Vízügyi Közlemények, 1985 (67. évfolyam)

3. füzet - Pálfai Imre: A síkvidéki vízrendezés időszerű kérdései

A síkvidéki vízrendezés időszerű kérdései 377 erőteljesebb tápanyag-utánpótlást tesz szükségessé. Külföldi tapasztalatok szerint a talajcsőhálózatok kettős hasznosításának legnagyobb problémája az, hogy könnyen gyökérfulladás következhet be. A síkvidéki talajcsövezés napjainkban a legnagyobb ütemben haladó vízgazdálkodási tevékenységek közé tartozik, nemcsak Csongrád megyében, ahol évente kb. 100 millió Ft-ot fordítanak erre a célra, hanem az Alföld többi részén is. Ennek ellenére ismereteink e téren meglehetősen hézagosak, sok a tisztázatlan, vitatott kérdés. Pedig az előttünk álló feladat óriási. Ha a síkvidéken vízrendezésre szoruló terület 30%-át vesszük drénezendőnek, akkor a jelenleg berendezett terület tízszeresére, kb. 5000 km

2 talajcsövezésre kell számítanunk. Sürgősen el kellene dönteni, hogy ezt hogyan a legcélszerűbb, leggazdaságosabb megvalósítani, különös tekintettel a kettős hasznosítás sokat ígérő lehetőségeire és nem lebecsülhető veszélyeire. 8. A vízrendezési müvek fenntartása A vízrendezési művek zöme földmedrű csatorna. Ezek megfelelő állapotban való fenntartása nagy erőfeszítéseket kíván. A fenntartási munka a csatornában elburjánzott növényzet és a lerakódott iszap ismétlődő eltávolításából áll. Ezt valamikor kézi erővel, ma már szinte kizárólag speciális fenntartó gépekkel végzik. Néhány helyen a vegyszeres gyomirtást is alkalmazzák. Nagyobb kettős hasznosítású csatornáknál a növényevő halak betelepítése is eredményes módszer. Az utóbbi tíz év tapasztalata szerint a belvízcsatornákban a vízi növényzet elburjánzása és a feliszapolódás sokkal gyorsabb, mint korábban. Ennek több oka van. A csatornabővítési munkálatokkal mélyebbre helyezett fenékszint belenyúlik a kevésbé állékony talajrétegekbe, s közelebb kerül a talajvíz szintjéhez, vagy abba még jobban belevág, s ez állandóan nedves állapotot teremt a csatorna alján. Ez a nedves állapot fokozódik azáltal is, s szinte a teljes belvízmentes időszakban fennállhat, hogy növekszik a belvízcsatornába bevezetett különféle használt vizek (kommunális és ipari szennyvizek, csurgalék hévizek, rizstelepekről lecsapolt vizek stb.) mennyisége is. Ilyenformán a vízi növényzet számára ideális 0,10—0,20 m-es vízmélység tartóssága sokkal nagyobb, mint korábban, amikor a belvízcsatornák nyáron és ősszel rendszeresen kiszáradtak. A csatornákban kifejlődő növényzet életfeltételeit még kedvezőbbé teszik a használt vizekkel bekerülő szerves anyagok és az ugrásszerűen megemelkedett műtrágya-felhasználásból eredő, bemosódó tápanyagok. A növényzet elszaporodásának és az iszaplerakódásnak a felgyorsulása mellett, az újonnan létesített csatornákkal és a nagyarányú csatornabővítésekkel jelentősen nőtt a fenntartandó csatornafelület is. Becslésem szerint az állami főcsatornáknál és a társulati csatornáknál ez a növekedés az elmúlt tíz év alatt 30—40%-ra, az üzemi csatornáknál 150—200%-ra tehető. A fölgyorsulási folyamat és a felületnövekedés együttes hatására a fenntartási feladatok nagysága a főműveknél és a társulati műveknél — óvatos becslés szerint is — tíz év alatt kb. kétszeresére, az üzemi műveknél kb. ötszörösére nőtt. A fenntartási feladatok e tekintélyes növekedését nem követte a ténylegesen elvégzett fenntartási munkák hasonló mértékű növekedése. A korábbi 8—10 éves iszapolási periódus az utóbbi évek tapasztalata szerint 15 évre nőtt, s az évi kétszeri gazkaszálást sem tudják minden csatornaszakaszon elvégezni. Ennek következtében a belvízcsatorna-hálózat állapota összességében nézve nem felel meg a zavartalan üzemeltetés igényeinek. Különösen kritikus helyzet alakulhat ki egy esetleges nagyobb nyári belvíznél, mert június—július hóna-