Vízügyi Közlemények, 1978 (60. évfolyam)

2. füzet - Kovács György: A síkvidéki vízrendezés és tározás alapelveinek korszerűsítése

A síkvidéki vízrendezés korszerűsítése 215 a felszínről gyűjtik össze a fölös vizet. A kis mélység miatt felületük nagy, ami hátrányos nemcsak azért, mert nagy a területigény, hanem azért is, mert nagy a párolgási veszteség. A párolgás következménye a víz sókoncentrációjának növekedése. A háromhónapos tározási időben 600 mm-es párolgással számolva és ezt az átlagos egyméteres mélységhez viszonyítva megállapítható, hogy a tárolt víznek több mint fele elvész, miközben sókoncentrációja több mint kétszeresére növekszik. A víz minőségét a kis mélység miatt létrejövő gyors eutrofizálódás tovább rontja, különösen, ha a tározókat halasítják, és a jobb halhozam elérése érdekében a vízfelületeket trágyázzák. így végül a tárolt víz sok esetben már öntözésre sem használható fel, más célú hasznosítása pedig teljesen kizárt. A felsorolt hátrányokat csak szivattyúval töltött és a terepnél lényegesen magasabb tározási szintű, többször tíz méter mély síkvidéki tározók építésével küszöbölhetjük ki. ,'{. A korszerű síkvidéki vízrendezés és tarozás műszaki irányelvei Az előzőekben részletesen kifejtettük azokat a követelményeket, amelyeket a korszerű mezőgazdaság a síkvidéki vízrendezéssel és víztározással, valamint az öntözéssel szemben támaszt az Alföldön és az ahhoz hasonló semiarid nagy kiterjedésű, esés nélküli sík területeken. Elemeztük azokat a kapcsolódásokat is, amelyek ezt a három tevékenységet szorosan egymáshoz kötik. A leglényegesebb megállapításokat a következőkben összegezhetjük: — A mezőgazdasági területeknek a szikesedés elleni védelme, valamint a már szikes területek javítása hatékony vízrendezési rendszer kialakítását kívánja meg. Ennek megvalósítása azonban szükségessé teszi a kiegészítő öntözés általános alkalmazását és növeli az öntözővízigényt. Az öntözés viszont már parancsolóan sürgeti a biztonságos lecsapolást, hogy a levegőtlen talaj kialakulásának és a másodlagos szikesedésnek kockázata elhárítható legyen. Mind a vízrendezéssel összegyűjtött víz elhelyezését, mind az öntözőrendszer vízellátását segíti a rendszert kiegészítő tározás. — A táblán és az üzemen belül a hatékony vízrendezés sokféle módon megoldható, a legcélszerűbben alkalmazható rendszer kiválasztása nagymértékben függ a talajadottságoktól. A mezőgazdasági egységeken belül kialakított rendszerek infrastrukturális hátterét biztosító főművekkel szemben a különböző megoldások azonos követelményt támasztanak: gyűjtőcsatornák üzemi vízszintje legalább 2,5 mrel kell hogy mélyebben legyen, mint az átlagos terepszint. — A területigény és a párolgási veszteség csökkentése érdekében, továbbá a kielégítő vízminőség fenntartásához mély síkvidéki tározók létesítése szükséges. A kívánatos — átlagosan 20—30 m-es — mélységet részben a fenék szintjének süllyesztésével, részben a tározási szintnek a térszín fölé történő emelésével érhetjük el. Mindkét igény — a lecsapolási szint süllyesztése és a tározási szint emelése — célszerűen csak szivattyús üzem alkalmazásával oldható meg. Ez a megállapítás a tározók esetében nyilvánvaló, hiszen a térszínen vagy ennél mélyebben összegyűjtött víz csak szivattyúzással emelhető a magas üzemi vízszintet tartó tározókba. A lecsapolási szint süllyesztése megoldható lenne a teljes belvízrendszer mélyítésével is. Ekkor legfeljebb a torkolati szivattyútelepeken növekedne az eme-