Vízügyi Közlemények, 1970 (52. évfolyam)

4. füzet - Kálmán Miklós-Magyar Pál: 8. Nemzetközi Vízrendezési Tanfolyam

478 Kálmán M. és Magyar P. gyon nehezen csökkenthető veszteségeket okoz az öntözés tökéletlen végrehajtása, amelyből részben mélybeszivárgás, részben felszíni elfolyás keletkezik. Ehhez járul még a vízvezető elemekből (ideiglenes és állandó jellegű öntözőcsatornákból) elszivárgó víz. Ezért néhány különleges esettől eltekintve — a felszíni lefolyás elvezetését biztosító művek mellett is — az öntözés megindítása után a talajvízszint emelkedése megkezdődik és folytatódik mindaddig, míg valamilyen módszerrel nem gondoskodunk a hasznos és nem hasznos vízveszteségek elvezetéséről. A jelenség a legtökéletesebben végzett és kizárólag csapadékpótló öntözés esetében (pl. hazánkban) is előállhat, mert a talajba jutó vízmennyiség több éven át akkor is növekszik az öntözés bevezetése előtti időszakhoz képest, ha a csapadékos években egyáltalán nincs öntözés. Egy öntözőrendszer vízlevezetését tehát az (esetleg gazdasági okokból) elkerülhetetlen és a hasznos veszteségek figyelembevételével kell megtervezni, hacsak a geológiai és domborzati viszonyok ezt nem teszik feleslegessé. Vízzáró, illetve gyenge vízvezetőképességű talajok esetében a művelt réteg alsó határán másodlagos talajvíztükör is kialakulhat és károkat okozhat, anélkül, hogy az eredeti, tényleges talajvízre az öntözés észrevehető befolyást gyakorolna. A fentebb mondottak különösen jelentősek, ha az öntözött tábla vízrendezését vizsgáljuk, mert hiszen a modern, gépesített mezőgazdasági nagyüzemekben 20—50 ha-os táblák kialakítása a feladat, és egy táblán belül a talaj művelést és növényápolást akadályozó állandó jellegű mű, építmény nem lehet. A talajművelési módszerek és a műszaki berendezések szerves kapcsolódásának és helyes együttműködésének biztosítása a leglényegesebb feladat a táblán belül, mely hazai viszonylatban távolról sem mondható teljes egészében tisztázottnak és megoldottnak. Előtérbe kerül tehát — bármilyen öntözési módról legyen is szó — a tereprendezés, beleértve az átművelhető, megfelelő hossz-szelvényű mesterséges terepmélyedések kialakítását és az ősszel kihúzott és tavasszal beszánott időszakos vízlevezető csatornákat is, melyeket a felszíni vizek (pl. téli csapadék) biztonságos levezetése érdekében kell elkészíteni. . A másodlagos talajvízszint kialakulás megakadályozása érdekében a mélylazítás, esetleg vakonddrénezés alagcsövezéssel kombinálva (pl. a mi őrségi vízrendezésünknél alkalmazott módszereink); sőt bizonyos esetekben a klasszikus értelmű talajvízszint szabályozás is szükséges lehet. E két megoldás jelenlegi belvízlevezető hálózatunk felülvizsgálatát is szükségessé teheti, mert gyakran mélyebb csatornafenék-szinteket igényel, mint amilyenekkel jelenlegi rendszereink ki vannak építve. A vízvezető képesség növelése általában nem szükséges, viszont (elsősorban az öntöző telepen belül) az öntöző és vízlevezető csatornákat szigorúan szét kell választani. A természetes csapadékból és az öntözésből a mélybe szivárgó víz mennyiségét — melynek elvezetése természetes, vagy mesterséges úton szükséges — a következők szerint fejezik ki: Qs^aiET-Cs).

1-^ , ahol Q

S

z= a mélybe szivárgó vízmennyiség; a = az összes veszteségből a mélybeszivárgás arányszáma (0,6—0,7); Cs — a hasznos (talajba jutó) csapadék mennyisége; ET = az evapotranspiráció;