Vízügyi Közlemények, 1979 (61. évfolyam)
4. füzet - Kovács György: A korszerű vízrajzi munka alapelvei. II. rész: A vízfolyások észlelésével kapcsolatos adatképzés, valamint az adatfeldolgozás és tárolás
A KORSZERŰ VÍZRAJZI MUNKA ALAPELVEI DR. KOVÁCS GYÖRGYI II. RÉSZ A VÍZFOLYÁSOK ÉSZLELÉSÉVEL KAPCSOLATOS ADATKÉPZÉS, VALAMINT AZ ADATFELDOLGOZÁS ÉS TÁIIOLÁS 1. A vízfolyások észlelésével kapcsolatos adatkepzes kérdései Az előző részben az észlelő hálózat kialakításának alapelveit foglaltuk össze. Ennek során a területi állomásokkal kapcsolatosan már elemeztük nem csak az ott meghatározandó adatok körét, hanem azok ajánlott mérési módját is, hiszen ezeknek az állomásoknak elhelyezését, kialakítását maga az adatképzési rendszer is befolyásolja. Láttuk azonban, hogy a vízfolyások medrében kialakuló transzportfolyamatok észlelési rendje alig van hatással az állomások helyének megválasztására, hiszen ez elsősorban a vízhálózat földrajzi elrendezésétől függ. Szükségesnek véljük azért, hogy kiegészítésül tekintsük át azokat az alapelveket is, amelyek a vízfolyások mentén létesülő — elsősorban a folyók és a kisvízfolyások vízjárását figyelő — állomásokon az észlelés és az adatképzés munkáját meghatározzák. A vízrajzi tevékenység fejlesztését a társadalom műszaki-gazdasági fejlődésével együttjáró információigény növekedése teszi és tette minden időben szükségessé. Áttekintve a különböző adatképzési módszerek történeti fejlődését, megállapíthatjuk, hogy azok eltérő hagyományokkal rendelkeznek és ezért fejlettségi szintjük sem azonos, valamint azt, hogy az egymástól független fejlődés eredményezhetett egymással össze nem hangolt mérési módszereket. Az egységes hálózat kialakítása során tehát alapvető követelmény, hogy a vízállás, a vízhozam, a hordalék, a kémiai összetétel, és a vízbiológia adatok meghatározására olyan adatképzési eljárásokat válasszunk, amelyek lehetővé teszik a szükséges információk egységes és összehangolt gyűjtését. a) A vízállásészlelés és az adatok rögzítése A vízállás a legrégibb idő óta észlelt és csaknem az egyetlen közvetlenül mérhető vízrajzi adat. Ősi formája egészen az utóbbi évtizedekig alig változott: a mederben levő, beosztással ellátott „mércén" olvasták le a vízszint helyzetét és rögzítették az észlelést feljegyzések formájában már az egyiptomiak is, és az a lényege a ma is használatos lapmércéknek. A műszertechnika fejlődésével előbb a mechanikusan vezérelt (úszós) vízállásírók jelentek meg, amelyek az áttétellel arányban lecsökkentett vízjárást óraszerkezettel körbeforgatott szalagra rajzolták, ezt követően pedig - a távjelzés és a digitális adatrögzítés iégnyeinek megfelelően — a műszerszerkesztők elektromos jelet adó berendezés kialakítására törekedtek. Vagy az úszószerkezet tengelyének fordulatszámát vezették ki elektromos impulzus formá1 Dr. Kovács György az MTA lev. tagja, az Országos Vízügyi Hivatal Vízgazdálkodás fejlesztési főosztályának vezetője (Budapest).
