Vízügyi Közlemények, 1982 (64. évfolyam)

4. füzet - Dóka Klára: A VÍZÜGYI SZAKIGAZGATÁS FEJLŐDÉSE

522 Dóka Klára Az 1820-as években mint láttuk a vízügyi műszaki személyzet többféle szervezetben működött. Egy részük szerepet kapott a Vízi és Építészeti Főigazgatóság központjában, a Hajózási Igazgatóságon, más részük a főigazgatóság vidéki szervezeteinél, vagy a törvényhatóságoknál nyert alkalmazást. Fizetésüket a sóalapból vagy a megyék házipénztáraiból kapták, ahogyan munkáik költségeit is a kamara vagy a törvényhatóság fizette. A kamara elsődlegesen a térképezéshez és a hajózható folyókhoz adott pénzt, a kisebb vízfolyások rendezéséhez, a mocsarak lecsapolásához azonban csak a szűkös házipénztárak álltak a törvényhatóságoknál rendelkezésre. A vízrendezést így az érdekeltek költségén kellett megoldani, amit a nemesi adómentesség korában csak önkéntes társulások formájában tartottak lehetségesnek. E társulások műszaki munkáinak irányítására magánszolgálatban álló mérnököket fogadtak fel, és terveik alapján sikerült is végrehajtani néhány eredményes dunántúli folyószabályozást. 1811-ben alakult meg a Sárvízi Társulat, 1821-ben a Kaposvizet Levezető Társulat, és hasonló szervezet jött létre a Zala szabályozására is. A sokfelé elkötelezett vízügyi személyzet összefogását az egyre bürokratikusabbá váló főigazgatóság nem tudta megoldani, és erőtlennek bizonyult a Hajózási Igazgatóság is, amelynek személyzete eredeti funkciójának megfelelően szintén kint volt a térképezéseknél, folyószabályozásoknál. 1818-ban a Vízi és Építészeti Főigazgatóság javaslatot dolgozott ki a szervezet átalakítására. A Hajózási Igazgatóság létszáma 9 lett. Vezetőnek - hajózási felügyelő minőségben • Ory Dánielt jelölték, aki mellett 3 hajózási mérnök tevékenykedett. Elődjével szemben az átszervezett Hajózási Igazgatóságnak joga volt arra, hogy közvetlenül tárgyaljon a megyei illetékesekkel a szükséges munkaerő biztosításáról vagy akár a veszélyes malmok megszüntetéséről (OL С 64. 1822-44-11). A hajózási felügyelő a vízügyek intézésében irányító szerepet kapott. Mérnökei részt vettek a szintezések ellenőrzésében, véleményt mondtak a szabályozási tervekről. Jó kapcsolatuk volt a királyi biztosokkal, akik számára a központ segítségét jelentették, és a térképező mérnökökkel is, hiszen ők biztosították számukra a megfelelő munkafeltételeket. Az átszervezés 1824-re befejeződött. A központ mellett állandósult a Hajózási Igazgatóság és a vidéki szervezet létszáma is. Sok volt ugyan a személyi csere, hiszen átszervezés alkalmával az egyes mérnökök magasabb pozíciókra kerültek. Az utánpótlás biztosítására, rajzolóként a legfiatalabb generációból hívtak be. Köztük volt a nagy hivatali karriert befutott Keczkés Károly, aki alig egyéves diplomájával a főigazgatóság kinevezett alkalmazottjának mondhatta magát (Fodor 1957). 1825-ben meghalt Ory Dániel, és utódja korábbi helyettese. Lechner József lett (OL С 64. 1826-44-70). Mivel a megerősödött hajózási felügyelő a vízügyi személyzetet gyakorlatilag kézben tartotta, Eklér Imre vízügyi segédigazgató - féltve pozícióját kérte, hogy kettőjük viszonyát rendezzék. A munkák tényleges irányítója a hajózási felügyelő legyen, a vízügyi segédigazgató pedig csak az igazgató helyettese (OL С 64. 1826-44-70). A kcrdés eldöntését az szakította félbe, hogy 1826-ban Szvoboda János, a főigazgatóság vezetője, meghalt. A szervezet élére Rauchmüller von Ehrenstein került, aki Galíciából származott, korábban dolgozott Magyarországon is (OL A 39. 1828:1459). Szakmai tudásához nem fért kétség. Általában kevésbé bürokratikus környezetet alakított ki maga körül, mint elődje. A folyók felmérésében jártas mérnököket igen sokra becsülte, és szemben elődjével - lehetőséget adott nekik, hogy az irányításba is bekapcsolódjanak. Rauchmüller pályafutásának első éveiben a vízügyiek túlsúlya a Vízi és Építészeti Főigazgatóságon kizárólagos lett. A Lechner József vezette Hajózási Igazgatóságon Zelenkei Lajos, Berger Lajos, Keczkés Károly voltak a mérnökök, és vízügyi szakemberekkel töltötték be az adjunktusi és mérnöki állomásokat is. Az igazgató a vidéki munkákra nagy súlyt helyezett. A központi személyzet is folyton úton volt, a hiányzó adminisztratív munkaerőt 3-4 napidíjas gyakornokkal