Vízügyi Közlemények, 1983 (65. évfolyam)
3. füzet - Rövidebb tanulmányok, közlemények, beszámolók
Vízügyi Közlemények. LXVI. évfolyam 1983. évi 4. füzei MAKROSZINOPTIKUS TÉNYEZŐK HATÁSA A DUNA VÍZJÁRÁSÁBAN NOVÁKY BÉLA 1 Az 1965. évi nagy dunai árvíz évében a sokévi átlagot jelentősen, mintegy 40%-kal meghaladó volt a lefolyt vízmennyiség. Ugyancsak átlag feletti volt a következő két év vízszállítása is, azaz az 1965-67. években a bővizű évek egyfajta csoportosulása volt megfigyelhető. Az évi közepes vízhozamok az 1954-56 közötti 3 éves időszakban meghaladták az átlagot ugyancsak jelentős árvízi problémát vetve fel az 1954. és az 1956. években. További példák találhatók a korábbi években is. Átlagosnál bővizűbb evek 3-5 éves csoportosulásban jelentkeztek 1905-06, 1912-16, 1922-24, 1939-42 közötti években. A bővizű évek csoportosulása mellett van példa a kisvízi évek csoportosulására is a Duna vízjárásában, így az 1928-30, 1932-35, 1949-51, 1959-64 vagy 1971-73 között. Vajon milyen külső hatások okozzák ezen változásokat, e külső hatások változásában felfedezhetők-e a vízjáráséhoz hasonló, esetleg attól eltérő jellegű szabályszerűségek? 1. Makroszinoptikus változások az Atlanti-óceán északi térségében A Duna éves vízmennyiségének jelentős része a tavaszi hóolvadásos árhullám idején vonul le. A tavaszi lefolyás szoros kapcsolatban van a vízgyűjtőn a tél folyamán felgyülemlett hótakaró nagyságával, a tavaszi olvadás ütemét meghatározó hőmérséklettel, az olvadást kísérő csapadékkal, összességében a vízgyűjtő meteorológiai viszonyaival. A Duna eddigi legnagyobb, 1965. évi árvize idején például február végére a vízgyűjtőn a sokévi átlagos maximumot csaknem fél méterrel meghaladó vastagságú hótakaró alakult ki, az átlagost meghaladó volt az árhullámokat kísérő, április-júniusban lehulló csapadék is. Az 1965. év tavaszán sorozatban levonuló árhullámokat minden esetben jelentős csapadékhullás előzte meg, e csapadékokat az Atlanti-óceán térségéből érkező nedves légtömegek váltották ki (BodiCsorna-Károlyi-Szilágyi 1966). A légtömegeknek ilyen irányú mozgása akkor figyelhető meg, amikor az Atlanti-óceán északi felének középső, valamint a Szovjetunió európai részének déli térségében magas nyomású zónák alakulnak ki, amelyek között a ciklonok nyugat-keleti irányban haladnak (Apollov-Kalinyin-Komarov 1960). A Duna vízjárását jelentős mértékben meghatározzák a vízgyűjtő fölé az Atlantióceán felől érkező légáramlatok, tehát joggal feltételezhető, hogy az Atlanti-óceán északi térségéban beálló makroszinoptikus változások maguk után vonják a dunai vízjárás megváltozását is. Ilyen makroszinoptikus jellegű változást okozhatott például az 1947-66. közötti időszakban a légköri nyomásviszonyoknak az Északi-sarkvidék feletti átrendeződése (Spajher -Fjodorova 1977). A téli félév (október március) közepes légnyo' Nováky Béta oki. hidrológus mérnök, a Vízgazdálkodási Intézet (VGI, Budapest) főmunkatársa.
