Vízügyi Közlemények, 1975 (57. évfolyam)

1. füzet - Wisnovszky Iván: A települések csapadékcsatornázásának hidrológiai vizsgálata

26 Wisnovszky Iván nyában haladó záporfront értékelhető mértékben nagyobb tetőző hozamot okoz mint az ellenkező irányú záporfront. Végül nem követhető a fent leírt szimuláció akkor, ha a levonuló árhullám csúcsa nyomással és nem gravitációsan vonul a csatornában, részben vagy teljes hosszban, mert ilyen esetben a rendszer válasza nem extrapolálható lineárisan, emiatt a pillanatnyi egységnyi árhullámképek csak durva tájékozódásul használhatók. A szimuláció számítási munkája időigényes, ezért számítógépre vitele célszerű. Alkalmazásának azonban nem ez a fő akadálya, nanem a vízgyűjtőterület, valamint a csapadékcsatorna-hálózat paraméterei feltárásának nehézsége és a pillanatnyi egységnyi árhullámkép, vagy valamilyen egységnyi árhullámkép hiánya. Ha ugyanis ezek a vizsgáló rendelkezésére állnak, mondhatjuk, hogy a csatornahálózat — mint vízlevezető rendszer — modellezhető, azaz viselkedése vizsgálható különféle rendszert érő igénybevételekre. Meg kell jegyezni, hogy valamilyen egységnyi árhullámkép 5—8 jó csapadéklefolyás idősorból megszerkeszthető, vagy számítható. A csapadékcsatorna üzemi vizsgálata iránti magasabb igény viszonylag kevés helyen alakult ki hazánkban, mert megelégednek az üzemelők becslésekkel és nem vizsgálják a műszaki tervezés feltételezéseinek helyességét, vagy hibáit. Hazai csapadékcsatornázási gyakorlatunk elsősorban a műszaki tervezés szempontjából veti fel a korszerűsítés követelményét. A városi csapadék csatornahálózatot tervező műszaki szakember azonban nem valamilyen előfordult csapadék, hanem a tervezés szempontjából mértékadó csapadék-igénybevétel hatására kíváncsi a tervezendő vízvezető rendszer működésére. Ehhez még nem adhatunk a tervező kezébe olyan hatásábra szerkesztési módszereket, amilyeneket a tartókat tervező mérnökök használnak az igénybevételek számításához. Azért nem adhatunk egyértelmű hatásábra szerkesztési eljárást, mert a vízvezető rendszer viselkedése lényegesen bonyolultabb, mint egy tartószerkezeté. A tervező igényéhez legközelebb áll Eagleson grafikonja, az eddigi kutatási eredményekből. A hazai miskolci kísérleti eredmények értékelése alapján megkíséreltünk olyan tervezési segédletet kidolgozni, aminek alapján a tervező — megállapíthatja a feltételezett összegyülekezési idő szerint a mértékadó csapadékot; — közelitheti a tervezendő csapadékcsatorna-hálózat tározóképességét, mértékadó csapadék-igénybevétel esetén; — közelítheti a vizsgált vízgyűjtő területen elszivárgó és felszínén tározódó víz mennyiségét, mértékadó csapadék-igénybevétel esetén; — végül közelítheti az összegyülekező árvíz csúcshozamának fajlagos értékét, amiből a csúcshozam egyszerűen számítható. A fajlagos árhullámkép-elemzésnek nevezett módszer [21] célja, hogy a vízgyűjtő terület sajátosságai, valamint a levezetőrendszer közelítő paraméterei alapján a tervező viszonylag egyszerű munkával jusson a valóságoshoz közeli értékű mértékadó tetőző vízhozamértékekhez. A módszer lényege, hogy a fizikai paraméterek figyelembevételével a mértékadó csapadékmennyiségéből megállapíthatja a lefolyó csapadék mennyiségét, majd ebből meghatározza a tetőző vízhozamot. A módszer a lefolyó csapadék meghatározásában mai ismereteink szerint optimálisan közelíti a valóságos fizikai folya-