Vízügyi Közlemények, 1969 (51. évfolyam)

4. füzet - Lampl Hugó: Sajó Elemér

Sajó Elemér 431: jövőbe világító ténye. Állandóan hirdette a víziutak fejlesztésének szükségességét és a vasúttal való szoros kapcsolat megteremtése érdekében átrakodó kikötők létesítésének fontosságát. 1916-ben írja meg a „Belvízlevezető zsilipek megrepedésének okai. Javaslat a repedések megakadályozására" című tanulmányát, melyben az árvédelmi műtárgyak pusztulásának legveszedelmesebb okaival foglalkozik. A felvetett kérdést a haladó tudomány jelen idők legkorszerűbb módszerével: a gyakorlati tapasztalatok és a tudomány elméleti megállapításainak egybevetésével oldja meg. Az I. világháború, melyet mint a kirendeltség főnöke pénzszűkével küzdve vészel át, igen mostoha viszonyok közé sodorta. A háború utolsó évében a vasúti és víziforgalom közötti kapcsolat teljes hiánya olyan nehézségek elé állította az ország vezetőségét, hogy e hiány megszüntetése érdekében a budapesti dunai kikötő megépítését a sürgős teendők közé sorolták. Á kormány 1919. február 1-én állította fel a Kikölőépitő Igazgatóságot, melynek hatáskörébe utalta a Soroksári-Dunaág rendezési munkálatait is, ennek főnökévé Sajó Elemért nevezte ki. A kikötő általános tervét Sajó Elemér elgondolásai szerint az Igazgatóság dolgozta ki. A munkálatok azonban, az akkori pénzügyi viszonyok mellett, vontatottan folytak. 1919. év tavaszán a kikötőmedencék kotrásai és száraz földmunkái már több mint 500 munkással folytak. A Minisztérium részéről a válságot úgy akarták megoldani hogy a munkák teljes beszüntetését javasolták. A Tanácsköztársaság kormánya azonban, mielőtt határozott volna a kikötő sorsa felett, kiküldte Bokányi Dezsőt, a munkaügyi népbiztost, hogy vizsgálja meg a helyzetet és tegye meg javaslatát. Ekkor Sajó Elemér, Bokányit a „Pillangó" nevű személygőzössel a munkahelyre viszi. A szemle idején dolgozó 1200 munkás legfegyelmezettebb munkája megdöbbenti Bokányit. Mind többet kérdez és érdeklődik a részletek iránt is. Hazatérőben a hajón Sajó Elemér befejezi meggyőző és felvilágosító munkáját: elébe tárja a kikötő jövőjének képét, és mire a kiindulás helyén kikötnek, Bokányit teljesen megnyerte a kikötő ügyének. A munka folytatása ezzel biztosítva volt. A Tanácsköztársaság kormánya intézkedik és termelőbiztosként Hántó Tamás vízépítő mérnököt jelöli ki az Igazgatósághoz, aki Sajót a Soroksári-Dunaág kirendeltségétől jól ismerve, vele egyetértésben irányítja a kikötőépítés nehéz munkáját. Sajó szerényen ismét a háttérbe vonul. Az alatt a rövid idő alatt, amíg a proletárdiktatúra fennállott, Sajó Elemér nagy előrelátással olyan hatalmas építőanyagkészletet szerzett be és halmozott fel a katonai kincstártól átvett hangárokban, amelyből utóbb a kikötőépítés 10 éven át, majd az összes szükségletét fedezhette. Ez volt egyébként Sajó Elemérnek felrótt egyik bűne, amiért egyik munkatársával együtt szóbeli megrovásban részesült. A proletárdiktatúra bukása után a Földművelésügyi Minisztérium a munkák folytatását beszüntette. Ekkor ismét Sajó Elemér menti meg a kikötő ügyét. Felkeresi Zielinszki Szilárd műegyetemi tanárt, a Közmunkák Tanácsa elnökét, akinek segítségével a kikötő ügyének megmentését reméli. Páratlan meggyőző erővel fejti ki a kikötőépítés célját, értelmét és jövőbeni szerepét. Zielinszki vállalja a feladatot és a