlesztés szempontjai, hanem az operatív ágazati és felügyeleti irányítás eszközigényei, elsősorban pedig az aktuális gazdasági (funkcionális) szabályozás igényei határozták meg. 2.1.2. Az 1965-83 közötti időszak második szakaszában (1976-83) a vízgazdálkodás fejlődésének irama némileg csökkent. Bár ebben az időben is eleget tett kötelezettségeinek az ágazat, megfelelt - a lehetőségeinek keretei között - az elvárásoknak, sokkalta megszorítottabb feltételek mellett is igyekezett kielégíteni a társadalom alapvető igényeit, mégis a szakaszváltás világosan érezhető. A vízgazdálkodást bizonyos „lassítás" jellemezte. Robbanékony fejlődését szelídebb ütem váltotta fel, külterjes fejlődése megállott, sőt egyes már megindult szervezeti irányzatai visszafogására is sor került, tartalmi fejlődésének üteme pedig lelassult. E változások mögött is az összegződő hatások sokaság húzódik meg. A döntő hatás a fejlődés szövedékében itt is az, hogy a külső gazdasági körülményekkel a vízgazdálkodás feltételei is lényegesen megváltoztak. A népgazdaság „aranykorszaka" egy csapásra véget ért. A 70-es évek közepétől a megváltozott világgazdaságban növekvő nehézségekkel kellett szembenézni, és ez természetesen problémákat támasztott a belső gazdaság működési területein is. Ezek a kedvezőtlen alakulások a vízgazdálkodást is visszafogottabb működésre késztették, annak ellenére, hogy változatlanul érvényes maradt a tétel, miszerint a termelő infrastruktúra csak akkor teljesítheti társadalmi rendeltetését, ha az általános gazdaságfejlődést kellően előkészíti, megalapozza, előtte jár. Ezért a vízgazdálkodás részesedése a népgazdaság fejlesztési erőforrásaiból még a változásokat követően is viszonylag jelentős (5-6%-os) maradt, ami a nehézségek ellenére is mindmáig fontos helyet jelöl ki számára a népgazdaságon belül. A dilemma azonban változatlanul fennáll: a társadalom igényei a vízgazdálkodással szemben megmaradtak, sőt még növekednek is - a lehetőségei viszont csökkentek, olykor jelentősen, s talán még tovább is csökkennek. A mérleg óhatatlanul deficites, s mivel olykor feloldhatatlanok az ellentmondások, esetenként egyenesen konfliktusokhoz vezetnek el. Ez alapvetően új helyzet, új „kihívás", s minden eddiginél nehezebb feltételeket jelentő háttér a vízgazdálkodás további fejlődése-fejlesztése számára. A vízügy belső tényezői a külső körülményekkel természetesen összhangban alakultak. Az ágazat irányítása az új feltételekhez és új követelményekhez gyorsan alkalmazkodott. A vízügyet némileg más módszerek, lesimított élű törekvések kezdik jellemezni, egyben halkabb, simulékonyabb, illeszkedőbb és többtényezős módszerek váltak uralkodóvá. Nem a revolúció, hanem a fokozatos alkalmazkodás, esetleg a csendes reform alakítja ebben a szakaszban, napjainkban is, a vízgazdálkodást. Ráadásul a külső körülmények újító tényezői - amelyek viszont annál meredekebbek és erőteljesebbek - még azt is napirendre tűzték, amiről úgy tűnt, már soha nem lehet kérdéses: a vízgazdálkodás sajátos természetének, sajátos népgazdasági jelentőségének és különleges szervezetszerű kialakításának ismét szükségessé vált megindoklását és elfogadtatását. A változások nem maradtak hatástalanok természetesen a vízgazdálkodás szevezetére sem (.László 1971). Különösen a területi vízügyi szakigazgatás szervezetének megoldásra váró kérdései jelentősek, minthogy ma is és a jövőben is elsősorban a vízügyi igazgatóságok alkotják a vízgazdálkodás és a vízügyi szolgálat gerincét. Talán szubjektív visszatekintéssel, de aligha valós alapok nélkül, úgy tűnik, hogy a „szolgálat" belsőleg alakulóban van. Katonás mentalitása oldottabbá vált, közelebb került az általános népgazdasági munkastílushoz, kissé fellazultak hagyományos kötelékei és hagyománykötöttsége, ami - egyebek között - az új nemzedék mind nagyobb mértékben való belépésének tudható be. Ez természetes és kedvező folyamat, feltéve, hogy a „szolgálat" belső kötőerői nem lazulnak túlságosan, és képes a hagyomány