Vízügyi Közlemények, 1973 (55. évfolyam)

2. füzet - Rövidebb közlemények és beszámolók

246 Csepregi László ő. Üzemi tapasztalatok Az ismertetett mozgógereb szerkezetet a Vízügyi Igazgatóság 1971-ben legyár­totta és — bár csak ideiglenes jelleggel (a végleges műtárgy megépítése nélkül) — a tiszacsegei szivattyútelepen 1972. tavaszán üzembe helyezték. A továbbfejlesztésre az első gondolat a próbák során született. A mozgógereb előállítása, miután működő mechanizmus, költségesebb, mint az álló, fix gerebé. De lia a szívócsatorna egy szakaszán már működik egy mozgógereb, akkor bizonyos mérethatárokig kétoldalt olyan — az áramlás irányába hátrahajló — pálcás terelőgereb alakítható ki, mely az érkező uszadékot az áramló víz segít­ségével a mozgógerebre tereli (6. ábra). A terelőgereb pálcái konzolosan nyúlnak hátra a szívócsatorna megfelelően kialakított falától. így az uszadék nem tud rajta megkapaszkodni és feltorlódni. Ha mégis részlegesen eltömődés következnék be, a megnövekedett helyi ellenállás egyre intenzívebben idézi elő az öntisztulást. A kiegészítésként megépített terelőgereb mindenben igazolta feltevésünket. Ezzel azt is elértük, hogy a mozgógereb szélességi mérete tipizálható, hiszen a mű­tárgy méretkülönbségéből adódó hézagok kompenzálására, az egyben ideális gereb­felületet biztosító szerkezet kitűnően alkalmas. Az üzem során a szerkezet célszerűbb kialakítására és a megbízhatóbb működés elérésére számos új tapasztalattal gyarapodtunk. A mintegy 600 órás tartós üzem során mód volt a mozgó alkatrészek élettartamát, kopását megítélni. Az üzempróbák során — az aszályos tavasz következtében — nem volt lehető­ség a természetes belvízzel érkező különféle uszadék viselkedését megfigyelni. Igye­keztünk azonban mesterségesen előidézni az általunk legkedvezőtlenebbnek ítélt helyzeteket. így egy alkalommal kb. 80—100 kg súlyú derékvastagságú farönköt úsztattunk a szívócsatornában. Mivel a rönk fajsúlya közel állt az 1 kp/dm 3-hez, 6. ábra. Mozgó gereb ideiglenes beépítése a ter elő g er ebekkel. Az uszadék felhordás közben

Next

/
Oldalképek
Tartalom