Vízügyi Közlemények, 1977 (59. évfolyam)

1. füzet - Rövidebb tanulmányok, közlemények, beszámolók

126 Altmann, Klaus kel, főnyomóvezetékekkel és a hidránsokat ellátó körvezeték-rendszerrel. Az öntözőrendszer teljes létesítési költsége kb. 30 millió márka lesz. Ennek 40%-át érdekeltek hozzájárulásából, 60%-át pedig állami támogatásból fedezik. a) Vízkivételi művek A csatorna rézsűjébe beépítették az öntözést szolgáló 34 vízkivételi művet. Ezek 4 típusba sorolhatók: 1. Töltésezett szakaszokon és a hajólifthez csatlakozva: vízszintes tengelyű centrifugáiszivattyúk, 2. Bevágási szakaszokon: búvárszivattyúk 3. A talajjal szinelő csatornaszakaszokon: függőleges tengelyű centrifugáiszivattyúk 4. Az árvízkapukhoz stb. csatlakozó szádfalakon keresztül történő vízkivételnél: különleges megoldások A vízkivételi művek helyének megtervezésekor figyelembe vették a mezőgazdaság vízigényeit, a megközelíthetőséget, az áramellátást és a birtokhatárokat. A vízkivételeket vízórákkal látják el, hogy biztosítható legyen a vízügyi és hajózási igazgatás, valamint a vízhasznosító társulások megállapodásainak érvényesítése. b) Öntözőfürtök A csatorna mellé telepített központi szivattyútelepeket az öntözési társulások csúcsszervének szakemberei tartják üzemben és gondozzák. E telepektől megfelelő anyagból készült főnyomóvezetékek juttatják el a vizet az öntözött területek súlypontjaihoz. Innen körvezetékeken jut el a víz az öntözőgazdák liidránsaihoz. Egyegy öntözőfürt az áttekinthetőség érdekében legfeljebb 300 ha-nyi területű. A beépített berendezéseket légtelenítő szelepek, leeresztő szelepek, vízmérők, visszacsapószelepek stb. egészítik ki. A vezetékek végén, a korszerű esőztető berendezések igényeihez igazodva, 6—10 atm. nyomást biztosítanak. c) Esőztető berendezések Az öntözést — a jelenlegi technológiai lehetőségek és munkaerőhelyzet figyelembevételével — a tömlő mentén hidraulikus automatikával előre mozgatott esőztető berendezéssel végzik, amilyent különböző cégek kínálnak és a Hannoveri Mezőgazdasági Kamara is ajánl. Ezek a nagyteljesítményű öntözőberendezések — a szórófej mozgatása szempontjából — alapvetően háromféle típusba sorolhatók: a) A szórófej magán a forgódobos öntözőkocsin van, amely — a tömlőnek a dobra való felcsavarásával — önmagát húzza a hidráns felé. b) A forgódobos kocsi a hidráns közelében, rögzített helyzetben van s a felcsavarodó tömlő révén húzza maga felé az utóbbi végéhez csatlakozó kerékre vagy szántalpra szerelt szórófejet (l. 7. ábra). c) Az öntözőkocsit saját motorja hajtja, tehát nem fejt ki húzóerőt a tömlőre. Az Elba-oldalcsatornához csatlakozó öntözőfürtökben elsősorban alkalmazott b) típusú berendezések (6. ábra) 6—10 atm. nagyságú fúvóka-nyomással működnek és 30—100 m

3/óra vízmennyiséget szolgáltatnak ki. 100 mm átmérőjű, kemény polietilén-tömlőket alkalmaznak. Üzem közben a tömlő felcsavarodik a rögzített helyzetben levő öntözőkocsi — hidraulikus hatásra forgó — dobjára s ily módon egyenletes 14 — 28 m/óra sebességgel mozgatja a hidráns felé a (szántalpra vagy kerékre szerelt) szórófejet (7. ábra). A tömlőben fellépő húzóerő miatt a tömlő hoszszúsága legfeljebb 250 m lehet. (A legnagyobb húzóerőt, 2 Mp-t, fonnyadt répaleveleken mozgó szán esetében mérték.) A dob átmérője legalább 1,80 m. A dob hidraulikus