Vízügyi Közlemények, 1982 (64. évfolyam)

2. füzet - Laczay István: A FOLYÓSZABÁLYOZÁS TERVEZÉSÉNEK MORFOLÓGIAI ALAPJAI

A folyószabályozás tervezésének morfológiai alapjai 247 A bemutatott összefüggéseket a Tisza új általános szabályozási tervének készítésénél 1981-ben már felhasználták, bármely más folyóra pedig szükség esetén, azonos módszerrel előállíthatók. 2.2. Átlagszelvények meghatározása Az eddig bemutatott módon meg tudjuk határozni azokat a szélességi és mélységi méreteket, amelyek a folyó (folyószakasz) tervezett állapotában a tetőponti és inflexiós szelvények főméreteit jellemzik. E paraméter értékek azonban még semmit sem mondanak a szelvény alakjáról, s így a tervezett szelvényeknek a mederképző vízhozam szintjéhez tartozó területéről sem. Csak azt tudjuk, hogy a főméretek meghatároznak egy téglalapot, amelyen belül van a jellemző szelvény. Éppen ezért a következő feladat a jellemző szelvényalakok meghatározása. Ezt a munkát is, mint a főméretek közelítését, csak a szóban forgó folyó saját természetes szelvényei alapján lehet elvégezni. A Tisza Vízrajzi Atlasza (VITUKI 1979) 1 — 5. kötetei tartalmazzák az 592 nyilvántartási szelvény rajzát 1:200/2000 méretarányban. Ezek közül, a helyszínrajzokat is használva, kiválogattuk a közel inflexiós, illetve tetőponti jellegű, viszonylag egészséges szelvényeket, létrehoztuk a reprezentatív mintákat, majd a szelvényeket az egységes szakaszok szerint csoportosítottuk. Minden szelvénybe berajzoltuk a számított mederképző vízhozam felszíngörbéjéhez tartozó vízszint, majd az azonos típusú szelvényeket magasságilag ennek vonalára illesztve összemásoltuk. A vízszintes illesztést az inflexiós szelvényeknél a tengelyvonal, a tetőponti szelvényekben a homorú part biztosította (az összes tetőponti szelvényt balra tükröztük). Ezt a hosszadalmas szerkesztési munkát minden szakaszra elvégeztük. Kiragadott példaként a 7. ábrán mutatjuk be a Maros —Körös közötti Tisza-szakasz összerajzolt szelvényeit. Ebben az ábrázolásban a tiszta szelvényalakot mind a В és h méretek eltérései, mind pedig a léptékhatás torzítja. Ez a tény a további értékelésnél némi nehézséget, bizonytalansági tényezőt okoz, amit figyelembe kell vennünk. Vizsgálataink általános tapasztalata az volt, hogy ha egy szakaszt a kanyarulati, hidraulikai, és egyéb viszonyok mérlegelésével el is fogadunk egységesnek, ez még nem jelentette azt, hogy a tetőponti, illetve inflexiós szelvényeket is egyetlen átlagszelvénnyel lehet jellemezni. A Maros—Körös között például úgy találtuk, hogy két-két átlagszelvény szükséges ahhoz, hogy a nem teljesen egységes méreteket és alakot a méretezéshez megfelelően leírjuk (7. ábra). Az átlagszelvények alakját úgy finomítottuk, hogy egy-egy szakaszon valamennyi szelvény területe közel azonos legyen (hiszen méretezési szempontból a szakaszt egységesnek tekintjük). A tetőponti szelvények területét viszont, ha azok az inflexiós szelvények területénél valamivel kisebbre adódtak, nem módosítottuk. A szelvényterületek ellenőrzése, a szelvényalakok kisebb módosítása után adódtak a mederképző vízhozam szintjéhez tartozó főméretek is. Az adatokat a Tisza 14 szakaszára, összesen 26 inflexiós és 31 tetőponti átlagszelvényre határoztuk meg. Példaképpen az V. táblázatban foglaltuk össze az alsó öt szakasz szelvényeinek jellemző méreteit. Az átlagszelvények megszerkesztése annak a lehetőségét teremti meg, hogy a meder alakját akár szemlélettel (minőségileg), akár pedig számszerűen jellemezni