Vízügyi Közlemények, 1970 (52. évfolyam)

4. füzet - Kienitz Gábor: A belvízhullám-leképzés gyakorlati felhasználásának kérdései

A belvízhullám • leképzés 463 — A csatornahálózatból több víz folyik ki, mint a belvízfolt-láncokból történő hozzáfolyás, mert a csatornákban tárolt víz is távozik. Az ilyen eltérés értékének felső határa egyenlő a csatornahálózat tározási kapacitásával. Megjegyzendő, hogy az utóbbi érték egy belvízhullám teljes vízmennyiségéhez viszonyítva a gyakorlatban elhanyagolható. — A csatornahálózatból kevesebb víz folyik ki, mint amit a belvízfolt-láncok az adott helyzetben szolgáltatni tudnának. Oka, hogy a levezetőrendszer valamelyik keresztszelvényén valami miatt átmenetileg kevesebb víz tud átfolyni, mint a számításoknál figyelembe vett (zsilipkezelés, kisebb kapacitással történő szivattyúzás, vagy a csatorna eldugulása folytán). Ennek következtében e figyelembe nem vett ok miatt lép fel visszaduzzasztás és csökken le a belvízfolt-láncokból származó hozzáfolyás. Ez mindaddig tart, amíg az átmeneti csökkentő ok el nem hárul. Mivel pedig a vízelvezetés teljesen meg is szűnhet, gyakorlatilag e hibának nincsen felső határértéke (illetve az egyenlő a teljes vízmennyiséggel, mely a területen az ok felléptekor kint van.). A fentiek alapján megállapítható, hogy az eljárás úgy állítja elő a belvízhullámot, ahogyan az az összes szelvény szállítási kapacitásának teljes kihasználhatósága mellett kialakulna, és nincs tekintettel arra, hogy egyes szelvények kapacitása szubjektív okok folytán átmenetileg lecsökkenhet. Ennek következtében bármely T időpontig a számítással meghatározott vízmennyiségnél legfeljebb a csatornákban tározott vízmennyiségnek megfelelő értékkel több folyhat le (és ettől függően lehetnek nagyobbak a pillanatnyi vízhozamok is), viszont kisebb vízmennyiség, illetve vízhozam bármekkora előfordulhat (akár 0 is). A leképzett belvízhullám tehát mindenkor azt a helyzetet tükrözi, amikor a levezető müvek akadálytalanul működnek és azok teljes kapacitása — ha erre szükség van — kihasználható. Ha tehát valamely okból rosszul működött a rendszer, azt is meg tudjuk mondani, hogy valójában hogyan kellett volna lefolynia a belvízhullámnak. * * * Miután megnéztük az eljárás hibalehetőségeit, vizsgáljuk meg a hibák kimutatásának kérdését. Láttuk, hogy az észlelt és a számított belvízhullámok nemegyezése még nem feltétlenül hiba. Mégis szükség van az eltérések módszeres kimutatására azoknak a vizsgálatoknak az elbírálhatósága érdekében, amelyeknél az egyezést el lehet várni. A valamely hidrológiai rendszervizsgálati módszerrel leképzett árhullámoknak a mérési eredményekkel való egybevetésére, és előbbiek megbízhatóságának ily módon való ellenőrzésére nincs még általánosan elfogadott módszer. E kérdés jelenlegi helyzetét jól tükrözi az az álláspont, amelyet a WMO (Világ Meteorológiai Szervezet) elektronikus számítógépes hidrológiai modellekkel foglalkozó bizottsági ülésén megfogalmaztak (3). E szerint a megbízhatóság ellenőrzésére szóba jöhetnek: — vizuális ellenőrzés (a számított és észlelt árhullámok egybevetése), — vízmennyiségi ellenőrzés: a) lefolyt vízmennyiségek kettős összeggörbében való felrakása és b) átlagos vízmennyiségek összehasonlítása,