Vízügyi Közlemények, 1970 (52. évfolyam)

4. füzet - Kollár Ferenc: A Kisbalaton északi öblözet lápterületének vízrendezése

422 Kollár Ferenc IL TAPASZTALATOK ÖSSZEFOGLALÁSA A komplex talajvízszint-szabályozás megvalósulása során szerzett tapasztalatokat az alábbiakban lehet összegezni. a) Tervezés 1. A VÍZITERV tervezői úttörő munkát végeztek, mert nem állt elegendő tapasztalat rendelkezésükre, a talajvízszint-szabályozásnak ez a formája Magyarországon itt valósult meg először. Külön ki kell emelni, hogy az építés során szerezett tapasztalatokat a tervezésnél igyekeztek folyamatosan felhasználni. Szép példa erre a műtárgyak alapozási megoldásának fejlődése. 2. A tervező az országosan elfogadott víznormával dolgozott. A két éves üzem tapasztalatai szerint ez a viznorma erre a vidékre túlzott értékeket ad, felesleges vízkészleteket köt le. Érdemes lenne regionális víznormákat bevezetni, ami a gazdaságos vízkészletgazdálkodást nagymértékben elő tudná mozdítani. 3. A I. 4a fejezetben közöltek szerint a tervezők a talajvízszint-szabályozást egyetlen rendszer keretében tervezték. Az üzem során elgondolkoztató tapasztalatokat szereztünk. Az már a tervezés stádiumában is világos volt, hogy a mezőgazdasági termelést nem táblánként kell megszervezni, hanem egy-egy nagyobb területet — a talajvízszint szempontjából — egységesen kell kezelni. Az elképzelés szerint a kelet-nyugat irányú főcsatornák és az észak-déli utak által határolt területek kezelhetők egységesen, ezeken a területeken kell azonos vízigényű növényeket termelni. Amennyiben az egyes egységesen kezelhető területeken a talajvíz szintjét termelési okokból változtatni kell, ez csak a környező főcsatornák vízszintjének megváltoztatásával lehetséges. Ha pl. az északi keresztcsatorna fölötti területen a talajvíz szintjét le kell szállítani, a fölösleges vizet el kell vezetni a szivattyútelephez, tehát a közbenső főcsatornaszakaszok vízszintjét is le kell szállítani, hogy a víz elvezethető legyen. Ezt az igényt nem lehet kiküszöbölni, mert a növényeket vetésforgóban kell termelni. A megépített vízrendszer tehát összefüggő egységekből áll, ezért vízpazarló. Ezen túlmenően a víznek hosszú utat kell megtennie, amig a talajból a szivattyútelephez jut, tehát nagy a vízrendszer tehetetlensége. Ügy tűnik, ez esetben jobban lehetett volna alkalmazkodni a tényleges igényekhez, ha minden keresztcsatorna vizét közvetlenül be lehetne emelni az övcsatornába. A továbbiakban a következő elv az lehet, hogy olyan nagyságú területek talajvízszint-szabályozását célszerű egy vízrendszerbe összefoglalni, amelyiken közel azonos vízigényű növény termelhető. 4. A nyílt árokhálózattal való talajvízszint-szabályozás a mezőgazdasági igényeknek nem felel meg. A vízvezető elemeket sűríteni kell. A nyilt árokhálózatot tovább sűríteni már nem lehet, e helyett talajcsövezés lép előtérbe. Hasonló esetben tehát a nyílt árokhálózat esetleg ritkábban is megépíthető, ha talajcsövezés készül. A talajcsövezés anyagára és módszerére (műanyag, vakonddrén stb.) csak az elkövetkező évek tapasztalata fog adatokat szolgáltatni. b) Építési tapasztalatok 1. Földmunka. A csatornaépítés a tőzegterületen kétfajta technológiával készült. A főcsatornák vonóköteles kotróval épültek, a mellékcsatornák kézi erővel. A vonóköteles kotró az építés során a tőzeg struktúráját (szálasságát)