Vízügyi Közlemények, 1987 (69. évfolyam)

2. füzet - Bényey Zoltán: A vízügyi jog fejlődése

A vízügyi jog fejlődése 157 2. A vízgazdálkodás társadalmi-gazdasági folyamatai, mint a jogfejlődés alapjai 2.1. Az 1965-83 közötti fejlődés általános jellemzése A VT utáni korszak a vízgazdálkodás minden lényeges működése és fejlődése szempontjából eléggé határozottan, két szakaszra osztható: az 1965-75 és az 1975-83 közötti időszakra. E szakaszok fejlődési irányai a vízjogban is félreérthetetlenül nyomon követhetők. 2.1.1. Az első szakasz. A kereken egy évtizednyi idő a vízgazdálkodás fejlődésének csúcsteljesítményét fogja keretbe. Fejlődésének páratlan erőteljességében, fizikai teljesítményeiben, szellemi és anyagi eredményeiben egyaránt, a célok és az eszközök egységében s a lendítő erőhatások kihasználásában, mind külterjes, mind belterjes gyarapodásban történelmileg egyhamar alig megismételhető gazdagodású korszaka ez vízgazdálkodásunknak; a kibontakozás, a belső szemlélet-váltás és munkamegosztás, elmélet és módszertan kifejlesztésének, valamint a teljesítményekben való gazdagodás, a létrejött alapokon kibontakozó fejlődés, a társadalomtól kapott lehetőségek maximális kihasználásának szakasza. A vízgazdálkodás fejlődése (Bényey 1974) összetett külső és belső tényezők ritkán adódó kedvező együtthatásának eredménye. Mindenekelőtt a külső körülményeké. Igen-igen kedvező gazdasági korszak volt ez az évtized a magyar gazdaság számára: „a gazdaságtörténelemnek ezt a szakaszát jogosan lehet a magyar gazdaság aranykorszakának tekinteni" (Csikós-Nagy 1982). Ennek a hatalmas méretű, felfelé ívelő, egyenes vonalú, építő-megszilárdító társadalmi-gazdasági fejlődésnek a kereteibe illeszkedett be a vízgazdálkodás is; ennek igényeket támasztó, a fejlődést ösztönző hatásaiból és a feltételek biztosító erőforrásaiból táplálkozott. A vízgazdálkodás belső fejlődése ezzel teljes harmóniában alakult. Uralkodó irányzatai és szellemi-módszertani erői eleget tettek a társadalom elvárásainak, a társadalom „kihívására" képesek voltak megfelelő „választ" adni, mind tartalomban és szervezeti keretekben, mind külső kiteljesedésben és belső elmélyülésben, az irányítás és a végrehajtás egymásra hangoltságában egyaránt. Ahol mégsem tartott lépést az igényekkel, ott teljesítményeit a népgazdaság lehetőségei határolták le. Az egyenes vonalú fejlődés nem jelenti azt, hogy e korszakon belül ne lenne megállapítható bizonyos hangsúlyváltozás, súlyponteltolódás. E szakasz első felében még a műszaki-gazdasági munka volt az elsődleges, és a vízügyet továbbra is a mérnöki szemlélet jellemezte; későbben azonban már a gazdasági változásokra való felkészülés jelei is észlelhetők, egyelőre főként a szervezet ki- és átalakításában mutatkozó változásokban. Az első szakasz második részében, 1968-75 között, azután határozottan a közgazdasági iránykeresés került előtérbe, a közgazdász-szemlélet vált uralkodóvá, némelykor egyenesen nyomasztóvá. A hangsúly a vízgazdálkodás gazdálkodásfejlesztésére, a népgazdasági ágazat fejlesztési forrásainak megszerzésére, a gazdasági szabályozóinak kialakítására tevődött át, az ágazatirányítás előkészítése és bevezetése lett a fő kérdés. Ehhez igazodva alakult a vízgazdálkodás szervezetrendszere is. Az 1965-83 közötti időszak első szakaszának fejlődéséről összefoglalóan megállapíthatjuk,- hogy a vízgazdálkodás a társadalom előtt jelesre vizsgázott. Maximálisan élt a kapott lehetőségekkel, megfelelt az elvárásoknak, s ezt társadalmi tekintélyének kialakulása is méltányolta. Az ágazat társadalmi-állami elismerése ekkor jutott csúcspontra. A jog fejlődésének már nem egyértelműen kedvezett ez a fejlődési irány és annak fő erővonalai.