Vízügyi Közlemények, 1977 (59. évfolyam)
1. füzet - Kollár Ferenc-Orlóczi István: A csongrádi vízlépcső tervezése
A Csongrádi Vízlépcső tervezése (il A vízlépcső három jellegzetes telepítési változatának közvetlen eredményeit és a kapcsolódó hasznosítási lehetőségeket, valamint a megvalósítás eszközigényét összevetve megállapítható, hogy az I/b változat a legkedvezőbb. A magas duzzasztási szintű I/a és a Körös torkolata alatti II. változatoknál elsősorban bögevédelem miatt jelentkező költségtöbblet nincs arányban a hasznosítható lehetőségek növekedésével. A Körös torkolata fölött, mederben maradó duzzasztási szinttel tervezett I/b változat egyben lényeges hátránya a másik kettővel szemben a vízátvezetés és a tározótöltés miatt jelentkező nagyobb üzemköltség. A II. változat beruházási költsége mintegy 1200 millió Ft-al, az I/a pedig 3500 millió Ft-tal több mint az I/b, amelyeknél rendre nagyságrendileg 10 millió Ft ill. 25 millió Ft évi üzemköltség többlet jelentkezik. A viszonylagos megtérülési idő mindkét esetben jóval hosszabb a művek élettartamánál, tehát nem indokolt a gravitációs üzem feltételének megteremtése. d) A vízlépcső helyének kijelölése A telepítési alapváltozatok vizsgálata szerint a Csongrádi Vízlépcsőt a Körös torkohda fölött, a város és az Alpári öbliizet széle közötti folyószakaszokon célszerű megépíteni, az igényeknek és a vízjárásnak megfelelően változó duzzasztási szinttel: a max Dv 83,00 m(Orsz.) a min Dv 80,50 m(()rsz.) A telepítésre kijelölt folyószakasz Csongrád és az Alpári tározó között mintegy 7 km hosszúságú. Ezen a szakaszon belül négy telepítési változat került vizsgálatra: 1/1 jobb parti átvágásban (a 10. ábrán jelölt helyen) jobbpartról építve; 1/2 ugyanezen kanyar bal parti átvágásában a bal partról, Csépa vasútállomásról építve; 1/3 a 250 fkm szelvény környezetében a mederben építve, az anyag jobbpartról érkezik; 1/4 a 248 fkm környezetében jobb parti átvágásban közvetlenül a város felett jobbpartról építve. A kiválasztott változatok a lehetséges eseteket felölelik. Л változatok a kiválasztott célok (vízgazdálkodás, víziközlekedés, stb.) szempontjából egyenértékűek, így a változatok közötti döntés gazdasági kérdés. 400300200 100SSCsucsvlzhozammal jellemzett vizhozamkapacitás, m 3/s Kisebb helyi tározók Csongrádi vízlépcső 39 \339 iK.mi] 1 1 -T"> 0 100 200 300 400 S00 ^ 600 700 Tározó térfogat', millió m 3 21. ábra. Vízhozamkapacitási görbe Рис. 21. Кривая отдачи Fig. 21. Ueleaseca pacitg curve