Vízügyi Közlemények, 1981 (63. évfolyam)

4. füzet - Dóka Klára: A folyammérnöki hivatalok története

562 Dóka Klára munkáiba (OL. S. 12. Div. XI. No 61), majd ennek befejeződése után jelentős eredményeket ért el a Körösök szabályozásában is (OL. S. 80. Tisza mellékfolyói 54, Gallacz 1896). A kettős elszámolás rendszere a jól működő építési hivatalok munkáját is nehezítette, kísérletek történtek kizárólag vízügyi tevékenységgel foglalkozó „intézetek" létrehozására, amelyek pénzügyi szempontból csak a helytartótanácsnak voltak alárendelve. Az 1800-as évek elején ilyen hivatal működött a Begánál, 1829-ben állították fel a Tisza Kotrási és Hajózási Intézetet (Theiss Räinigungs oder Navigations Institut), 1834-ben a Kulpa Hajózási Hivatalt (OL. С. 128 Tisza 1829, Schematismus 1835), 1831—39 között pedig külön Duna Kotrási Osztály (Donau Raumungs Abteilung) működött (OL. С. 64. 1836—44—32. a.). Azonban a helytartótanács pénzügyi lehetőségei csekélyek voltak, ezért a külön hivatalok is csak ideiglenes jelleggel működhettek. 1848—49-ben a vízügyi igazgatás területi szervezetét illetően jelentős változások nem következtek be, az abszolutizmus időszakára azonban a gyakori átszervezések jellemzők. Az 1849—67 közötti időszakban a műszaki igazgatás szerveit az ország közigazgatási rendszerének megfelelően olymódon építették fel, hogy a műszaki szervezet követte annak változásait. A központi igazgatási feladatokat 1849 — 53 között az Országos Építési Igazgatóság (Landes Baudirection) látta el, amelynek területi szervei a budai, pozsonyi, soproni, kassai, nagyváradi kerületi és a járási építési hivatalok voltak. A bonyolult szervezetben dolgozó, gyakorta állomáshelyet változtató vízügyi személyzet kevés lehetőséget kapott. Csak Kassán és Nagyváradon folyt olyan jelentősebb vízügyi tevékenység, mint a Bodrog és eredővizei, valamint a Körösök szabályozása (OL. D. 231 265/1850). 1853—60 között a központi irányítás a Főkormányzóság Építési Osztálya feladata volt, a területi munkát pedig a — kerületi hivatalokhoz hasonló beosztású — építészigazgatósági osztályok látták el (OL. D. 227. 42/1853). A járási hivatalok megszűnésével a szervezet egyszerűsödött, és a stabilizálódott műszaki személyzet a vízügy területén egyre bonyolultabb feladatokra vállalkozott. 1855-ben elkészült a Körös egységes szabályozási terve, átmetszések épültek a Bodrogon, befejeződött a Sárvíz és Sió szabályozása (Dóka 1979). 1860-ban 50 vidéki építési hivatal irányította a területi műszaki feladatokat, amelyek főként az út- és középítészeti ügyeket intézték. A pesti, szolnoki, pozsonyi, komáromi, szekszárdi, pécsi, máramarosszigeti hivatalokban folyamjelügyelőkel alkalmaztak, akik a hajóutak ellenőrzése mellett vízrajzi szolgálatot láttak el (Sashegyi 1965). 1861-ben ismét megszervezték az Építési Igazgatóságot, a vidéki munkák irányítását pedig teljes egészében a megyei hivatalok vették át. E hivatalok nem a helyi törvényhatóságtól, hanem az Építési Igazgatóságoktól függtek, azonban a munka így is szétaprózódott, ami a vízügyi tevékenység irányítását rendkívül megnehezítette (OL. D. 256. 1862). A feladatok rugalmasabb megoldása céljából a hajózható folyók mellett folyam-segédmérnököket alkalmaztak. Feladataik azonosak voltak a folyamfelügyelőkével. Szervezetileg azonban nem egy-egy megyei hivatalhoz tartoztak, hanem közvetlenül az Építési Igazgatóságnak voltak alárendelve. Együttműködtek a folyamrendőrséggel, beosztottjaik a folyamfelvigyázók voltak. A folyammérnökök az 1860-as években már előremutató, korszerű szervezetet képeztek. Ez volt az első lépés a közigazgatási hatóságtól független, csak vízüggyel foglalkozó területi szervezet létrehozására, amit elsőként a folyammérnöki tevékenységnél sikerült megvalósítani.