Vízügyi Közlemények, 1976 (58. évfolyam)

1. füzet - Lorberer Árpád: Salgótarján vízellátásával kapcsolatos hidrogeológiai és vízkészlet-gazdálkodási vizsgálatok

100 Lorberer Árpád, korábban izolált víztartók egy részét a bányavágatok révén hidraulikai kapcsolatba hozták egymással. A vízigények nagymértékű növekedése és az ipari tevékenység következtében erre az időszakra az alluviumban tározott és a felszíni vizek túlnyomó része már elszennyeződött, csak néhány vízműterület maradt többé-kevésbé védett. Az oligocén rétegvizek hasznosítása viszonylag kismértékű volt: a kutak egyedi depressziókkal voltak üzemben, a belőlük kitermelt vízmennyiség főleg a rugalmas készletből, ill. kisebb mértékben a korábban túlfolyó természetes dinamikus készletből elvont mennyiségből származott. Ebben az állapotban még jogosan lehetett az egyes víztartó rétegcsoportokat külön-külön vizsgálni, mert a bányászat tartós beavatkozása a miocén rétegek vízforgalmába lényegében egy olyan mesterséges dinamikus egyensúlyi állapotot eredményezett, amely megakadályozta a mélyfúrású kutak elszennyeződését. A jelenlegi állapot az oligocén homokkőösszlet vízkészletének nagyfokú igénybevételével (1. 5. ábra) és néhány belterületi mélyfúrású kút elszennyeződésével jellemezhető. Ezek közé tartoznak a síküveggyári kutak is. A korábban döntő szerepű bányászat a terület legnagyobb részén megszűnt és fokozatosan elmaradt a miocén rétegek nyomásállapotának csökkentése, illetve ezzel ellentétesen fokozatosan visszatöltődés, nyomásnövekedés lépett fel a neogén víztartókban, ugyanakkor a szennyeződésük az öregségi vizek keletkezése miatt magmaradt. Az oligocén homokkőösszletben a kutak egymásra hatása miatt növekedett a depressziók mélysége és területe, a kutanként termelt hozamok viszont állandóan csökkentek. Tegyük fel, hogy egy vető két oldalára telepített kutak két különböző üzem kezelésében vannak (jelen esetben a Síküveggyár vízművétől É-ra a LAMPAHT Zománcipari Művek kútjai találhatók). Az egymásra hatás miatti hozam csökkenést mindkét üzem egymástól függetlenül észleli és külön-külön a megcsapolási mélység növelésével, a búvárszivattyú mélyebbre helyezésével próbálja megnöveln ismét a kutakból kitermelhető vízmennyiséget. Ezáltal mindkét helyen nagymértékben megnövekedik a depresszió és eléri a korábban egyértelműen vízrekesztő szerepi vetőt is. így a miocén és az oligocén rétegekben tárolt, eltérő minőségű rétegvizek nyo másállapota között akkora nyomáskülönbség keletkezik, hogy a vető mentén — aineh agyaggal vagy iszappal kitöltött, vízrekesztő jellege ellenére is a kőzettömeg gyen gítését, folytonossági hiányát képezi — megindul a vízáramlás, a vízkivételek miatt járulékos beszivárgás a miocénből az oligocénbe, és a szerkezeti árokba telepített, mé lyebb kút elszennyeződik (Lorberer Á. : 1972). Az elszennyeződés után nemcsak a minőségi jellemzők változnak meg, hanen a kút nyugalmi vízszintje is megemelkedik (gyakran pozitívvá válik), vízhozam; pedig megnő. A szivattyúzás leállítása esetén is folytatódik a szennyezés a kiseb nyomású oligocén összlet felé a kialakult vízvezető járatokon keresztül, a korábt 50—60 m mély depresszió 30 m-re csökken. Az elszennyeződést okozó miocén eredetű járulékos beszivárgás kőzetfizikí feltételét a mikroszivárgás törvényszerűségeinek ismeretében a küszöbgradier, helyi értékének túllépése jelenti. A tapasztalatok és a vonatkozó elméleti vizsgák tok (Kovács Gy.: 1972) szerint ugyanis a kötött, többé-kevésbé vízzáró kőzetekbe a vízmozgást a kapilláris erők akadályozzák; ezek létezése idézi elő azt, hogy va egy olyan hidraulikus gradiens (i

0), amelynél kisebb értékek mellett a vízmozgás <