Vízügyi Közlemények, 1981 (63. évfolyam)

3. füzet - Kovács György: Az öntözés szerepe a magyar mezőgazdaságban

,454 Kovács György Az említett normákkal számított vízmérleg sok bizonytalanságot okoz mind a mezőgazdasági, mind a vízgazdálkodási prognózisokban. A mezőgazdasági elemzéseket az zavarja, hogy — bár az agroökológiai potenciál felmérése világosan jelezte (Láng 1980): a meglevő biológiai, talaj- és klímaadottságok kihasználása csak az öntözés és a melioráció együttes alkalmazásával biztosítható — az ezredfordulóig a szántóknak ma mindössze 7%-ára kiterjedő öntözés területi megkettőzése is irreális célnak tűnik, hiszen a terület berendezésén kívül jelentős beruházást kellene fordítani a vízpótló művekre is. Ha számításba vesszük a meglevő területek rekonstrukciójához szükséges ráfordításokat, ésszerűnek tűnik az a korlátozott előrejelzés, amely a korábbi maximális lehetőségként említett 900 ezer ha öntözött terület helyett már csak 700 ezer ha-t jelöl 2000-ben reálisan elérhető célként. Ilyen számok és arányok esetében (a szántóterület mintegy 14%-a) kétségtelen, hogy az öntözés szerepe a szántóföldi növénytermesztésben nem számottevő, az öntözött területek nagy részét a különösen vízigényes és nagy hozamú kultúrák számára kell biztosítanunk (zöldség, paprika, paradicsom stb.). Ez a korlát azonban akadályozza a növénytermesztéssel szemben támasztott követelmények teljesítését, amelyek mindenképpen indokolnák az öntözés szélesebb körű bevezetését. Az agroökológiai potenciálnak már idézett felmérése — igaz, csupán közelítő becslésekre alapozva — azt jelzi, hogy a hozam átlaga búzából a 6 t/ha, kukoricából a 10 t/ha érték fölé csak öntözéssel (és meliorációval) emelhető (szárazgazdálkodással az elérhető hozamot országos átlagban búzából 5,3 t/ha-ra, kukoricából 6,3 t/ha-ra, öntözéssel 7,0 t/ha-ra, illetőleg 9,3 t/ha-ra becsülték). Arányosan nagyobb növekmény is várható az öntözés hatására néhány szántóföldi növény esetében (a becsült többlethozam cukorrépából 14,6 t/ha, borsóból 1,6 t/ha, burgonyából 12,6 t/ha, lucernából 5,3 t/ha). Megítélésünk szerint az átlagtermések említett növelésével is fontosabb a hozamok stabilizálása, hiszen a növénytermesztés csak így tud tervezhető, biztos hátteret szolgáltatni az állattenyésztés és az ipar számára. Ennek pedig előfeltétele a talajnedvesség teljes szabályozása, aminek pozitív tevékenységét, a vízpótlást, lényegesen nagyobb területre kellene kiterjesztenünk mint a szántóterület 10—15%-a, annak érdekében, hogy hatása a mezőgazdaságban számottevő lehessen. Ez azonban— amint láttuk — a mai szemlélet szerint irreális célkitűzés lenne. A vízgazdálkodási prognózisban bizonytalanságot a már berendezett öntözések által a norma szerint lekötött és a tervezett fejlesztésekhez hasonló arányban igényelt nagy vízmennyiség okoz. Közismert, hogy az öntözés számára kiadott víz nagy része (70—80%-a) felhasználódik és csak csekély töredéke jut vissza csurgalékként, vagy a talajvízen keresztül a természetes vízrendszerbe. Amennyiben reális lenne a számított öntözővízigény, a fejlesztésre rendelkezésre álló keretek jelentős hányadát már a jelenben is vízpótló rendszerek építésére kellene fordítanunk, annak érdekében, hogy vízhiány fellépése a mezőgazdaság és ezáltal a népgazdaság fejlődését ne akadályozza. Az elmúlt évek vízmérlege azonban mindig kedvezőbb volt az előrejelzettnél, még akkor is, ha a mérleget nem a kiszolgáltatott friss víznek, hanem az elhasznált víznek a figyelembevételével állítottuk fel. Minthogy az ipari és a kommunális használatból visszavezetett vizet ilyen módon már számításba vesszük, a kedvező mérlegnek kettős oka lehet: a fölöttünk fekvő országok vízelvonása a becsültnél lassabban fejlődött, és az öntözés nem használta fel a terület kiterjedése alapján a normából számított mennyiséget. Vízgazdálkodási prognózisainkban csak akkor várhatjuk reális fejlesztési igények előrejelzését, ha az elhasznált víz figyelembevételével felállított mérleg egyik legjelentősebb tagját, az öntözés vízigényét a várható értéknek megfelelően tudjuk becsülni, meghatározva az öntözés területi kiterjedését és a területegységenként lekötendő víz mennyiségét.