Vízügyi Közlemények, 1983 (65. évfolyam)

1. füzet - Lászlóffy Woldemár: Francia és orosz kapcsolatok a magyar vízügyek múltjában

Francia és orosz kapcsolatok a magyar vízügyek múltjában 8 5 Timonov, V. E.: Ulucssenie uszlovij szudohods/tva porozsisztoj csaszti Reki Dunaja. (A hajózási körülmények megjavítása a Duna zuhatagos szakaszán.) Sz.-Peterburg, 1899. Timonoff, V. E.—

Kleiber G. H.: Amélioration des rivières par régularisation et dragages etc. XII Congrès International de Navigation, Philadelphie, 1912. I Section, I

e Question. Rapport No. 11. Tory K.: A Duna és szabályozása. Budapest, Akadémiai Kiadó, 1952. Töry К.: Az Al-Duna szabályozása. Vízügyi Történeti Füzetek 5. Budapest, VIZDOK, 1972. (Károlyi Zs. által összeállított részletes bibliográfiával.) Vdránszky J.: Jelentés a szentpétervári XI. nemzetközi hajózási kongresszusról. Vízügyi Közlemények, 1911/1. szám. Viczián, E.: Rapport entre les précipitations atmosphériques et le débit des drains ou des canaux. (A légköri csapadék és az alagcsövek vagy csatornák vízhozama közötti összefüggés.) VIII Congrès International d'Agriculture. Section V. Rapport 4. Vienne, 1907. Zsurnal Glavnago Upravlenija Putei Szoobscsenija i Publicsnih Zdanij: Voltmanova melnica. (A Woltman-szárny.) 19 (1854), Sztr. 55. JEGYZETEK 1. Huszár Mátyás (Kisherestény, Bars vm. 1788—Nagyvárad, 1843) a pesti egyetemen, az Institutum Geometricumban, 1804ben szerezte meg mérnöki oklevelét. Nevéhez fűződik a Körösök vízrendszerének részletes felmérése (1818—22) és leírása (Dissertatio hydrographica regionis fluviatilis quattuor Crisiorum et Berettyó), amellyel a Dunamappáció vezetésével történt megbízatását érdemelte ki (1823). 1829-ben, valószínűleg nyakas magyarsága miatt váltották le Vásárhelyi Pállal, és helyezték át Nagyváradra kamarai igazgató mérnöknek. Életrajzát Bendefy (1958) ismerteti. 2. Bodoki (Henter) Károly (Gyula, 1814—Gyula 1868) mérnöki tanulmányait az Institutumban végezte (1836). A Körösök vízrendszerének szabályozása 1855-ben készített átfogó terve alapján történt. Életrajzát Sárközi (1897) és Fodor (1957) ismerteti. 3. Bodoky Lajos (Gyula, 1833 -Budapest, 1885). Az Institutumban 1852-ben végzett. Hosszabb társulati működés után 1873tól a Dunaszabályozás mérnöke, majd 1881-től a Közmunka és Közlekedésügyi Minisztérium vízépítési osztályának vezetője. Széles körű irodalmi működést fejtett ki. Életrajzát Sárközy (1897) és Fodor (1957) ismerteti. 4. Herrich Károly (Makó, 1818—Budapest, 1888). Mérnöki képesítését 1841-ben az^ Institutumban szerezte meg. 1847-től a Tiszaszabályozás osztálymérnöke, 1858-tól 1879-ig vezetője. A Magyar Mérnök- és Építész-Egylet egyik alapítója és éveken át elnöke volt. Életrajzát Sárközy (1897) és Fodor (1957) ismerteti. 5. Zsigmondy Vilmos (Pozsony, 1821—Budapest, 1886) bányamérnök, a MTA levelező tagja. Hírnevét tudományos alapon végzett sikeres mélyfúrásaival alapozta meg. (Harkány, 1865; Budapest Margitsziget és Széchenyi-fürdő, 1868—1876.) Életrajzát Sárközy (1897) ismerteti. 6. Kvassay Jenő (Buda, 1850—Budapest, 1919) a kultúrmérnöki szolgálat megszervezője (1879). 1890-től az Országos Vízépítészeti és Talajjavítási Hivatal (később Országos Vízépítési Igazgatóság) vezetője. Rendkívül gazdag szakirodalmi tevékenysége és szervező ereje révén legnagyobb vízi-mérnökeink egyike. (Életrajzát 1. a Vízügyi Közlemények, 1923. 1. és 1928. 2. füzetében.) Életrajz-írói szerint az École des Ponts et Chaussées növendéke volt, de az ottani nyilvántartásban nem szerepel. 7. Mokry Endre (Kissztapár, Bács-Bodrog vm. 1827- Budapest, 1889) mérnöki tanulmányait Bécsben, majd az Institutumban végezte. Előbb a Bégaszabályozási Hivatal mérnöke, majd vezetője. 1873-tól a Közmunka- és Közlekedésügyi Minisztériumban működött és pályáját a vízépítési osztály vezetőjeként fejezte be. Életrajzát Sárközy (1897) ill. Fodor (1957) ismerteti. 8. Birly Béla életrajzi adatait nem sikerült kikutatni. Az 1887. évi tiszti címtárban s. mérnökként szerepel. 9. Pech József (Nagyvárad, 1829—Budapest, 1902) az Institutumban 1853-ban szerzett oklevelet. Több évi társulati működése után 1873-ban lépett állami szolgálatba a Bégaszabályozási Hivatalnál. 1879-től főmérnök a Közmunka- és Közlekedésügyi Minisztériumban. 1886-tól ugyanott a Vízrajzi Osztály vezetője. (Életrajza megjelent a Vízügyi Közlemények, 1979. 1. füzetében.) 10. Lemoine, Georges (1841 1922) a Ponts et Chaussées testület mérnöke, a hidrológia megalapozójának^ és a Szajna-völgyi Hidrometriai Szolgálat megszervezőjének, E. Belgrand-nak munkatársa, majd közvetlen utódja, végül az École Polytechnique tanára (1902). A Francia Akadémia tagja volt. 11. Mazoyer, Abel (1848—1910) a Ponts et Chaussées testület mérnöke. Mint Loire megye főmérnöke, a hajózás fejlesztésén kívül a Loire folyó árvizeinek előrejelzésére vonatkozó tanulmányával (1901) tűnt ki. 1909-től az előrejelzési bizottság tagja volt. 12. Hirschfeld (Hajós) Sámuel (Má^ocs, Baranya m., 1853—Budapest, 1927) mérnöki szolgálatát a Tiszán kezdte, 1886-tól a Vízrajzi Osztályon működött. Vízsebességmérő műszere és az általa kidolgozott részletező módszer külföldön is ismertté tette nevét. „Hidrometria" c. kézikönyve (1901) úttörő jelentőségű volt. 13. Allard, Émile (1818—1892) a Ponts et Chaussées testület mérnöke. 1885-től az árvíz-előrejelző bizottság elnöke volt. 14. Ritter, Charles (1823—1895 után) a Ponts et Chaussées testület mérnöke. 1856-tól a török kormány vízügyi tanácsadójaként működött. Hazájában 1877-től a vízhozammérések felülvizsgálatával volt megbízva. 15. Bogdánfy Ödön (Torda, Torda-Aranyos vm., 1863—Budapest, 1944). Mérnöki oklevelet Budapesten szerzett. 1890-től kultúrmérnök, 1893-tól a Földmivelésügyi Minisztérium Vízrajzi Osztályán működött. 1919-ben a vízügyi szolgálat vezetője volt, amiért kényszernyugdíjazásra ítélték. Kézikönyvei vízügyi s'zakirodalmunk alapvető müvei. Életrajza megjelent a Vízügyi Közlemények. 1963. 4. füzetében 16. Belgrand, Eugène (1810—1878) a Ponts et Chaussées testület mérnöke. A Szajna vízrendszerére vonatkozó tanulmányaival a hidrológia tudományának megalapozója. 17. Gonda Béla (Szöllőske, Zemplén vm., 1851- Budapest, 1933) mérnök, műegyetemi m. tanár, 1882-től főmérnök a Közmunka- és Közlekedésügyi Minisztériumban, 1893-tól a Hajózási Osztály vezetője. Neves szakíró, a Gazdasági Mérnök (1877), a Magyar Hajózás (1897) és A tenger (1910) c. szaklapok alapítója és szerkesztője. 18. Viczián Ede (Tápiófarmos, Pest m., 1872—Budapest, 1931) mérnök. Oklevelet 1893-ban Budapesten szerzett. 1896-tól a Vízrajzi Osztály mérnöke, majd főnöke/1919). 1928 és 1930 közt a vízügyi szolgálat vezetője. Nevehez fűződik Magyarország vízerőkataszterének elkészítése (1905). Életrajza megjelent a Vízügyi Közlemények, 1932. 1. füzetében. 19. Faragó Lipót (Pest, 1855—Budapest, 1908) mérnök, 1880-tól a kultúrmérnökség kötelékében. 1901-től az Országos Vízépítési Igazgatóság Dunai Osztályának vezetője volt. 20. Girardon, Henri (1844—1907) a Ponts et Chaussées testület mérnöke. A Rhône szabályozója. 21. Fargue, Louis (1827—1910) a Ponts et Chaussées testület mérnöke. A mederalakulásra vonatkozó kisminta-kísérletei alapján megállapított, róla elnevezett törvények megalkotója. 22. Sólyom-Fekete Zsigmond (Alsó-Lugos, Bihar vm., 1847—Budapest, 1914). Előbb a Temes—Bega-völgyi Vízszabályozó Társulat mérnöke, 1884-től a Felső-Duna szabályozásának vezetője. Később a Földművelésügyi Minisztériumban a Vízrajzi Osztály, majd a Folyócsatornázási Osztály főnöke. 23. Maiina Gyula (Esztergom, 1853—Szeged, 1918). Mérnöki tanulmányait Zürichben végezte (1876). Rövid társulati működés után 1878-ban állami szolgálatba lépett. 1884-től főmérnök a Közmunka- és Közlekedésügyi Minisztériumban, 1889-ben u.ott a tiszai osztály vezetője volt. 1890-ben a Felsőtorontáli Ármentesítő Társulat főmérnöke lett. Élénk irodalmi tevékenysége mellett a hazai vízépítési kísérletügy úttörője. 24. Gillyén József (Szatmárnémeti, 1870—Budapest, 1918). Mérnöki oklevelének megszerzése után (1893) a szatmári folyammérnöki hivatalnál lépett állami szolgálatba. Pályájának további állomásai: Arad, majd a földmüvelésügyi minisztérium Vízrajzi