Vízügyi Közlemények, 1981 (63. évfolyam)

3. füzet - Kovács György: Az öntözés szerepe a magyar mezőgazdaságban

Az öntözés a magyar mezőgazdaságban 357 Ezeknek az adatoknak bizonytalansága kizárja a vízügyi nagylétesítmények szükséges helyének, teljesítőképességének, üzembe lépési idejének előzetes meghatározását is. Az előzőekben körvonalazott bizonytalanságokat csak akkor oszlathatjuk el, ha megalapozottabb számértékekkel tudjuk jellemezni a területegységre jutó fajlagos öntözővízigényt, és valószínűségi változó voltának megfelelően várható értéA legutóbbi ilyen kísérlet több nagyobb öntözőrendszerben, korábban ténylegesen kiadott öntözővíz mennyiségének statisztikai feldolgozásával számította a kérdéses paramétereket (Dávid 1978). Ügy találta, hogy mind a várható érték, mind a szórás függ a rendszer kiterjedésétől (pl. mintegy 80 ezer ha kiterjedésű Közép-Tisza vidéki szivattyús rendszerek összességében m = 220-f-230 mm, a = 60-^70 mm ; 2. ábra). Megítélésünk szerint ez a vizsgálat jól tükrözi a vízigény véletlen jellegű változását, a számszerű értékek azonban bizonytalanok, mert az alkalmazott öntözési üzemmód — amelynek kritikájára a későbbiekben visszatérünk — az adatokat lényegesen befolyásolja. Csupán durva becslésként megkíséreljük igazolni azt az állítást, hogy a várható érték kisebb, a szórás pedig nagyobb az idézett adatoknál. Átlagosan — és növény fajtáktól függően — 50—150 mm-es igény tűnik reálisnak mintegy 70—120 mm-es szórással. Ebből következik, hogy lesznek évek, amikor az igény zérus, viszont kevés azoknak az éveknek a száma (kevesebb mint 20%), amikor 200—250 mm-nél több öntözővízre lenne szükség az optimális terméshozam biztosításához. (Természetesen az igény jelentősen változik a növény fajtájától és a talaj minőségétől. Amikor egy-egy átlagos számot említünk mindig nagy, összefüggő rendszert veszünk figyelembe, amely többféle növényt és talajtípust fog össze, így a jelentkező eltérések kiegyenlítik egymást.) Az előzőekben adott becslésünket kétféle módon próbáljuk alátámasztani, részben a tenyészidő párolgásának és a csapadékának eloszlását összevetve, részben egy konkrét év termelési és öntözési adataiból. A tenyészidőszak lehetséges párolgását különböző növénnyel beültetett liziméterekkel 1966 óta folyamatosan mérik (VITUKI). Az éves értékekből szerkesztett tapasztalati eloszlást három fontos szántóföldi növényre a 3. ábra mutatja. A búza esetében az április 1-től július 15-ig terjedő időszakban, a kukorica esetében a május 1. és szeptember 30., a lucerna esetében pedig az április 1. és szeptember 30. között mért párolgást használva évi jellemzőként. Minthogy a liziméter vízellátása mindig biztosít vizet a párolgáshoz, a környező területeken fel nem használt sugárzó energia advekciója növeli a liziméter párolgását, amint a kádpárolgás is két, valamint szórását is meghatározzuk. 2. ábra. Felhasznált öntözővíz empirikus eloszlása Рис. 2. Эмпирическое распределение использованных количеств оросительной воды Fig. 2. Empirical distribution of the irrigation water used Bild 2. Empirische Verteilung des verbrauchten Bewasserungswassers