Vízügyi Közlemények, 1975 (57. évfolyam)
1. füzet - Rövidebb közlemények és beszámolók
120 Kálmán M. és Szalay-Marzsó A. kellemetlen terméskárokat jelenthet. Ahol nincs ilyen veszély, a korlátozó tényező főleg az lehet, hogy az öntözőberendezések rendszerint csak importból szerezhetők be, ebből következően drágák, kezelésükhöz nehéz a szükséges szakmukáns-gárdát kiképezni és a javítóbázis hiánya miatt gyors tönkremenetelükkel kell számolni. A természetes csapadék esetenkénti teljes hiánya is akadály lehet, mert általában szükséges bizonyos mennyiségű mélybeszívárgó víz biztosítása a sófelhalmozódás megkadályozása végett. Az esőztető öntözés felhasználása ilyen célra túl költséges lehet. A gépi berendezések élettartama egyébként is lényegesen kisebb a nálunk megszokott értékeknél. Az éves üzemórák igen magas száma (2500 — 5000), a nagy meleg, a por és a homok meglepően rövid idő alatt teszik tönkre a legellenállóbb gépeket is, a kevésbé szakszerű kezelésről és javításról nem is beszélve. Ezért a gépék amortizációs költsége nagy és a nem túl jó hatásfok melletti üzem miatt az üzemanyagköltség rendszerint sok, a néha olcsó üzemanyagárak mellett is. A csepegtető öntözés bevezetése sok esetben igen előnyös volna. Ritkán található azonban olyan fejlettségű üzem és olyan tisztaságú víz, ahol a berendezés zavartalan üzemének biztosítása valószínű volna. A sófelhalmozódás veszélye e módszernél is fennáll, de megfelelő eljárásokkal káros hatása kiküszöbölhető. 3. Az önlözés és a berendezés hatásfoka A várható vízveszteségek meghatározására célszerű nagy gondot fordítani. Az Oroszlány-féle hatásfokrendszert alkalmazva a vízkivételnél kiveendő víz mennyisége (bruttó vízszükséglet) a következőképpen írható fel: Öb = Ö nv lr/ 2ß 3 , ahol т} 1 a vízszállítás (vízkivételtől az öntözendő területig), т]„ a vízszétosztás (az öntözendő területen belül), v; az öntözés (vízadagolás) hatásfoka. Az öntözés hatásfokán (r/ 3) a talajban hasznosan tárolt és az utolsó rendű csatornából, vagy szórófejből kivezetett vízmennyiség viszonyát értjük. Az öntözési hatásfok értelmezésében bizonyos különbséget lehet tenni. Az öntözővíz-mennyiség viszonyítható a) a talaj teljes nedvességtartalom-szaporulatához, b) a talaj vízkapacitásnyi telítettség esetén kialakuló nedvességtartalomszaporulatához. Az a) esetben hasznosnak tételezünk fel minden csepp vizet, amit öntözés után a talajban mint nedvességszaporulatot találunk. Ez áll fenn akkor, ha az öntözött talajt olyan és annyi növény borítja, amely a vízkapacitásnyi mennyiségű tárolható talajnedvesség feletti vízmennyiség jó részét is felhasználja. Ilyenkor'is van egy bizonyos nedvességhányad, amely nem a növényen keresztül távozik a vizsgált talajszelvényből, hanem vagy elpárolog, vagy mélybeszívárog. Indokolt lehet ezt az értelmezésű hatásfokértéket alkalmazni, minden a tenyészidő folyamán, a növények vízigényét közvetlenül szolgáló öntözésnél (pl. barázdás öntözés). Ab) esetben a talaj aktuális szabad víztározó kapacitásához viszonyítunk. Ez a módszer a tározó jellegű, illetve tenyészidőn kívüli öntözések esetére alkalmazható. Az öntözési hatásfok meghatározására hazai viszonyok mellett igen értékes vizsgálatok folytak. Sajnos helyi kísérletek és vizsgálatok nélkül, az itt kapott eredményeket külföldön nem lehet alkalmazni, bár első közelítésre kiválóan alkalmasak. Példaképpen bemutatjuk a Zabid város (Észak-Jemen) környékén végrehajtott hatásfok-vizsgálatok eredményeit. Az öntözési kísérletek célja a barázdás, a kiskalitkás árasztó és a nagy vízmennyiséggel végzett árasztások viszonyainak vizsgálata volt:
