Vízügyi Közlemények, 1975 (57. évfolyam)
4. füzet - Egerszegi Gyula: A csatornabírság a vízminőség-védelem szolgálatában
560 Egerszegi Gyula s ennek kárát vallja nem csupán a csatornamű vállalat, hanem általában a vízminőségvédelem ügye. Az első három évben a csatornaművek helyszíni ellenőrzései — már ahol ilyenre egyáltalán sor került — elég sok kívánnivalót hagytak maguk után. Ez a fő oka annak, hogy a másodfokú eljárás során nagy számban kellett minden évben megsemmisíteni, illetőleg megváltoztatni a bírságoló határozatokat. Éppen ezért röviden kitérünk a gyakorlatban tapasztalt főbb hiányosságokra, már csak azért is, hogy azok elkerülésére a még nem bírságoló megyékben eleve mód legyen. 1. A legsúlyosabb hiányosság a mintavételi eljárás szabálytalanságával van összefüggésben. Közismert tény, hogy az üzemi szennyvizek szennyezőanyagtartalma nem állandó, hanem a technológiai folyamatoktól függően évszakonként, naponként, sőt az üzemek túlnyomó részénél egy műszakon belül is óránként változik. Mivel a csatornabírság összege szempontjából a szennyezőanyagtartalomnak döntő jelentősége van, feltétlenül arra kell törekedni, hogy a bírságolásra olyan szennyvízminta alapján kerüljön sor, amely nem véletlenszerű, hanem az adott üzemre jellemző mennyiségű szennyezőanyagot tartalmaz. 1 Ilyen vonatkozásban azonban a csatornamű és a közcsatornát szennyező üzemek érdekei nem azonosak. A csatornamű a helyszíni ellenőrzését szeretné minél rövidebb idő alatt lefolytatni, ezért a lehetőséghez képest egyszeri minta (úgynevezett pontminta) vételére törekszik, míg a szennyvíztisztítóval nem rendelkező üzem - de tegyük nyomban hozzá: az objektív igazság — érdekei amellett szólnak, hogy a bírságolás alapja minél több részmintából adódó átlagminta legyen. E kétféle érdeket a bírságolási eljárás megalapozottsága érdekében összhangba kell hozni egymással. A bírság összege szempontjából a mintavétel módja (pontminta vagy átlagminta, illetőleg az átlagmintához szükséges részminták száma) legalább olyan fontos, mint a mintavétel helye. Ha pl. az elfolyó szennyvízből nem átlagmintát. hanem pontmintátvesznek, vagy az átlagot jobban megközelítő érték alapján kerül sor a bírságolásra, ennek a véletlen tényezőnek egyes üzemek esetében több millió forintos kihatása lehet a bírság összegére. Éppen ezért a bírság összegének alakulását nem lehet a véletlenre bízni, mert akkor a szennyvíztisztító berendezés építésére ösztönző szankció függetlenedik az üzemi szennyezés jellemző mértékétől. A teljességhez tartozik, hogy a korábban érvényben volt „Irányelvek és módszertani utasítások" maradéktalan betartása sem mindig eredményezett olyan mintavételeket, amelyek a bírságolás reális alapjául elfogadhatók. E kiadvány szerint ugyanis átlagminta vételénél az üzemi technológia ismeretében a mintát vevő szerv határozta meg a mintavétel időtartamát és a részmintavételek gyakoriságát. Az említett laza megfogalmazás tehát azt is lehetővé tette, hogy az eljáró szerv két részmintából álló átlagmintát vegyen. (Egyes csatornaművek éltek is ezzel a lehetőséggel.) Az ilyen átlagminta pedig — bár egy fokkal jobb a pontmintánál — korántsem adott megnyugtató bírságolási alapot az olyan üzemek esetében, amelyek szennyvizének szennyezőanyag forgalma egy műszakon beliil is nagyfokú szóródást mutatott. 1 A vízjogról szóló 1885. évi XXIII. törvény 24. §-ához („A vizeknek ártalmas anyagokkal való stb...) kiadott F. M. 42. 472/1004. számú állásfoglalás a következőket tartalmazza: „A német „Könígl. Priifungsanstalt fiir Wasserversorgung und. Abwasserbeseitigung" tudományos intézet kötelezendőnek mondja, hogy a vízminták vevésénél a csiszolt és üvegdugós üvegek használtassanak. Egy-egy vízmintára fi üveg (9 liter) veendő és a vízminták szállítására 18 üveget befogadó ládák használtassanak.
