Vízügyi Közlemények, 1977 (59. évfolyam)

1. füzet - Kollár Ferenc-Orlóczi István: A csongrádi vízlépcső tervezése

38 Kollár F.—Orlóczi I. ságra vezetésére volt szükség. Az első vízpótló regionális vízellátórendszerek, mint pl. a Tiszakeszi szivattyútelep és Halastói tápcsatorna, a Tiszafüredi és a Hódmezővásárhelyi öntözőfürtök vízigénye a Tisza természetes vízjárási feltételei között is biztonsággal kielégíthető volt. Az öntözés nagyobb arányú fejlesztését és a Körösök vízhiányának megszüntetését szolgáló Tiszalöki Öntözőrendszer megépítése azonban szükségessé tette a természetes körülmények megváltoztatását. A korábbi 4—6 m

3/s-os vízkivételekkel szemben, a Tisza kisvízi hozamával megegyező 60 m

3/s nagyságú vízelvonás természetes lefolyási feltételek között nem valósítható meg. Szükségessé vált a vízszint állandósítása, duzzasztómű építése. A területi vízpótlást, a vízátvezetést mint fő célt kielégítő vízlépcső további hasznosítási lehetőségeket teremt, mint pl. a vízerőhasznosítás, a hajózás. Ezek révén a vízkészletgazdálkodási feladat megoldása összetett vízgazdálkodási fejlesztéssé vált és kialakult a Tisza csatornázás koncepciója. Az Országos Vizerőügyi Hivatal által készített terv szerint a Szeged és Dombrád közötti Tisza szakaszt 3, ill. 4 vízlépcsővel lehet, ill. kell csatornázni. Az 1960-ban elkészült Országos Vízgazdálkodási Keretterv a 3 vízlépcsős változatot tartalmazza. A Tisza csatornázásának megvalósítása 19ő0-ben, a Tiszalöki Vízlépcső építésével kezdődött. A duzzasztás révén kivehető — a Tisza természetes kisvízi készletével megegyező — mintegy 60 m

3/s vízhozamot a 100 km hosszú Keleti és 70 km hosszú Nyugati főcsatornák szállítják a hasznosítási helyekre, a Hortobágy és a Körösök térségébe. A népgazdasági és a vízgazdálkodási fejlesztési feladatok és feltételek elemzése során bizonyossá vált, hogy a Tisza természetes kisvízi készletéből az igényeket nem lehet kielégíteni. Új vízkészletre volt szükség, ami a Tisza vízjárásának kiegyenlítésével nyerhető. A következő a Kiskörei Vízlépcső, ezért mintegy 300 millió m

3 hasznos térfogatú tározóval együtt épül. A Tisza csatornázás szerves része a Jugoszláviában épülő Novi-Becseji Vízlépcső. Ennél mintegy 50 millió m

3 lesz a hasznos tározótér. A változó duzzasztási szintüzemű vízlépcsőnek a magyar Tisza-szakaszra gyakorolt hatása már számottevő. Ezt érezteti a Tisza hossz-szelvénye (9. ábra). A folyó alsó szakaszára visszaható — 1972-ben üzembe helyezett — Vaskapui Vízlépcső, valamint a Tiszalöki, Kiskörei és Novi-Becseji Vízlépcsők megépítésével, a 620 km-es Tisza szakasz teljes csatornázásához már csak a Csongrádi Vízlépcső hiányzik. Közvetlenül belátható, hogy a Tisza teljes hosszán szabályozott vízszintű víziút jóval értékesebb, mint az elkülönülten hajózható szakaszok összege. A lefolyás vízkészletgazdálkodási érdekű szabályozhatósága, valamint az egyes vízlépcsők víziközlekedési hatékonysága is a folyó zárt csatornázásával válik teljessé. A Tiszavölgyben a vízgazdálkodási követelmények kielégítésének legelőnyösebb és távlatban szükségszerű műszaki megoldása a vízlépcsők, a csatornák, a tározók és a vízkárelhárítási müvek szerves egységét alkotó vízgazdálkodási rendszer. A természeti és földrajzi adottságokból, valamint a vízgazdálkodási igényekből következik, hogy az időszerű fejlesztési feladatok között elsőrendű a Tisza csatornázásának folytatása, amit a lehetséges két megoldás, a Dombrádi és a Csongrádi Vízlépcsők közül az utóbbival kell megvalósítani. A vízpótlás és a meglevő művek hatékonysága növelésének lehetőségeit mérlegelve megállapítható, hogy a Csongrádi Vízlépcső jelentőségét elsősorban a vízkészletgazdálkodás nagytérségi fejlesztését megalapozó szerepe határozza meg. Ebben a vonatkozásban a Vízlépcsőnek nincs