Vízügyi Közlemények, 1981 (63. évfolyam)

1. füzet - Benedek Pál: Lebegőanyaghoz kötődő mikroszennyezők transzportja és eltávolításuk lehetőségei

46 Benedek Pál akkor lesz a leghatékonyabb a nehézfém eltávolítás vonatkozásában, ha a nehézfémek csaknem teljes mennyisége szilárd állapotban van a vízben. Ez a feltétel szükség esetén kismértékű lúgosítással biztosítható. A szűrés hatékonyságát is a derítés szabja meg; egyszerűen szólva: csak az a lebegőanyag szűrhető ki, amely fennakad a szűrőn. A megfelelő lebegőanyagméretet a derítés biztosítja. A derítés egyik legfontosabb szakasza a negatív töltésű részecskékből álló kolloid-kvázikolloid diszperzió stabilitásának (aggregatív állandóságának) megszüntetése. Kutatásaink során elsősorban a kolloid-kvázikolloid diszperziót alkotó diszkrét részecskék és a képződő alumínium- és vas-hidroxid szolok kölcsönhatásának módját, kolloid stabilizáló szerves anyagok hatását, valamint a szol-gél aggregáció folyamatát vizsgáltuk. Kimutattuk, hogy a frissen képződő alumínium-hidroxid szolok csak a képződésüket követő nagyon rövid időn bellii ( néhány másodperc, esetleg egy perc) képesek a kolloid-kvázikolloid diszperzió stabilitását csökkenteni. Ez egyúttal azt is jelenti, hogy a „néhány perces életkorral" rendelkező pelyhek a tisztítandó víz zavarosságát nem tudják a kívánt mértékben csökkenteni (Licskó 1976a, 1979b). Az alumínium és vas-hidroxid kolloid stabilitást csökkentő hatása azért ilyen rendkívül rövid idejű, mert a frissen képződő fém-hidroxid szolok nagyon gyorsan gelékké aggregálódnak, közben elveszítik nagy fajlagos pozitív töltésüket. A szolgél aggregáció sebessége független attól, hogy a szolok tartalmaztak-e a vízből eltávolítandó kolloid részecskéket vagy sem. Ezért kell biztosítanunk, hogy a koaguláns adagolást követő néhány másodpercen belül a kolloid-kvázikolloid diszperziót alkotó részecskék és a fém-hidroxid szolok minél tökéletesebb találkozása megtörténjék (Licskó 1976b). Kolloid stabilizáló szerves anyagok jelenlétében a szokásosnál lényegesen nagyobb koncentrációban kell adagolnunk a koagulánst a megfelelő koaguláció-flokkuláció megvalósítása érdekében. Megállapítottuk — főleg a Sajó-víz derítési kísérletei során — hogy a kolloid stabilizáló szerves anyagok nem gátolják az említett koagulánsok háromértékű fém-hidroxidokká történő átalakulásának kémiai folyamatait, sőt a szolképződés is végbemegy, de a szol-gél aggregációra már nem kerül sor. A szol-gél aggregáció csak tekintélyes koaguláns túladagolás hatására érhető el (Licskó 1977,1978b, 1979a). Részletesen vizsgáltuk a Dunát is. Figyelembe véve a folyó jellenlegi nehézfém szennyezettségét, a nehézfémek megoszlását az oldott és szilárd állapot között, valamint azt a tényt, hogy csekély pH módosítással ez az eloszlás a szilárd fázis irányába tolható el, végül megfontolva a kolloid destabilizálással kapcsolatos meg. állapításainkat (és azok technológiai alkalmazását is), arra a következtetésre jutottunk, hogy a hagyományos vízkezelési eljárásokkal(dentés, szűrés), a Dunára telepített felszíni víztisztító üzemek még hosszú ideig biztosítani tudják a nehézfémek (Pb, Cd, Hg) távoltartását az ivóvíztől a jelenleg érvényben levő „Ivóvízszabvány"nak megfelelően (12. ábra), (Benedek—

Papp—Hock 1980, Benedek 1980c, Benedek-Licskó 1980). 4.2. Az ózon és aktívszén hatásossága a mikroszennyezők eltávolttására. A szerves mikroszennyezőket és ezek között a szerves komplexekbe épült nehézfémeket az íz- és szagrontó vegyületekkel, a ki nem csapódott prekurzorokkal, valamint a nyersvízben levő, illetve ez előklórozásnál képződött THM-ekkel együtt, a végső klórozás előtt kétféle eljárással tudjuk eltávolítani: granulált