Vízügyi Közlemények, 1986 (68. évfolyam)

2. füzet - Balásházy László-Liebe Pál-Lorberer Árpád-Neppel Ferenc: A vízrajzi tevékenység fejlődése a felszín alatti vizet területén

234 Balásházy L., Liebe P., Lorberer A. és Neppel F. kisalföldi talaj- és rétegvizek korának meghatározására. 1973/74-től rutin C

1

4 izotóp mérések is folytak az idősebb vizek beszivárgási korának behatárolására. A tricium és а С

1

4 vizsgálatokat az ország nagy területére kiterjesztették (Deák 1979). Évente kb. 100 felszín alatti vízből vett mintát vizsgáltak triciumra, és kb. 60 mintát C

1

4-re. Hazai (KBFI) és külföldi izotóp laboratóriumokkal együttműködve megkezdték az 0

18 és a deutérium vizsgálatokat is annak megállapítására, hogy milyen átlaghőmérsékletű klímán hullott csapadék beszivárgásból származik a minta. A vizsgálatok a C

1

4 módszerrel kapott eredményekkel jól összeillő megállapításokra vezettek. Az utóbbi években külföldi együttműködés keretében megkezdődött a felszín alatti vizek hélium és egyéb nemesgáz tartalmának vizsgálata is (Deák-Horváth-Martel-Oszions-Oxburg-Stegena 1985). A kiépült nemzetközi kapcsolatok fémjelzik az izotópvizsgálatok nemzetközi elismerését. A 80-as évek elején az OMFB támogatásával létrejött az országos vízminőség megfigyelő törzshálózat az ivóvízellátásra igénybevett felszín alatti vizek vízminőségének rendszeres és gyakorlatilag minden mérhető komponensre kiterjedő vizsgálatára. A kb. 600 pontból álló hálózat üzemeltetését a VÍZIG-ek végzik, úgy, hogy a törzshálózati vízműkutakon a vizsgálatok jelentős részét a vízművek maguk végzik el. A hálózat VÍZIG-enkénti megoszlását а I. táblázat tartalmazza. 3. Vízrajzi tevékenység a források és karsztvízkészletek területén A források rendszeres hidrológiai kutatása, vízrajzi adataik gyűjtése és feldolgozása 1952-ben, a Vízgazdálkodási Tudományos Kutató Intézet megalakulásával vált a vízügyi szolgálat szerves részévé. Mivel hazánk legnagyobb hozamú forrásai - amelyekre legjelentősebb gyógyfürdőink (Budapest, Esztergom, Harkány, Eger, Miskolc-Tapolca) és több nagyvárosunk vízellátása (Tata, Veszprém, Pécs, Eger, Miskolc) épült - karsztforrások, ezért a karsztvizek hidrológiai kutatása kezdettől fogva kiemelt jelentőségű volt a VITUKI Karszt- és forráskutatási osztályán (

Ihrig 1954). A VITUKI-ban kidolgozott (

Kessler 1959) Országos Forrásnyilvántartás a dombvidéki területekre is kiterjedt, és a rendszeres időközönként, egységes mérési eljárások alkalmazásával végzett vízhozam-, vízhőmérséklet- és elektromosellenállás-mérések adatai alapján az aktuális vízellátási tervezési feladatokhoz is megbízható adatokat szolgáltatott a források megbízhatósági indexeinek kidolgozásával (

Kessler 1954). Különböző célú forráshozamméréseket Magyarországon akkor már mintegy 100 éve végeztek, de ezek igen rendszertelenek, esetlegesek voltak, és minden esetben valamilyen kisebb terület vízföldtani vizsgálatával álltak kapcsolatban. A források - különösen a hévizes- és gyógyforrások - kémiai elemzése még nagyobb múltra tekint vissza, mint a forráshozamok mérése (Schulhof 1957, VITUKI 1968). A források mérésében az 50-es években jelentős szerepet vállalt a BME-n működő Forráshidrológiai csoport és a MÁFI is. A karszthidrológiai kutatások kezdetben csaknem kizárólag a karsztforrások utánpótlódásának vizsgálatára szorítkoztak. A pécsi Tettye-forrás adatai alapján dolgozták ki (

Kessler 1954) a karsztos beszivárgás számítására az ún. „mértékadó csapadék %-módszert", amelyet rövidesen külföldön (Görögországban, Albániában, Indiában) is sikerrel alkalmaztak. A források hozamain kívül szükségessé vált az egyéb (mesterséges) megcsa-