Vízügyi Közlemények, 1982 (64. évfolyam)

4. füzet - Dóka Klára: A VÍZÜGYI SZAKIGAZGATÁS FEJLŐDÉSE

A vízügyi szakigazgatás fejlődése 527 Síé6 рис. 3. Первая страница проекта Вашархельи 3. ábra. Vásárhelyi Tisza-szabályozási tervének Fig. 3. La première page de la documentation de Vásárhelyi rélative a la règularisutUm de lu rivière de Tisza по регулированию Тисы első oldala A folyó szabályozására a Széchenyi Istvánt támogató nemességből társulatok alakultak, a munkát azonban állami pénzzel végezték. 1846-ban a társulatok érdekképviseleti szerve, a Tiszavölgyi Társulat, amelynek választmánya a birtokosok érdekei szerint igyekezett dönteni a pénz felhasználásáról. Az egyes társulatok műszaki ügyeinek intézésére 8 kerületi hivatalt (vízszerkezetet) hoztak létre, azonban 1848-ig mindössze 9 átmetszést ástak ki (Botár-Károlyi 1971). A polgári forradalom után több kérdés várt tisztázásra. Az egyik a társulati és állami hozzájárulás arányainak megállapítása, az egyéni célból végzett átmentesítési tevékenység és a központi terv alapján megkezdett folyószabályozás viszonyának rendezése volt. 1850-ben olyan döntés született, hogy az átvágásokat és egyéb mederrendezési munkákat állampénzből, a töltésépítéseket pedig a társulatokba szerveződött birtokosok járulékaiból oldják meg (Dános 1919). A szabályozás irányítására létrehozták a Tiszaszabályozási Központi Bizottságot (Centralcomission für die Theissregulierung). A bizottság székhelye Pest, felügyeleti szerve az osztrák Kereskedelmi Minisztérium lett. A Tiszavölgyi Társulat alapszabályát hatályon kívül helyezték, azonban a helyi szervezetek fennmaradtak. A szabályozás helyi irányelveit a bizottság határozza meg, majd a részleteket a földbirtokosok, községi érdekeltek meghallgatásával az osztálymérnökök dolgozták ki. A 8 vízszerkezet helyén kerületi hivatalokat (szekciókat) hoztak létre, megtartva azok határait. Lehetőséget adtak azonban arra, hogy a meglévő társulatok mellett külön egyleteket alakítsanak, az igényeknek megfelelően, amelyek szerződéseit be kellett mutatni a bizottságnak. A központi bizottság élére Herrich Károly került, aki még kevés tapasztalattal rendelkezett a feladat végrehajtásához. A kerületi hivatalok személyzete igazgatóból, mérnökből, pénztárosból, 2 mérnök-segédből, anyagszámadóból állt. A birtokosok a helyi pénztárba fizették be a járadékot, és az állami kiadásokkal együtt a költségeket ebből folyósították. A szekciókban elsősorban a volt tiszai térképező mérnökök dolgoztak, akik megfelelő helyi ismeretekkel is rendelkeztek (pl. Fodor János. Barla Sámuel, Bodoky Lajos), (OL D 232. 21/1850., D 258., Tiszaszabáiyozási Központi Bizottság, 1850. okt. 31.). A szekciók és társulatok határa kezdetben egybeesett, és az új helyzetbe került társulatok rendezték soraikat. Az ügyek intézésére, főként a központi utasítások végrehajtására elöljáróságokat hoztak létre. Évente közgyűlést tartottak, ahol a társulat elnökét és a választmány tagjait maguk jelölték ki. Üléseiken minden esetben részt vett a kerületi mérnök is. Mivel a társulati hozzájárulást a mentesített területek után fizették, sor került az árterek felmérésére, összeírására is. A központi irányítás, a társulatok feletti szoros felügyelet azt jelentette, hogy az 1840-ban kialakult helyzettel szemben az 1850-es évektől az egész Tisza-szabályozás állami ellenőrzés alá került. A központi irányelvek határozták meg ezúttal azt is, hogy a birtokosok pénzén végzett munkákat hogyan folytassák (OL D 258. 116, 560/1853). Az 1850-es évek közepén a szekciók és társulatok kapcsolata meglazult. A helyi érdekekre hivatkozva a birtokosok egyre több külön társulatot hoztak létre, amelyek már nagyobb önállóságot kaptak elődjeiknél. 1855-ben árvíz vonult le, amely több helyen tönkretette az elkészült