Vízügyi Közlemények, 1973 (55. évfolyam)
4. füzet - Rövidebb közlemények és beszámolók
A TISZA VÍZLÉPCSŐI Mátrai István 1 A tiszai vízlépcsők és azokkal szorosan együttműködő létesítmények klasszikus példáját mutatják egy, az igényeknek megfelelő fokozatokban kiépített, nagy területre kiterjedő vízgazdálkodási rendszernek. A vízlépcsők, főcsatornák és egyéb létesítmények üzemével lényegesen megváltoznak a Tisza folyó és hozzákapcsolódó érdekeltségi területek hidrológiai viszonyai. Az 1954 óta működő Tiszalöki-vízlépcső (1. ábra) és a Keleti-főcsatorna már jelentős hatást gyakorolt a Tisza és Körösök vízgazdálkodási helyzetére. A Kiskörei-vízlépcső és tározó üzembe helyezésével ez a hatás még fokozottabban jelentkezik. Az egyes ágazati igényeknek, azok időben és nagyságrendben változó módon való jelentkezésének megfelelően a tiszai vízlépcsők tervezése során számos koncepció és különböző fejlesztési alternatíva vizsgálatára került sor. A múlt század közepén megkezdett munkák szerves kapcsolatban vannak a megépült és tervezett nagylétesítményekkel, sőt a több mint egy évszázaddal ezelőtt kialakított folyószabályozási elvek, az akkor kiépített árvízvédelmi töltések tettek lehetővé egyes gazdaságos műszaki megoldásokat, így pl. a medertározás megvalósítását. Az alábbiakban áttekintjük a Tisza folyó természetes állapotára jellemző fontosabb hidrológiai sajátságait. Vizsgáljuk meg a felmerülő különböző vízgazdálkodási és egyéb igényeket, majd összefoglaljuk a vízlépcsők legfontosabb paramétereit, amelyek lehetővé teszik az időben dinamikusan változó igények megfelelő kielégítését. 1. Természeti adottságok, vízkészletek A Tisza völgyére a nagy szélsőségek jellemzők. A folyó középső szakaszán az évi átlagos csapadék 5—600 mm között változik. Ebből a nyári növénytermelési időszakra átlag 300—350 mm, aszályos években csak 150— 200 mm jut. Az évi csapadékhiány nagy területeken meghaladja a 150— 1 Mátrai István mérnök, állami díjas, c. egyetemi docens, az Országos Vízügyi Beruházó Vállalat általános igazgatóhelyettese 4 49