Vízügyi Közlemények, 1972 (54. évfolyam)
4. füzet - Rövidebb közlemények és beszámolók
Ismertetések 485 aliol I'(t) a levonulási görbe ordinátája, At számítási időegység, n a jellemző szakaszok száma, r az egyes szakaszra jellemző állandó levonulási tényező. A súlyfüggvény az elektromos rendszer reakcióját fejezi ki a betáplált egységnyi impulzus hatására: ahol 7i az elektromos hálózat csomópontjainak száma, T az egyes csomópontok úgynevezett időállandója. Л továbbiakban a folyók nem permanens vízmozgására kapott kifejezést (10) az árhullámok vízhozam- vagy csapadékadatok alapján történő előrejelzésére használták fel. Ugyanakkor, különösen kisebb mennyiségű csapadék és bonyolult szerkezetű árhullámképek esetén, jelentős eltérések is adódtak. Ez azzal magyalázható, hogy a levonulási görbék (11) alakra hozott szabványos egyenlete a vízgyűjtők sajátosságainak figyelmen kívül hagyásával csak egy absztrakt sémaként fogadhatók el. A levonulási görbék valójában minden vízgyűjtőre sajátságosak és a vízgyűjtő alakjától, a felszín jellegétől és más tényezőktől függnek, sőt még egy-egy vízgyűjtőn belül is változnak az eső és az árhullám típusától, valamint a levonulás sebességétől függően. Az említett hiányosságok miatt a módszer szerzői a továbbiakban a lefolyás matematikai modelljét más elv alapján szerkesztették meg, amelyben a fizikai törvényszerűségek háttérbe szorultak és a vízgyűjtőt egy olyan dinamikus rendszernek („fekete doboznak") tekintették, amelynek csak az input és output adatai ismerlek, a paraméterei nem. Ily módon a levonulási görbék absztrakt modelljének alkalmazása az egész modellezési módszer teljes formalizmusához vezetett, a vízgyűjtő területeket „fekete dobozzá" változtatta és még a hidrológíailag jól feltárt folyóknál sem vezetett megfelelő eredményhez. Ezért a módszer szerzői a dinamikus rendszerek elemzésére széles körben alkalmazott optimumkeresés elméletéhez fordullak, és azt az árhullámok előrejelzésére a korábbi évek adatainak elemzése alapján felhasználták. Az optimumkeresés művelete igen nehézkes és munkaigényes feladat. Például Kucsment, L. Sz. és munkatársai olyan modellt szerkesztettek, amely 14 empirikus paramétert tartalmazott, ezek optimalizálása még az M — 20-as nagyteljesítményű számítógépen is órákat vett igénybe, és a kapott eredmények még így is csak közelítésként fogadhatók el. A feladat megoldására a Leningrádi Hidrcmeteorológiai Műszaki Egyetemen (LGMI) a modellezés más elvét alkalmazták. Ennek lényege az, hogy a hidrológiai hasonlóság és az elektromos analógia módszerét az integrált hidrológiai paraméterek meghatározásával együttesen alkalmazzák. Az árhullám elektromos modelljének alkalmazása a következőkkel támasztható alá. A lefolyás alapképlete az árhullám kialakulásának folyamatát a vízgyűjtő különböző részein képződő elemi vízhozamok levonulásának és összegeződésének jellemzésével írja le. A lefolyás alapképiele ahol Qt az alsó szelvény vízhozama a t időben, Л/_ т a szivárgási veszteségek levonásával számított hatékony csapadék (lefolyási magasság), f T az egyező levonulási idejű területek oloszlásgörbéje. Az elektrotechnikában az n számú sorba kapcsolt RC elemből álló lineáris elektromos hálózatban az R ellenállás és С kondenzátorkapacitás hatására előálló áram•erősség-változást a közismert Duhamel-integrállal lehet leírni: (12) о (13) n
