Vízügyi Közlemények, 1981 (63. évfolyam)

3. füzet - Kovács György: Az öntözés szerepe a magyar mezőgazdaságban

Az öntözés a magyar mezőgazdaságban 365 A teljes értékelhetőség érdekében a termést sokféle paraméterrel jellemezték. Ezeket a nagy számban vizsgált egyedek átlagaként számították. Az eredmények összefoglalásaként megállapítható, hogy 1978-ban a talajnedvesség szerint szabályozott öntözés csak 50 mm vízpótlást igényelt és ezzel 55,1 t/ha gyökértermést, 8,2 t/ha tiszta cukortartalmat értek el. A hagyományos öntözési mód szerint három fordulóban egyenként 60 mm, összesen 180 mm vizet juttattak a táblákra. A terméseredmény 49,2 t/ha gyökértermés és 5,6 t/ha tiszta cukormennyiség volt. Ebben az átlagosnál nedvesebb évben az öntözetlen terület hozama jobb volt, mint a hagyományosan öntözötté (55,1 t/ha gyökértermés, 7,2 t/ha tiszta cukormennyiség). A szabályozott rendszerben 50 + 70 = 120 mm volt 1979-ben a szétosztott víz és ez 75,2 t/ha gyökértermést, ill. 9,5 t/ha tiszta cukormennyiséget biztosított. A szokásos öntözési rendben négy 60 mm-es fordulóban 240 mm öntözővizet adagolva 63,1 t/lia gyökértermést és 9,3 t/ha tiszta cukormennyiséget értek el. Egyértelműen megállapítható tehát, hogy a talajnedvesség, illetőleg annak tenziója szerint szabályozott öntözési üzem mindkét esztendőben lényegesen kisebb ráfordítással (kevesebb vízzel) nagvobb hozamot biztosított mint a hagyományos öntözési mód. Az elemzett példák — különösen pedig a mezőhéki kísérlet — már jelzik azt a gyakorlati javaslatot, amelyet megvalósítva a kiegészítő jellegű öntözés üzemirányítása ésszerűvé tehető, az öntözés maximális hatékonysága biztosítható. A víz adagolását csak akkor kell megkezdeni, amikor ezt a növény állapota szükségessé teszi, és olyan mértékben, hogy a rendszer tározóképességét meghaladó fölös víz levegőtlenséget ne okozzon. Ehhez viszont alapvetően az szükséges, hogy olyan könnyen mérhető számszerű paramétert találjunk, amely ezt az öntözés időpontját jelölő határállapotot egyértelműen kimutatja, és így alkalmas arra, hogy az üzem rendjét folyamatos megfigyelése alapján szabályozzuk. Mai ismereteink szerint a növény- talaj- víz biológiai rendszeren belül a legcélszerűbben a talajnedvesség tenzióját választhatjuk ilyen paraméterként. Minden növényfajtához meghatározhatjuk a tenzió kritikus értékét, amelynek elérésekor az öntözés szükségessé válik, sőt a növény fejlődési fázisától függően a tenyészidőn belül változó határértéket is kijelölhetünk, szélsőséges talajfajták esetében ezek különleges adottságait is figyelembe vehetjük. A tenziót mérhetjük közvetlenül vagy közvetetten, az utóbbi esetben a nedvességtartalmat határozva meg és ezt tenzióra számítva át. Az üzem területén néhány reprezentatív helyen tenziométert, vagy a nedvességmérő szonda számára szükséges mérőcsövet helyezve el, egy-egy területegység állapotát és annak folyamatos változását napi mérésekkel nyomon követhetjük, meghatározva így az öntözés szükséges időpontját. Az üzem szervezése során arra is gondolnunk kell azonban, hogy az öntözés igénye egy területen belül egyidejűleg — vagy a növények fajtáitól függően időben csak kevéssé eltolódva — jelentkezik. Olyan egységeket kell tehát kialakítanunk, amelynek vízigényét néhány napon belül kielégíthetjük. Ennek a követelménynek figyelembevételével kell az elosztó- és a területen belüli tározórendszereket is méreteznünk. Az elmondottak szerint egyértelműen kizárhatjuk a túl korai öntözést, és a víz szétosztásának időpontját addig a legkésőbbi időpontig halaszthatjuk, amikor a vízhiány még nem korlátozza a termést. A csapadék véletlen jellege miatt azonban elkerülhetetlen, hogy ne kövesse rövid időn belül eső az öntözést. Ez kettős hátránnyal jár: egyrészt átmeneti levegőtlenséget és ezzel hozamcsökkenést okozhat, másrészt az utólag fölöslegessé vált vízszétosztás szükségtelenül terheli a termelés költségét. Az első veszély ellen hatékony vízrendezéssel védekez-