Vízügyi Közlemények, 1977 (59. évfolyam)

3. füzet - Egerszegi Gyula: A felszíni vizek minőségének jogi védelme a Magyar Népköztársaság nemzetközi egyezményeiben

MEGEMLÉKEZÉS HABOS ZOLTÁN 190'.- 1!)77 „Annyi mindent szeretnék még megvalósítani, de érzem, hogy nem lesz már elég időm." Ezeket a szavakat mondotta Babos Zoltán 1976 őszén, 73 éves korában. És sajnos így lett, mert ez a nagyon tevékeny, végtelenül szerény, sok megpróbál­tatáson átment élet 1977. január 30-án befejeződött. Babos Zoltán 1904. május 13-án született Makón. Edesanyaját 1 éves korában ragadta el a halál, így az egyedül maradt család igyekezett pótolni az eltávozott édesanya gondoskodását. Gimnáziumi tanulmányait Makón végezte, és 1922-ben a kitűnő eredménnyel letett érettségi vizsga után a Hazai Bank könyvelési osz­tályán vállalt állást. Még ez év őszén szerény ösztöndíjhoz jutott és lehetősége nyílott a budapesti Műegyetem mérnöki szakára beiratkoznia. Műegyetemi tanul­mányait azonban súlyos szembaja miatt csak 1929-ben tudta befejezni, amikor jó

Next

/
Oldalképek
Tartalom