Vízügyi Közlemények, 1977 (59. évfolyam)

3. füzet - Egerszegi Gyula: A felszíni vizek minőségének jogi védelme a Magyar Népköztársaság nemzetközi egyezményeiben

Megemlékezés 439 képesítésű oklevelének megszerzése után magánmérnöki irodában talált, alkalmazást. Itt túlnyomórészt az akkori földbirtokrendezéssel kapcsolatos műszaki feladatokkal foglalkozott. 1932. augusztus 1-én, mint napidíjas mérnök, a Földművelődésiigyi Minisztérium Vízrajzi Intézetéhez került, ahol főleg medernyilvántartási feladatokkal bízták meg. 1937-ben mint kinevezett mérnökgyakornokot a pécsi Kultúrmérnöki Hivatalhoz osztották be. Itt Baranya és Dél-Somogy megye kis vízfolyásainak rendezése volt a feladata, 1939 októberében pedig, mint mérnököt, a Kárpátalján újonnan felállított munkácsi Kultúrmérnöki Hivatalhoz helyezték át, amelynek a hivatalvezetője is lett. Bereg valamint Szatmár vármegyében a vízügyi adminisztráció megszervezésén kívül munkáját főképpen a Latorca-szabályozás műszaki feladatai kötötték le. Л háborús viszonyok miatt azonban az érdemi munkák sajnos a tervezgetésen alig jutottak túl. Munkácsról a háború vihara Érsekújvárra, majd Győrbe sodorta, és 1945 március utolsó napjaiban a folyamszabályozási hajóparkkal együtt a Passau környéki Vilshofen mellé került, ahol a német utóvédek által felrobbantott és elsüllyesztett magyar kincstári hajók és értékes rakományuk kiemelése és megmentése volt feladata. Az első adott lehetőséggel 1946 márciusában, visszatért Magyarországra, amikor a Földművelődésiigyi Minisztérium Kultúrmérnöki Ügyosztályán tevékenyen vett részt az akkor induló „3 éves terv" előkészítő adatgyűjtésében és kultúrmérnöki részének kidolgozásában. Később a pécsi, a miskolci, a székesfehérvári kultúrmérnöki hivatalok kerületi felügyelője, és a meginduló vízügyi helyreállítási munkák felügyeletét látta el. Vízimérnöki munkájának eme első viharos időszaka után az Országos Vízgazdálkodási Hivatal megszervezésekor az ott létrehozott kultúrmérnöki csoport vezetője lett. Az 1950. év végén azonban megvált az Országos Vízgazdálkodási Hivataltól és az abban az időben alakult Állami Műszaki Tervező Intézetnél (későbbi Mélyéptervnél) folytatta azt a munkáját, amelynek során a vízrendezésben szerzett értékes tapasztalatait váltotta valóra. Számos nagy ipari és mezőgazdasági létesítmény vízrendezési megoldását tervezte meg, és tudásával, valamint tapasztalataival nagyban hozzájárult az új, fiatal mérnöknemzedék műszaki neveléséhez. Értékes munkásságát a Mélyépterv számos kitüntetéssel jutalmazta, majd 1961-ben az Országos Vízügyi Főigazgatóság a vízügyi munkák fejlesztése érdekében végzett fáradozását a „Vízgazdálkodás kiváló dolgozója" kitüntetéssel jutalmazta. Babos Zoltán munkáját a Mélyéptervnél 1970. március l-ig folytatta, amikor nyugdíjba ment, azonban ezután is nyugdíjasként tovább dolgozott szinte haláláig. Ez alatt az idő alatt is nevéhez számos komoly terv, tanulmány fűződik. A vázlatosan ismertetett fél évszázados munkássága mögött, szerényen meghúzódva, nagy érték rejlik. A magyar vízügyi szolgálatnak nemcsak egyszerű mérnöke, hanem elhivatott szolgája volt, beosztása révén elsősorban a termőtalajnak a vízvédelme érdekelte és így terelődött figyelme az időjárás és a vízfolyások viszonyára. Gyűjtögető típus volt, aki nagy szorgalommal összegyűjtött adatok tükrében alkotta meg véleményét, amelyet éles megfigyelése alapján igyekezett továbbfejleszteni. Első nagyobb átfogó tanulmányát 1938-ban Mayer Lászlóval közösen készítette. „Az ármentesítések, belvízrendezések és lecsapolások M agyarországon" címmel