Vízügyi Közlemények, 1984 (66. évfolyam)

1. füzet - Rövidebb tanulmányok, közlemények, beszámolók

150 Juhász Endre anyagokat (iszap, fekália, szemét) többnyire külön-külön deponálják. így azután gyakori eset, hogy egy település térségében 2—3 szennyezési gócot alakítottak ki, azzal tetézve, hogy sem a talajtani, sem a hidrogeológiai szempontokat nem vették figyelembe. A szilárd és folyékony hulladékok együttes elhelyezésére a hagyományos eljárások bizonyos módosításai mellett — a rendezett deponálás szempontjai figyelembevételével — lehetőség van. A koncepció kialakításához a következő tényezők figyelembe vétele szükséges: — lakó- és ipartelep fejlesztés az adott térségben; — meglévő és tervezett ivóvíz bázisok; — mező- és erdőgazdasági művelés eloszlása, természetvédelmi területek, szakosított állattartás, bányaművelés; — környezetvédelmi szempontból kizárt területek. A részletes vizsgálati szempontok közül kiemelkedők: — a deponálásra szánt anyag minőségi összetevői (fertőzés, toxicitás, konzisztencia); — domborzati viszonyok; — hidrológiai és hidrogeológiai adottságok (talajvíz, felszíni víz stb.); — meteorológiai viszonyok; — növényzeti viszonyok; — gyüjtőkörzethez viszonyított helyzet (védő sávok), közlekedési kapcsolatok, stb. A szemét kisebb nedvességtartalma következtében a — párolgást is figyelembe véve — képes bizonyos mennyiségű folyékony iszap felvételére, anélkül, hogy a talajba lényeges mennyiség elszivárogna. A szemétből képzett és kazettákba bocsátott magas szervesanyagtartalmú iszap a hőmérséklettől függően hosszabb-rövidebb idő alatt a szeméttel együtt lebomlik. Az eljárás hátránya a jelentős szag- és légyártalom, valamint a rágcsálók elszaporodása. Föld takarás esetében ezek a hatások kevésbé érvényesülnek. A mezőgazdasági felhasználás céljából kialakított komposztkészítési eljárások nagyon régen ismertek. Az ország számos kommunális szolgáltató vállalata jelenleg is foglalkozik szennyvíziszap, illetve szippantott fekália hasznosításával, amikor is tőzegkeveréses technológiával komposztot állítanak elő, s a végterméket megfelelően csomagolva értékesítik. E módszer hátránya az, hogy a keverőtelepek üzemeltetése nehéz, vagy csak részben ellenőrizhető. A beszállított anyag ún. „forráskontrolja" a kívánalmaknak nem mindenkor tesz eleget. A szemétnek önálló, vagy szennyvíziszappal végzett hagyományos komposztálási technológiája bármennyire is ismert volt, nem tudott nálunk meghonosodni. Ennek oka egyrészt az idegen anyagok elkülönítési nehézségei (a kézi „válogatás" stb.), másrészt az árrendszerből adódó fogadási készség teljesmértékü hiánya volt. A műanyagok megjelenésével a különféle flakonok és fóliák olymértékben elszaporodtak, hogy elválasztásuk „hagyományos" módszerrel szinte lehetetlenné vált. A másik igen jelentős hátráltató tényező a fém konzervdobozok által esetleg okozott sérüléstől való — jogos — félelem volt, miután a dobozok maradékában kialakult „húsméreg" rendkívül veszélyes. A technológia szempontjából szükséges hosszú tartózkodási idő a nagyobb területigénnyel járt stb. A szemét és a szennyvíziszap hatékony „eltüntetési" módszeréül sokáig az égetést tartották, melynél — bizonyos nagyságon túl — a hőenergia visszanyerésével kísérelték meg azt gazdaságossá tenni. A költséges gépi berendezések fajlagos értékének csökkentése érdekében regionális égető központokat létesítettek, mely a gyűjtés határainak kiterjesztésével járt együtt. Mivel a ráfordítás egyik jelentősebb tényezője a gyűjtés, ezért annak megszervezésére különlegesen nagy gondot fordítottak. Ennek köszönhető, hogy ma e vonatkozásban sok kérdésben már kitaposott úton járhatunk. Az energiaválság azonban a szárítás, de különösen az égetéssel történő hulladék eltüntetés