Vízügyi Közlemények, 1977 (59. évfolyam)
3. füzet - Egerszegi Gyula: A felszíni vizek minőségének jogi védelme a Magyar Népköztársaság nemzetközi egyezményeiben
440 Babos Zoltán (Vízügyi Közlemények, 1939. évi 1. és 2. füzete) a kérdés első műszaki-tudományos feltárása és összefoglalása volt. A rómaiak Balaton környéki, Dráva —Száva közötti lecsapolásairól ad képet, majd a magyar történelem egyes korszakainak vízimunkálatai elevenednek fel szoros kapcsolatban a kor gazdasági, történelmi szükségleteivel. A felkutatható történelmi és gazdasági adatok olyan tárházát nyújtja 1939-ig, amely mindenkor komoly forrásmunkának számított és számíthat a jövőben is. 1948-ban a meginduló nagy öntözésfejlesztési program kidolgozásához állította össze 1947-ben a ,,Magyarország öntözővízkészlete" című terjedelmes tanulmányát, mely az első vízkészletbecslések közé tartozik, és amelyre támaszkodva távlatba tekintve indulhatott meg a komoly öntözési program 1950-ben. „Árvizmentesítés fejlesztésének időszerűségéről" című (Vízügyi Közlemények, 1953. II. füz.) tanulmánya ismét a jövőbe mutató, alapul szolgált az árvízmentesítésünk továbbfejlesztéséhez, amelyben — az előfordult árvizek és az ellene védekező létesítmények gazdag műszaki adatgyűjtésén kívül — különleges értéket jelent az 1850—1949-ig összegyűjtött károk, valamint az árvízvédelmi beruházások összevetése alapján az árvízvédelem gazdaságosságának feltárására. Az ötvenes években a hidrológiai feladatok megoldásában a rendszervizsgálati módszerek még nálunk gyakorlatilag ismeretlenek voltak, hiszen az ahhoz szükséges eszközök még nem állnak rendelkezésre. Az intuíción — a dolgok mélyére látásán — alapuló gyakorlat alapján állandóan tökéletesítve a folyamatok néha drasztikus leegyszerűsítésével sikerült a tervezésbe szükséges adatokat elfogadható közelítéssel meghatározni. Babos Zoltán hosszú tervezési gyakorlata alapján mind a meteorológiai, mind a természetben észlelhető lefolyási adatok mérlegelésével igyekezett pótolni a bonyolult folyamatok matematikai leírását. Kissé talán konzervatív módon ragaszkodott a nagy francia hidrológus Maurice Pardé felfogásához, amelyben csak a ténylegesen mért és az általa a körülmények figyelembevételével mérlegelt adatokat volt hajlandó felhasználni intuitív számítási eljárásaiban. Ez az elgondolás vezette a rendkívüli gondos hidrológiai adatgyűjtésben, melyet a „Vízrendezések tervezésénél mértékadó csapadékok" címen a Mélyépterv műszaki segédleteként először 1959-ben, majd 1967-ben az elmúlt, időszak adataival kiegészítve másodszor is kiadott. Az első kiadás 1871-től 1955-ig, míg a második kötet a következő 10 év 50 és 100 mm-nél nagyobb csapadékok adatait tartalmazza. Munkáját továbbfejlesztette ugyanezen a címen az 1975-ben kiadott két kötetes „Hótakaróink jellemző adatai" című szintén két kötetes adatgyűjteménye. Mindezeknek az adatoknak összegyűjtése és rendszerezése a hidrológiai szempontok szerint egy jól szervezett munkacsoportnak is elegendő feladatot jelentett volna. Ugyanakkor közel negyedszázad alatt a Mélyéptervben hivatalos munkájaként több mint 160 vízrendezési tervet, vagy tanulmányt készített, amelyben nem egy vízvidék rendezésének alapjait fektette le, mégpedig olyan alaposan, hogy elgondolásait a megvalósítás mindenben igazolta. Az említett tanulmányokon kívül mintegy 30 tanulmányban foglalkozott főleg hidrológiai kérdésekkel, de nem kerülte el figyelmét a vízfolyások mesterséges és természetes burkolatainak problémái sem. Közel fél évszázados munkájával szolgálta a magyar vízügy jejlesztését. Nem kereste a feltűnést. Szerény modorával, megfontoltságával, alapos ismeretével kimagaslott kortársai közül.
