Vízügyi Közlemények, 1980 (62. évfolyam)

1. füzet - Dóka Klára: A magyarországi vízmesterképzés múltjából

100 Dóka Klára felügyelőként a vízszabályozó társulatoknál is tevékenykedhessenek. A folyószabályozási munkák befejezése után az elkészült védművek és csatornák fenntartása itt is egyre nagyobb számú műszaki segédszemélyzetet követelt. Másik indok az volt, hogy a kultúrmérnöki hivatalok létszámában telítődés következett be. Innen már csak évi 14 — 16 vízmesternövendék felvételét kérték, és az iskola nem lett volna kihasználva.

1

3 1890-től a kassai intézet új neve Vízmesteriskola lett.

u Az új rendtartás szerint a vízügyi tárgyak tovább bővültek. Az első évfolyamban heti 3 órában tanultak vízépítéstant, ezen belül hidrológiát, vízsebességmérést, a vízfolyások tisztításával, lecsapolással kapcsolatos ismereteket, amit gyakorlat egészített ki. A második évben heti 6 órát szántak a vízépítéstanra. Ezen belül az alagcsövezés, öntözés alapfogalmaival, zsilipek, tiltok, gátak építésével ismerkedtek meg. Harmadik évben a folyószabályozás és árvízvédelem heti 4 órában szerepelt. Itt a hallgatók megtanulhatták a vízszabályozás, töltésépítés, árvíz elleni védekezés alapfogalmait, valamint a vízi utakra vonatkozó tudnivalókat. A második évben heti 2 órában tanultak rétművelést, 5 órán keresztül vízrajzi térképezést, harmadikban heti 3 órában vízjogot, vízügyi szervezeti ismereteket, műszaki adminisztrációt. Az általános ügyviteli, irattani tudnivalókkal második évben, az „ügyirálytan" című tárgy keretében foglalkoztak. A tanítás heti 39 órát vett igénybe. A felsoroltakon kívül egyéb szakmai tárgyak: mértan, számtan, műszaki rajz kaptak fontos szerepet, míg az általános ismereteket szolgáló tárgyak (pl. nyelvtan, szépírás, földrajz) háttérbe szorultak.

1

5 Az új tananyag valamennyi műszaki igényt kielégített, és így az oktatottak körének kibővítését tette lehetővé. Az új alapszabályokban rendezték az államköltséges és a sajátköltséges hallgatók viszonyát. A kultúrmérnöki és folyammérnöki hivatalok alkalmazottjai államköltségen, a társulatok és magánosok által küldött növendékek saját pénzen vagy a küldő költségén tanulhattak. 1890-ben felszólítást küldött a minisztérium a társulatokhoz és a folyammérnöki hivatalokhoz, hallgatók toborzása érdekében. Már ebben az évben 9 folyamfelvigyázó beiratkozott az iskolába, 1891-ben pedig már 14 folyammérnöki hivatal képviselve volt. A társulatok nem akartak áldozni gátőreik képzésére. 1890-ben összesen 1 gátőr iratkozott be, és a következő évben is csak 4 társulat jelezte, hogy hallgatót kíván küldeni. Többféle kifogás volt.: a gátőrök idősek, családosak, gazdaságuk van, félnek az anyagi megterheléstől, sokat dolgoznak az építkezéseknél, ahonnan nem is lehet őket elvonni. A Tisza-völgyi Társulat saját területén végzett felmérést. Az ide tartozó szervezetek a 3 éves lekötöttséget találták hosszúnak. Azt javasolták, tartsanak Kassán néhány hónapos előkészítő tanfolyamot, és a megfelelő képességekkel rendelkezőket másodikba vegyék fel. Ilyen előkészítőre — rossz tapasztalatokkal — már 1888-ban is sor került, a minisztérium nem zárkózott el a megoldástól. 1891-ben 8 fő iratkozott be a gyorsított tanfolyamra,

1

6 6 végezte el. Számtan, magyar nyelvtan, természetrajz, mértan, vízépítéstan tárgyakból kellett vizsgázniuk. Ahogyan nem volt sikeres az 1888. évi előkészítő tanfolyam, a gyorsított oktatás ezúttal sem hozta meg a várt eredményt. Az első évfolyamot bepótló hallgatók nem tudták utolérni a többieket. 1894-ben kísérletet tettek a 3 éves tanfolyam összevonására olyan formában, hogy a tananyagot két évfolyamra sűrítették. A tanítás november 1-től áprilisig tartott. Az első évfolyamban az egyes tárgyakra fordított óraszám csökkent, tanultak azonban vízépítéstani rajzot, építéstant, térképrajzolást heti 2—2 órában.