Vízügyi Közlemények, 1973 (55. évfolyam)

2. füzet - Jolánkai Gyula: Az árvédelmi töltéserősítések egyes kérdései

220 Jolánkai Gyula „E tanulmányok eredményeinek egybevetéséből a Vízépítési Igazgatóság megállapíthatónak tartotta, hogy ... az eddig észlelt legnagyobb árvízszineknél magasabb árvíz is várható éspedig a Tiszán Tokajnál az 1888. évi árvízszint felett 40 cm Tiszafürednél az 1919. évi árvízszint felett 40 cm Szolnoknál az 1919. évi árvízszint felett 40 cm Csongrádnál az 1919. évi árvízszint felett 50 cm Szegednél az 1919. évi árvízszint felett 60 cm" „Az utolsó félszázad alatt, sokszor a legkedvezőtlenebb csapadékviszonyok között a legkülönbözőbb körülmények és esélyek mellett kialakult és lefolyásra jutott árvizek adatainak ismerete azonban megnyugtató lehet az érdekeltségre abból a szempontból is, hogy a töltések szükséges felmagasításánál — figyelemmel a várható legnagyobb árvízszinre — szólhatunk egy felső határról, amelyre ha kiépítik a töltéseket, úgy azok nemcsak egy 1919. évihez hasonló, hanem esetleg azt még meghaladó árvizekkel szemben is megfelelő biztonságot fognak nyújtani." Mindezekhez a következő megjegyzéseket fűzhetjük : Fél évszázad nem elegendő idő a „legkülönbözőbb körülmények és esélyek" előfordulására egy olyan nagy kiterjedésű, olykor jelentős hóréteg felhalmozódásával rendelkező vízgyűjtő területen mint a Tiszáé, ezért nem indokolható és túl merész állítás volt Tellyesniezky részéről a töltésmagasságok olyan megállapítható felső határáról beszélni, amelyek minden árvízzel szemben megfelelő biztonságot fognak nyújtani. Ez annak ellenére is így van, hogy az általa közölt legnagyobb számított árvízszinteket az 1923—1972. között előfordult árvízszinek ténylegesen nem haladták meg. Figyelemre méltó azonban a fenti idézetből az aláhúzott rész: ...„megnyugtató lehet az érdekeltségre". . . Ismerve az akkori viszonyokat az „érdekeltség" (lényegileg az árterületen akkor tulajdonnal rendelkező birtokosokat és a településeket kell ezalatt érteni) valóban rászorult a megnyugtatásra, hiszen az ármentesítések kezdete óta folytonosan védvonal magasításokat kellett végrehajtani, ami a munkálatokkal kapcsolatos bizalmat megrendítette. Tellyesniczky — aki a Vízépítési Igazgatóság nevében nyilatkozott — fő célja a cikk írásakor nyilván ez a megnyugtatás lehetett. Érdekes tanúságot lehet azonban levonni a szóban forgó cikkről: a „végleges" töltéskorona-magasságra való törekvés már akkor is megvolt. Sajnos ennek még máig sem tettünk eleget. Pedig kellő nagyvonalúsággal felvett koronamagasságokkal, a szivárgásból származható hibák kiküszöbölésével, vésztározók és körtöltések létesítésével a kérdés „végleges" megoldása — a védett érték megsokszorozódásának esetét kivéve — elérhető lenne anélkül, hogy az ország erőforrásait aránytalanul megterhelné. Visszatérve most már az előző tárgyalásainkhoz, hogy mikor fog „katasztrofális" vagy azt megközelítő árvíz bekövetkezni és annak vízhozama mekkora lesz, mai tudás mellett megbecsülni nem lehet. Az azonban igen nagy valószínűséggel állítható, hogy bekövetkezése ott lebeg árterületeink felett. Tény az, hogy a védvonalakat világszerte nem szokás a jelzett „katasztrofális" árvizekre kiépíteni. De tény az is, hogy Magyarország különlegesen sebezhető az árvízi katasztrófák által, mert árterületein és az azon levő nemzeti vagyon, valamint az ott élő népesség száma — viszonyítottan az ország egészéhez képest — igen nagy. Tekintettel az előadottakra indokolt lenne a fő védvonalainkat — a folyó árvízi medrének mesterséges partjait — olyan magasra kiépíteni, hogy az árvízi meder képes legyen az eddig észlelt maximális árvízi hozam jelentős százalékkal megnövelt értékét kiöntés nélkül levezetni. Ez a megállapítás „egyenlő magassági biztonságú" töltésvonalat eredményez. A fent jelzettnél is nagyobb „katasztrofális" árvizek ellen a vésztározók, az árvíz-