Vízügyi Közlemények, 1979 (61. évfolyam)
2. füzet - Bencsik Béla: Az 1879. évi szegedi árvíz és az árvízvédelem fejlesztésének mértékadó előírásai
A szegedi árvíz és az árvízvédelem 175 ságba jussanak. Eszerint — teljességgel ösztönös módon — már az ősember is valamiféle mértékadónak tekintett eseményhez igazodva cselekedett. Ez — a korábban ténylegesen tapasztalt árvizek magasságának figyelembevétele — valójában a mértékadó árvízszint jellemzőihez való alkalmazkodást jelenti, anélkül, hogy maga a fogalom tudatosan felismert, vagy meghatározott lenne. Végeredményben tehát a mértékadó árvízszint figyelembevétele akkor is megtörtént, amikor az árvizek hidrológiai jellemzői még ismeretlenek voltak. A fejlődés folyamán továbbra is valamely korábban előfordult — nagy károkat okozó — árvizet tekintettek mértékadónak és olyan töltést igyekeztek építeni, hogy az előbb említett árvíz ellen védelmet nyújtson. Későbbi, magasabb szinten lefolyó árvizek a mértékadó árvízszint újabb és újabb módosítását tették szükségessé. A Tisza-menti mértékadó árvízszintek alakulását a századforduló és 1964. között az I. táblázat tartalmazza (Dabolczi János adatai). A korábban kifejtettek jól követhetők a táblázat tanulmányozásakor. A Tiszán 1900-ban az 1895., illetőleg az 1888. évi árvíz szintje volt a mértékadó. Ezt az 1919. és 1932. évi árvizek miatt a Tiszafüred alatti szakaszon lényegesen emelték. A délborsodi nyílt ártér 1935 utáni betöltésezése a Tokaj —Szolnok közötti szakaszon további emelést tett szükségessé. További változás okozója volt az 1918. évi felsőtiszai árvíz, illetve Záhonynál 1941-ben bekövetkezett jeges árvíz. 1952 óta a legfelső szakaszon a számított 0,5%-os előfordulási valószínűségű árvízszint a mértékadó. Л tiszai mértékadó árvízszintek mindenütt emelkedtek (7—154 cm között). A mértékadó árvízszintek a fentiek tanulsága szerint a Tisza különböző szakaszain egymástól lényegesen eltérő tartalmat hordoztak. Az eddig említett előírások a „mértékadó árvízszint" fogalmát használták. A mértékadó árvízszint szó szerint egy bizonyos mértékadónak tekintett árvíz tetőző magasságát jelenti. Csupán a magasság megadása azonban nem ad kellő támpontot a védvonalak kiépítésére, mert az árvizek elemzése rámutat arra, hogy — bár a töltésszakadások jelentős része töltésmeghágásból keletkezett — számos árvízi katasztrófa okozója a töltések elégtelen keresztmetszeti mérete, vagy nem megfelelő anyaga, illetőleg az altalaj tönkremenetele volt. Ezek tekintetében a legdöntőbb hatása — az árvíz magasságán kívül - az árvíz tartósságának (a terhelésnek) van. Ennélfogva, a mértékadó előírásokba az árvízszint magasságán túl bele kell foglalni azokat a tartóssági jellemzőket is, amelyekkel együtt az árvíznek a védvonalra gyakorolt hatása jellemezhető. A következőkben a mértékadó előírásokat eszerint értelmezzük, s ezért az eddigi „mértékadó árvízszint" helyett a „mértékadó árvíz" kifejezést használjuk. A „mértékadó árvíz" azt az árvízszintet és azt az árvízi terhelést jelenti, amelynek elviselésére a védvonalaknak (árvízvédelmi létesítményeknek) alkalmasaknak kell lennie. A „mértékadó árvíz" az a számszerű hidrológiai jellemzőkkel megadott előírás, amelyhez igazodni kell a védművek fejlesztésének. A védművek kiépítettségét a mértékadó árvízhez viszonyítjuk. Ehhez képest állapítjuk ineg pl. a magassági hiányokat. Következik ebből, hogy a mértékadó árvíz szintjének megemelése megnöveli a magassághiányos szakaszok számát és hosszát. A mértékadó árvíz és a védmű adotl kiépítettsége tehát mintegy kijelöli a fejlesztendő szakaszokat. 2*
