Vízügyi Közlemények, 1981 (63. évfolyam)

2. füzet - Bartha Péterné-Bartha Péter: Az 1979. évi tiszai árvíz hidrometeorológiai viszonyai

Az 1979. évi tiszai árvíz 213 A Tisza Szolnok feletti szakaszán, a Bodrogon és a Szamoson a második árhullám tetőzési szintje az 50—70 éves visszatérési idejű árvízszintek (VITUKI 1976) felelt meg (III. táblázat). Az 1979. évi árhullám tehát nem tartozott a rendkívül ritka események közé. különlegessége inkább a kiváltó hidrometeorológiai tényezők sajátos alakulásában rejlett. :{. Az előrejelzés eredményei A VITUKI és a helyileg minden érdekelt vízügyi igazgatóság hidrometeorológiai tájékoztatásokat és előrejelzéseket bocsátott az árvízvédekezés irányítói részére. A VITUKI központi előrejelző szolgálata tevékenységét kettős céllal szervezte meg: — az Országos Meteorológiai Szolgálattal együttműködve folyamatos tájékoztatást adott a vízgyűjtők hidrometeorológiai viszonyairól és a vízügyi igazgatóságoknak megküldte a helyi előrejelzéshez szükséges meteorológiai adatokat és előrejelzéseket, — az árvízvédelmet irányító központi szervek részére hidrometeorológiai (elsősorban vízállás, jégviszonyok) előrejelzéseket készített. A VITUKI hidrológiai előrejelzéseinek kiadásakor már figyelembe vette az OMSz Központi Előrejelző Intézete által kiadott numerikus csapadékelőrejelzés adatait. A numerikus előrejelzések a várható 24 órás csapadékmennyiséget a Duna és a Tisza 18 részvízgyűjtő területére területi csapadékátlagban adták meg. Az előrejelzési eljárást, minthogy az a csapadékot meghatározó meteorológiai mezők optimális találkozásán alapul, „találkozási modellnek" nevezik (Bodolainé 1970). A három meghatározó mező a légkörben potenciálisan rendelkezésre álló kihullható vízmennyiség, a légkör vertikális sebessége és a dinamikus telítéshiány. Minél több a légkörben a potenciálisan kihullható vízmennyiség és minél nagyobb a vertikális sebesség, annál nagyobb a várható csapadék mennyisége. A dinamikus telítési hiány regulátor szerepet tölt be. Minél közelebb van a légkör a telítéshez azaz minél kisebb a dinamikus telítési hiány, annál több lesz az előző két mező által produkált csapadék mennyisége. A numerikus csapadék-előrejelzés az első árhullám esetében valamennyi vízgyűjtőre 80% körüli beválású volt. A második árhullám csapadék-előrejelzései közül a január 28 — 29-ére vonatkozó előrejelzés csak részben sikerült. A január 28-i előrejelzés a Zagyva és a FelsőTisza vízgyűjtőterületére a tényleges területi átlagnál 8 mm-rel kevesebb volt. A január 29-i előrejelzés egy kicsit jobban alábecsülte a várható csapadék mennyiségét. Az előrejelzett 10 mm-es területi átlagokkal szemben az öt tiszai vízgyűjtőn az átlagok 20—25 mm-t is elérték. A Szamos, a Körösök és a Maros vízgyűjtőjén az előrejelzések 90%-ban sikeresek voltak. A csapadék-előrejelzésekben megmutatkozó bizonytalanságok alapvetően két okra vezethetők vissza. Az első. hogy a nagy csapadékmennyiségek a mezoléptékű csapadékstruktúrákban az ím. csapadékszalagokban realizálódnak. A mezoléptékű csapadékrendszerek kialakulása viszont a légkör potenciális instabilitásához és frontális mezorendszereihez kapcsolódik. A másik ok, hogy ezeket a folyamatokai még nem lehet beépíteni a számszerű előrejelzési modellekbe és ez a nagy csapadékmennyiségek előrejelzésében az alábecsüléshez vezetett (Bodolainé 1979).