Vízügyi Közlemények, 1979 (61. évfolyam)

2. füzet - Rövidebb tanulmányok, közlemények, beszámolók

298 Hamvas Ferenc A vízfolyás vízjárása befolyásolja a gáttáblák nyitásának-zárásának mértékét, időtartamát, a vízerőtelep üzemét. Ennek következtében a vízjárás okozati kapcsolatba hozható az alvízoldali mederváltozásokkal. Megjegyezni kívánjuk, hogy mindig konkrétan meg kell vizsgálni a vízjárás következményeit, az átlagolásoktól tartózkodni kell, hiszen az átlagos (havi, évi) viszint a medermélyülés vagy feliszapolódás szempontjából mértékadó helyzeteket teljesen elkendőzheti. Összefoglalva az elmondottakat a kimélyülésekkel okozati kapcsolatba hozható tényezők a következők: 1. a víz sebessége, pulzációja és hordaléktartalma, 2. az utómeder anyaga, térbeni anyagösszetétele, 3. az üzem körülményei, a vízerőtelep üzemi rendje, 4. az alvízoldali mederszakasz vonalvezetése, 5. a pillérektől leváló örvények, örvénysorok, 6. az utómederbiztosítás érdessége és 7. a vízjárás. A felsoroltak közül számos tényezőnek a hatása a Kármán-féle örvénysorok interferenciája következtében fellépő tendenciákhoz viszonyítva lényegesen nagyobb, így az alvízoldali mederváltozásokat egyetlen tényezőre vissza vezetni nem lehet. Ezt a Tiszalöki Duzzasztóműnél végzett mérések sem igazolják. 3. Az alvízoldali mederváltozások okai a Tiszalöki Vízlépcsőnél Mint az előzményekből kitűnik 1963-ra az alvízoldali mederszakasz mintegy 190 m hosszúságú része lényegében védett volt. Ezen a szakaszon továbbra is előfordulhatnak mederváltozások, ezek azonban már nem jelentettek veszélyt. 1965-ben a középső mozgógátat, majd 1966-ban a jobboldali gáttáblát javították. Az 1966. évi javítás idején a baloldali gáton át 91, a középső gáton át pedig 80 napig volt vízeresztés. Mivel közben árhullám is levonult, további 16 napig mindkét nyílás tábláját felhúzták és az árvíz a szabaddá tett két nyíláson át vonult le. A mederfelvételek azt mutatták, hogy 1966-ban további, minden eddigit meghaladó kimélyülés keletkezett, médgpedig a balpart közvetlen közelében (lásd 1. ábrát). Ennek mélysége 72,00 mA. f.-i szint körül mozgott, mely a tervezett szinthez viszonyítva 12 m-es kimélyiilést jelentett. A mederbiztosítási munkákat az 1. ábrán látható módon hajtották végre. A következő években kisebb-nagyobb mederváltozások voltak, de egyik sem érte el az 1966. évi kimélyülést. 1974-ben a bal oldali gáttáblát javították, a középső és a jobb oldali táblán át volt vízeresztés. A buktatásos vízáteresztés, valamint a közben levonult árvíz miatti szabad átfolyás időtartama csaknem megegyezett az 1966. évivel. A medermélyülés legmélyebb pontja azonban ez esetben már csak a 72,00 mA. f.-i szintet érte el. A kimélyülés helye a III. sz. tábla vonalába esett. A medermélyülések okainak vizsgálatában igen érdekesek azok az évek, amikor mindhárom nyíláson át tartósabb árhullám vonul le. Ebben az időszakban — ha egyedül a Kármán-féle örvénysorokat tekintjük mértékadónak — maximális kimélyüléseknek kellene keletkezniük. A hivatkozott tanulmány szerzői ezzel kapcsolatban két ábrát mutatnak be a Létesítményellenőrzési Osztály mérései közül, nevezetesen az 1967. évi 2 hónapos árvíz utáni mederállapotot tükröző 10. ábrát és az 1970. évi közel 4 hónapos duzzasztás nélküli átfolyás után készült 11. ábrán látható helyszínrajzot. A 10. ábra az előző évi felméréshez viszonyítva kismértékű, a legtartósabb árvíz utáni mederalakzatot szemléltető 11. ábra pedig erőteljes, minden addigit meghaladó feliszapolódást mutat. A kimélyült helyek feltöltődtek, a legmélyebb mederszakasz is mindössze a 80,00 mA.f.-i szint közeié-