Vízügyi Közlemények, 1970 (52. évfolyam)

4. füzet - Kienitz Gábor: A belvízhullám-leképzés gyakorlati felhasználásának kérdései

462 Kienitz Gábor sát a sebességnek hány százalékos változása követheti (3. ábra). Látható, hogy a vízhozam igen tág határok közti változását is a sebességnek viszonylag sokkal csekélyebb mértékű változása követi csupán. Felmerülhet azonban az a kérdés is, hogy jelentős szerepet játszik-e egyáltalán az eljárásban a csatornákban mozgó víz sebessége? Tekintsünk először egyetlen csatornát, melyet belvízfolt-láncok táplálnak. A csatonán a víz áthaladási ideje óra-nagyságrendű, míg egy belvízl'olt-lánc kiürülési ideje nap-nagyságrendű. A belvízfolt-láncok több napig tartó árhullámai tehát az eljárásban egymáshoz képest egy-két órával (a csatornabeli v sebességnek megfelelően) lesznek összegezve a csatorna mentén. A csatorna így számított torkolati árhulláma szinte alig tér el attól, mintha a belvízfolt-láncok árhullámait — a csatornabeli sebesség szerepét figyelmen kívül hagyva — egyszerűen számtanilag összegeztük volna (ezt egyébként a 3. fejezetben igazoljuk is). Ha pedig nem egyetlen csatornáról, hanem egy csatornahálózatról van szó, akkor a sebesség az egyes csatornák vízhozamainak összeadásánál maximálisan egy-két napos eltolódások figyelembevételét jelenti. A belvízhullámok több hetes periódusai során a napi vízhozamértékeket ez nem befolyásolja lényegesen. A csatornák hidraulikai szerepét az eljárás lényegében nem a bennük kialakuló sebességekkel, hanem maximális torkolati vízszállító-képességükkel veszi figyelembe. Ezek pedig az adott viszonyok ismeretében megbízható értékekkel mindenkor megadhatók. Végeredményben tehát a csatornában való vízmozgás leképzésében elkövethető hiba a lefolyó össz-vízmennyiség tekintetében nullának tekinthető, míg a pillanatnyi vízhozamok tekintetében abban mutatkozik meg, hogy a belvízhullám grafikonja az idő-tengely mentén önmagával párhuzamosan 1—2 nap nagyságrenddel eltolódhat, azonban a vízhozam-ordináták csak lényegtelen mértékben változnak meg. c) Az eljárás az összegyülekezési folyamatnak a terepen és a csatornában végbemenő részeit azzal a feltételezéssel kapcsolja egybe, hogy a megtelt csatornák okozta visszaduzzasztás lecsökkenti a belvízfolt-láncokból való kifolyást, s így önszabályozás áll elő. Ezzel feltételezi, hogy mindaddig, amíg kevesebb vizet adnak a belvízfolt-láncok, mint amennyit a csatornák továbbítani tudnak, addig az utóbbiakba való befolyásnak nincsen akadálya. Másrészt, az eljárás nem veszi figyelembe, hogy a csatornahálózatnak van saját tározási kapacitása is. Gravitációs rendszernél a zsilipkezelés, átemeléses rendszernél pedig a szivattyúzási üzem szubjektívnak tekinthető tényezői folytán kétféle hibalehetőség merül fel: S % vízhozam százalékos megváltozása 3. ábra. Belvízcsatornák vízhozam és sebesség értékeiben bekövetkezett változások összefüggése Fig. 3. Relationship between changes in discharge and velocity values in drainage canals Bild 3. Zusammenhänge zwischen den Veränderungen in den Durchfluss- und Geschwindigkeitswerten in Entwässerungskanälen