Vízügyi Közlemények, 1982 (64. évfolyam)

4. füzet - Dóka Klára: A VÍZÜGYI SZAKIGAZGATÁS FEJLŐDÉSE

526 Dóka Klára sem igazgatási tekintetben. A járási építési hivatalok megszűntek, személyzetük beolvadt a megyei szervezetekbe (OL D 277. Építészeti Osztály, 42, 43/1853). Az építészeti osztály vezetője Menapace Flórián lett, aki korábban Erdélyben tevékenykedett, és ott Mitishez hasonló szerepet kapott. Az évtized végére a műszaki szervezetben dolgozók létszáma megnőtt. Az 1859-ben készült összeállítás szerint - az adminisztratív személyzettel együtt 275 fő volt (OL D 277. 264/1859). Az építész-igazgatósági osztályok teljes egészében a helyi érdekeltek igényei szerint dolgoztak. Az építészeti osztállyal a kapcsolatot csak a politikai hatóságon keresztül tarthatták fenn, és csak így levelezhettek más hivatalokkal is. 1860-ban ismét sor került a műszaki igazgatás és ezzel együtt a vízügyi szervezet átalakítására. Az építész-igazgatósági osztályok megszűntek, a területi és központi személyzet összevonásával létrehozták az Országos Építési Igazgatóságot (bánáti Baubehörde), (Sashegyi 1965). A vidéki szervezetben kiküszöbölték a megyei és állami műszaki irányítás kettősségét. A területi igazgatási szervezet 50 építési hivatalból állt (Bauamt), és ez pótolta a korábbi megyei műszaki tevékenységet is (OL D 277. 4/1862). Az ország politikai helyzetének megfelelően e szervezet is csak egy évig működött. 1861 februárjában az ország közigazgatását az 1848 előtti állapotnak megfelelően igyekeztek újjáformálni. Ismét működött a helytartótanács és az újjászervezett Építési Igazgatóság. Az állami építészeti hivatalok megszűntek, a területi hivatalokat a megyeszékhelyeken szervezték újjá. Mivel a hivatalokban ebben az évtizedben a magyar nyelv tudása kötelező volt, több személyi változás következett be. Menapáce kénytelen volt megválni az igazgatóságtól, annak élére Liedemann Emil került. Liedemann az 1830-as években Pozsonyban volt vezető mérnök, és főként vízügyi területen dolgozott. Az 1850-es években azonban - hivatali beosztásának megfelelően - középítészeti területen tevékenykedett. Munkatársai is általában az idősebb generációból kerültek ki. Massányi János, Waílandt Henrik, Zalay Lajos, Perlberg Gusztáv pl. már az 1840-es években az Al-Duna szabályozásánál jelentős műszaki feladatokat kaptak, majd a következő évtizedben legtöbbet vasútépítéseknél dolgoztak. Az újjászervezett Építési Igazgatóságon tehát nagy gyakorlattal rendelkező, univerzális szakemberek tevékenykedtek, azonban a specializálódásra, az új feladatok ellátására nem volt elég kapacitás (OL D 256. Építési Igazgatóság, elnöki ir„ 1/1862). A vidéki építészeti hivatalok elsősorban az útépítésre fordítottak gondot. Az 1863-as aszályos nyár után a vízszabályozási munkákat nem is tartották fontosnak. Éppen az aszály következtében azonban a birtokosok egyre jobban sürgették öntözőcsatornák építését, és a csapadék pótlását. E munkák irányítása a magánszolgálatban álló mérnökök segítségével történt, nem az Építési Igazgatóság vagy a középítészettel elfoglalt megyei mérnökök fennhatósága alatt. Az abszolutizmuskori központi és területi vízügyi szervezet a sok átalakulás, a helyi érdekek előtérbe kerülése, és a középítészet, vasútépítés, útépítés túlsúlya miatt igen szerény keretek között működött. A központi elképzeléseket a széttagolódás miatt nem lehetett megvalósítani, a helyi kezdeményezéseket pedig a bürokrácia nehezítette. Már az 1850-es években világos volt, hogy az európai méretekben is jelentős Tisza szabályozását ezzel a politikai-közigazgatási hivatalokhoz kötött apparátussal nem lehet irányítani. t A Tisza szabályozása abban is különbözött az eddigi vízimunkálatoktól, hogy elvégzéséhez egységes, az egész vízrendszerre kiterjedő szabályozási terv állt rendelkezésre. A tervet a tiszai térképezés és felmérés eredményei alapján - Vásárhelyi Pál állította össze (3. ábra). A meder szabályozását fontosnak tartotta, és ezért a kanyarulatok átvágására 120 átmetszést javasolt, a töltésépítésre azonban nem fordított gondot. A birtokaik mentesítésére törekvő földbirtokosok vele szemben Paleocapa olasz mérnök javaslatát pártolták, aki mindössze 20 átmetszést tervezett, és főként a töltések építését tartotta fontosnak. A szabályozást műszaki meggondolások alapján - Vásárhelyi tervei szerint kezdték el, épültek azonban védművek is.