Vízügyi Közlemények, 1983 (65. évfolyam)

3. füzet - Rövidebb tanulmányok, közlemények, beszámolók

446 Nováky Béla másának az 1957-66 közötti 10 éves időszakra átlagolt értékei a megelőző 1947-56 közötti időszakra átlagolt értékeihez képest a sarkvidéki területek nagy része, a Barentstenger nyugati térsége, a Beaufort-tenger, a Csukcs-tenger és a Kelet-szibériai-tenger keleti térsége felett növekedést mutatnak, ugyanakkor a Barents-tenger keleti térsége, a Kara- és Laptyev-tengerek, a Kelet-szibériai-tenger nyugati térsége és a kanadai sarki szigetvilág felett csökkenést. Az 1951-65. időszak második felében erősödött a sarki (arktikus) maximum, az izlandi minimum gyengült és dél felé helyeződött át ( 1. ábra). A légnyomásviszonyokban beállott makroszinoptikus változásoknak természetesen ki kellett hatniuk a légkörbeli áramlásokra, s ez utóbbival együtt az óceánok és tengerek között végbemenő vízforgalomra. A tengeráramlásokkal szállított vízmennyiségek időbeni alakulását számos vizsgálat elemezte; e vizsgálatok eredményeit összefoglalva Spajher és Fjodor ova (1977) a következő lényegi megállapításokra jutottak. Az 1948-68. évekre a Golf-áramlással, annak Inning-áramlás nevű nyugati kiágazásával az Atlanti-óceánból az Északi-Jeges-tengerbe, illetve annak melléktengereibe szállított vízmennyiség csökkenő irányvonalat mutatott. Az Atlanti-óceán felől a sarkvidéki medencébe érkező vizek csökkenése - egyéb más hatások mellett - a transzarktikus áramlás gyengüléséhez vezetett, ami viszont azt eredményezte, hogy a sarkvidéki eredetű, hideg áramlások (Labrador, Kelet-grönlandi) kevesebb hideg víz- és jégtömegeket szállítottak a Grönlandi-tenger térségébe. Az izlandi minimum áthelyeződése és a tenger áramlási viszonyainak ezzel együtt és egy időben jelentkező megváltozása a felszínközeli vízhőmérsékletek megváltozását is maga után vonta az Atlanti-óceán északi felének nyugati és délnyugati térségeiben. A felszínközeli vízhőmérsékletek 1948-68. évek közötti alakulása az éghajlatkutató hajókon elhelyezkedő A-M jelű óceáni meteorológiai állomások ( 1. ábra) észlelési adatai alapján nyomon követhető. Az évi közepes felszínközeli vízhőmérsékletek 5 éves mozgó átlagai valamennyi állomás nagytérségi átlagában a 2. ábra szerinti változást mutatják: ezek az átlagértékek az 1948-52. ötéves időszaktól az 1951-55. ötéves időszakig növekedtek (a növekmény 0,45 °C), majd 1960-64. ötéves időszakig fokozatosan csökkentek (a teljes időszakra 0,37 °C-kal), végül ezt követően lassú melegedés állt be. A hőmérsékletek alakulása eltérő az egyes állomásokon. A Kelet-grönlandi-áramlás hőállapotát jellemző A állomáson a hőmérsékletek egyértelműen emelkedő irányzatokat mutatnak, ami a nevezett áramlás adott időszakban bekövetkező gyengülésével függ össze. Az Irming-áramlás és a Golfáramlás hőállapotát jellemző В, С és D állomások hőmérsékletének egymáséhoz és a nagytérségi átlagéhoz is hasonló alakulása az időszak elején és végén felmelegedést mutat, a felmelegedési időszakokat hosszabb lehűlési szakasz választja el. A Golf-áramlás északkeletre tartó - Anglia és Norvégia partjai mentén messze északra felhatoló főágának, az Atlanti-áramlásnak az útjába eső I, J és К állomások hőmérsékletének alakulása annyiban tér el az előzőektől, hogy a lehűlési időszak későbben jelentkezik és rövidebb ideig is tart. Az M állomás mutatja a legkisebb mértékű hőmérsékleti ingást. 2. Az óceáni vízhőmérsékletek és a Duna vízjárásának kapcsolata A víz hőmérsékletének ingadozása természetszerűén kihat a tenger és a légtér közötti hőcserére, a légtömegeknek átadott hő- és páramennyiségre, s ez pedig annak a térségnek a meteorológiai viszonyaira, amelynek döntő jelentősége van Európa, s így a dunai