Vízügyi Közlemények, 1980 (62. évfolyam)

1. füzet - Dóka Klára: A magyarországi vízmesterképzés múltjából

A vízmesterképzés múltjából 101 A második év anyaga árvízvédelmi és folyószabályozási ismeretekkel, vízügyi jogszabályokkal bővült. A heti óraszám nem haladta meg a (heti) 39-et. Újdon­sága volt az 1894. évi rendtartásnak az iskolai adminisztráció növekedése. Egy­egy tanév folyamán az igazgatónak 15 jelentést kellett készíteni a tanulók létszá­máról, előmeneteléről, az iskola gazdálkodásáról. A Vízmesteriskola új felügyeleti hatósága 1891-től a Földművelésügyi Minisztériumban felállított Országos Vízépí­tészeti és Talajjavító Hivatal lett, amelyet a vízügyi műszaki szolgálat irányítására hoztak létre. 1 7 Egyéb változás is volt az iskola életében. 1894-től a Gazdasági Tanintézet oktatói nem vettek részt a vízmesternövendékek tanításában, ezt teljes egészében a műszaki személyzet oldotta meg. 1895-től az igazgatón kívül 4 mérnök tanított Kassán. 1 8 A társulati és folyammérnöki segédszemélyzet felvételével a létszám ugrásszerűen megnőtt. Egyéb lehetőség híján a meglevő épületet bővítették ki, hogy 40 személy befogadására alkalmas legyen. 1 9 A kétéves iskola csupán 5 éven keresztül működött. A gyorsított tanulás — fő­ként a nyári gyakorlati idő rövidsége miatt — nem hozta meg a várt eredményt. 1899-ben ismét visszatértek a 3 éves tanílásra. Az alapszabályok módosítását az is indokolta, hogy az Országos Vízépítészeti és Talajjavító Hivatalt 1899-ben Or­szágos Vízépítési Igazgatósággá szervezték, és ennek kultúrmérnöki osztálya vette át a Vízmesteriskola irányítását. Az 1899-es rendtartásban új tantárgyként szerepelt a halászat, amely második és harmadik évben 10—10 órát kötött le. 2 0 Az Országos Vízépítési Igazgatóság keretén belül működő Halászati Felügyelőség vezetője kérte a módosítást. Azzal indokolta a kérést, hogy a folyam- és kultúrmérnöki hivata­loknak a korábbinál nagyobb gondot kell fordítani a halászatra és a haltenyész­tésre. Ennek érdekében szükséges, hogy a vízmesterek legalább a minimális is­meretekkel rendelkezzenek. A minisztérium elfogadta a javaslatot. 2 1 1908-ban a tanulók létszáma ismét felülmúlja az iskola befogadóképességét. A város telket ajándékozott az új épület céljaira, amelyben 60—70 növendék oktatására és elszállásolására lehetőség volt. 2 2 Az új épületbe költözés az alapsza­bályok módosításával járt együtt. Sok változás nem történt a korábbihoz képest. Elhagyták a szabadkézi rajzot, az ábrázoló mértant, és helyette műszaki rajzot tanítottak. Csökkent az építéstani órák száma. A műszaki adminisztráció (elő­inéret, költségvetés, árjegyzék készítése) nem volt tananyag. Ugyanakkor nagyobb gondot fordítottak a vízépítéstanra, főként a városi és községi vízvezetékek építésére. 2 3 Az iskola vezetését 1909-től Rohringer Sándor vette át. A körülményeknek megfelelően módosította az iskola házirendjét, 2 4 kérte kollégáit, hogy a további­akban az oktatást a gyakorlati élet követelményeinek megfelelően végezzék, saját tapasztalataikat mondva el az órákon. Látta, hogy a lemorzsolódásnak egyik fő oka a magas szintű elméleti oktatás, amit a kevesebb előképzettséggel rendelkező hallga­tók nein tudtak nyomon kísérni. 2 5 Gondot jelentett a műszaki rajz órák számá­nak felemelése is. Nem a begyakorlásra jutott több idő, hanem az anyag bővült ki. Egyszerűsítésre volt szükség a számtan, irattan esetében, és túlságosan el­vonttá vált a talajismeret és növénytermelés című tárgy is. 2 6 1890 óta az osztály­zatok az előmenetelre és a .tanulók szorgalmára vonatkoztak. Előmenetelre ki­tűnő, jeles, jó, elégséges, elégtelen; szorgalomra igen szorgalmas, szorgalmas, ke­vésbé szorgalmas, hanyag megjelölést lehetett alkalmazni. 2 7 1911-ben a kitűnő osztályzatot eltörölték, azonban a végzett növendékeket minősíteni kellett, hogy milyen mértékben találják őket alkalmasnak a vízmesteri pályára. 2 8 Hohringer

Next

/
Oldalképek
Tartalom