Vízügyi Közlemények, 1980 (62. évfolyam)
3. füzet - Szesztay Károly: A vízgazdálkodás vízháztartási adottságai Magyarországon
354 Szesztay Károly 2. A térszín vízháztartásának és hőháztartásának kapcsolódása A térszíni vízforgalom törvényszerűségeinek közelebbi megismeréséhez, illetve alakulásának a vízgazdálkodás szempontjai szerinti előrejelzéséhez és szabályozásához szükség van a vízforgalom energetikai alapjának, vagyis a térszín sugárzási és hőháztartási mérlegének a bevonására is. A kétféle mérleg egymásba kapcsolódását a térszíni párolgás folyamatain keresztül lehet célszerűen áttekinteni. A térszín adott területéről adott időszakban elpárolgó P vízmennyiség a vízmérleg keretei között а С csapadék az L felszíni és felszín alatti lefolyás (illetve hozzáfolyás) és a területen belüli К készletváltozás eredője: P=C—L—K. (2/a) Ugyanez a P vízmennyiség, illetve az elpárologtatásához felhasznált P h párolgási hő a térszín sugárzási és hőháztartási mérlegében — a főbb tényezőkre szorítkozva — a térszínre érkező S 0 napsugárzás (globál sugázás), az S l közvetlenül visszavert rövid hullámú sugárzás, az S 2 hosszú hullámú kisugárzás, a térszín és a légtér közötti Н л turbulens hőcsere, a környező területbeli, illetve a mélyebb rétegekbeli H 2hőforgalom és a H 3 térszíni hőtározóclás eredője: Р„=5 0-5 1-5 2-Я 1-Я 2-Я 3. (2/b) A fenti két egyenletben a térszín vízforgalmának és hőforgalmának egymásbakapcsolódása úgy jut kifejezésre, hogy egyrészről a (2/b) egyenlet jobb oldalán az S 0 globál sugárzást csökkentő (vagy növelő) további öt tényező alakulásában fontos szerepe van a térszín vízviszonyainak; másrészről a (2/a) egyenlet tényezőinek alakulásában a hőháztartási tényezőknek van fontos szerepük. A két mérleg kapcsolódásának mértéke és módozatai tekintetében a térszíni vízviszonyoknak a párolgásra felhasználódó sugárzási hányadot befolyásoló szerepe jelenti a kulcsponti kérdést. A térszín és a gyökérzóna vízellátottságának növekedésével a globál sugárzásnak a párolgásra felhasználódó hányada általában növekszik; van azonban egy olyan vízellátottsági küszöbérték, amelyet túllépve a térszíni elpárolgás már nem növekszik tovább, hanem állandó marad, vagy csökkenhet is. A fenti vízellátottsági küszöbérték esetében az adott helyen és időpontban a geofizikailag lehetséges maximális térszíni párolgás alakul ki, amelyet a mindenkori párolgási potenciálnak, vagy lehetséges párolgásnak nevezhetünk. Az S 0 globál sugárzás párolgásra potenciálisan felhasználható hányadának, vagyis a P 0 párolgási potenciálnak területi és időbeli változását befolyásoló térszíni adottságokat a P 0 = f(S 0,T 1) (2/c) kifejezés T 1 tényezője foglalja össze, amelynek mindenkori értékét a növényborítottság mértéke, a növényzet fajtája, a fejlődési fázisa és minőségi (egészségi) állapota, a talaj szerkezete és színe, és számos más térszíni adottság határozza meg. Minthogy ezeknek az adottságoknak többségét kisebb-nagyobb mértékben a megelőző időszakok vízellátottsági viszonyai is befolyásolhatják, hosszabb időszakot tekintve nemcsak a tényleges térszíni párolgás, hanem a párolgási potenciál is függ a térszín vízforgalmának alakulásától. A fentiekből az is következik, hogy a térszín párolgási potenciálját valamely adott földrajzi helyen fizikailag lehetséges párolgás felső határértékét a légköri és a
