Vízügyi Közlemények, 1981 (63. évfolyam)

1. füzet - Benedek Pál: Lebegőanyaghoz kötődő mikroszennyezők transzportja és eltávolításuk lehetőségei

Lebegőanyaghoz kötődő -rnikroszennyezők 45 hatunk. Kerestük tehát a kiegészítő eljárásokat és ezek költségét, amelyekkel mind a vízi ökoszisztémát, mind az emberi egészséget meg tudjuk védeni a mikroszennyezők káros hatásától (Benedek 1980a, Benedek-Licskó 1980, Benedek-Bulkai 1981, Benedek—Kiss—Major Veronika —Szabó 1981). A felszíni vizek használata szempontjából a legfontosabb — magától értetődően — az ivóvíznyerés. Ez történhet parti szűrésű kutakból, vagy közvetlen felszíni vízkivételből. Előző módszernek nagy előnye, hogy gátat képez a haváriaszerű (lökésszerű) szennyezésekkel szemben, hátránya viszont, hogy előbb-utóbb a szennyezett üledék anaerob bomlása révén, továbbá a természetes szűrőréteg adszorptív kapacitásának kimerülése következtében a parti szűrésű kutakban is megjelennek a felszíni víz veszélyes szennyezői. Tehát majdnem ugyanaz a technológia szükséges a víz tiszításához, mint a felszínivíz esetében. Ezért kiindulási alapunk a felszíni vízből való víznyerés. íMint már hangsúlyoztuk, egészségügyi szempontból azok a vegyületek a veszélyesebbek, amelyek a vízben oldott formában vannak jelen. A víztisztítási technológiának a szennyezőanyag oldott és szilárd formáját egyaránt el kell távolítania az ivóvízből. A lebegőanyag jelentősége mégis nagyobb azáltal, hogy az oldatban levő mikroszennyezőket — amennyire az csak lehetséges — a technológiai beavatkozással szilárd fázisba próbáljuk átvinni (kicsapatás, koaguláció), inert a szilárd-folyadék-szétválasztás sokkal egyszerűbb és főleg olcsóbb, mint a folyadék-folyadék-extrakció, vagy aktívszén-adszorpció alkalmazása. 4.1. A hagyományos (derítés, szűrés) eljárások hatásossága a mikroszennyezők eltávolításában Az ivóvíznyeréshez használt felszíni vizekben — és részben a parti szűrésű vizekben is — számos olyan szerves vegyület fordul elő, amely nem mikroszenynvező. Csoport meghatározásuk legfontosabbika az olcloll szerves szén (DOC) tartalom. A szerves szilárd frakció (SOC) és a kettő összege az összes szén (TOC) szintén fontos jellemzők (Hojjmann —Kelemen 1977). A Duna magyarországi szakaszán a DOC értéke 4—7 mg/l között ingadozik. Ennek csak töredéke mikroszennyező, de 30—40%-a a lignin-anyagokból, humin- és fulvinsavból áll, melyekből klórozás hatására trihalometánok (THM), veszélyes mikroszennyezők keletkeznek. Szerencsére ezeket, a nagymolekulájú szervesanyagokat (prekurzorokat) a derítés részben eltávolítja. A derítés DOC-ban mért hatásfoka nálunk 40—60% (60% jellemző a parti szűrés hatásfokára is) és a korszerű követelmények szerint az ivóvíz nem tartalmazhat 1,5 mg/l DOC-nál többet. A prekurzor probléma, továbbá az ivóvízszabványban előírt 1 —2 mg/l lebegőanyag tartalom tehát a jó hatásfokú derítés-homokszűrés jelentőségét ismételten aláhúzza (Benedek—Bulkai 1981). A lebegőanyagban igen sok szerves mikroszennyező „rejtőzhet": aromás szénhidrogének, peszticidek, szerves klórvegyületek (pl. PCB) stb. Ezek koncentrációját is csökkenti tehát a derítés-szűrés. Sajnos még így is akad szilárd fázisba át nem vihető oldott szerves mikroszennyező, mellyel legfeljebb az ózonés aktívszénkezelés tud megbirkózni. A szervetlen mikroszennyezők közül a nehézfémek juthatnak viszonylag nagy mennyiségben a befogadókba, és a vázolt transzportfolyamatok révén a vízkivételnél is megjelenhetnek. Az adott felszíni víz kémiai paramétereitől függ, hogy az egyes nehézfémek milyen mértékben találhatók szilárd, illetve oldott állapotban. A spontán kicsapódás következtében szilárd állapotba jutott nehézfémek kolloid—kvázikolloid diszperziót alkotnak (Benedek-Bulkai 1981, Licskó 1978a). A vízből való eltávolításuk a derítési és szűrési eljárások folyamán, a víz természetes lebegőanyagaival együtt valósítható meg. A derítés