Vízügyi Közlemények, 1969 (51. évfolyam)

1. füzet - Rádai Ödön: A légifénykép-értelmezés szerepe a karsztvíz-kutatásban

102 Rádai Ödön és nagy vízhozama fontos bizonyítéka annak, hogy az említett vonal jelentős és mélyreható. Az F ponton túl is meghosszabbítható a vonal, egészen B-ig. Itt a B-től északra jelölt vonal felel meg a vetőnek. Igazolja ezt a tételt az a tény, hogy itt az agyagos, tőzeges, lápos térszínből szigetként (valaha víz vette körül!) emelkedik ki a Szent Mihály domb dolomit horsztja, „sasbérce". A domb északkeleti lejtője tehát lényegében véve szintén „facetta". Vizsgáljuk meg ezután az A—H között lévő Csándor-hegy délnyugati lejtőjét képviselő hegyhát-homlokot, tehát a //-tói északnyugat felé futó vonalat. Az első szembetűnő pont a //-Hál lévő hatalmas porló-dolomit fejtő. Ez egymaga is döntő bizonyítéka lehetne a „facetta" jellegnek. Északnyugati irányban azonban a képen L-ig nyomozható törés. Délkelet felé vonala szépen hozzásimul a Szent-Mihálv domb délnyugati lejtőjéhez, „homlokához". Állításunkat támogatja az a tény, hogy a horszt tó-felőli oldalán, a nyíllal jelzett ponton haránt-irányú hasadékból fakad a hidegvízű, mintegy 60 lit/perc átlag vízhozamú Mihály-forrás. Visszatérve a //-val jelölt ponthoz: megállapíthatjuk, hogy ez fontos csomópont, mert az E—

H vonal és az L—II vonal itt metsződik, újabb magyarázatául annak, miért éppen itt van a nagy fejtő. Az E—

H vonal meghosszabbítása kelet felé még kérdéses. Valószínű, hogy F irányában fut — emellett szól az F-től nyugatra látható, csapásirányú, sötét sáv — de ívesen M felé is elképzelhető. A Csándor-hegy legmeredekebb fala az észak-nyugatra néző. Ez is homlokfal, hiszen а С ponton lévő fejtő jelenléte emellett szól. Igen érdekes továbbá az, hogy а С—D törésnek a művelt lejtő dacára nyomozható vonala pontosan belefut a Dnél jelölt vonyarcvashegyi vízmű-forrás által meghatározott vető-szakaszba. A forráscsoport adatai: 14,5 C° és átlagos vízhozama mintegy 1000 lit/perc, tehát ismét egy langyos vizű és igen bő vízhozamú forráscsoport. Vize a keszthelyi vízmű ellátására szolgál. Teljesség kedvéért itt kell megjegyezni, hogy a J—

К vonal ívelt és így szintén kapcsolatba hozható а II alatti hegyorral. A vizsgált terület keleti szegélyét széles völgy zárja le. Ennek a völgynek nyugati oldalát a G—

M vonal mentén futó szerkezeti sáv hozta létre. M-nél van a Malom-forráscsoport felfakadási helye. Ez a forráscsoport összesen mintegy harmadát adja az együttesen mért Erzsébet-Malomíorrás vízhozamának. A forráscsoport egyik tagja a nagy terjedelmű dolomit fejtő területén fakad. A porló dolomit egyébként még a G pont alatt északnyugat felé kiágazó vonal mentén is előfordul. A G—

M vonalat tovább követve dél felé: ismét a már ismert horszthoz jutunk. B-től észak—északkeletre fut tehát a zóna, mely a Szent Mihály domb délkeleti oldalát jelöli ki. Itt kell megemlíteni, hogy a domb észak-nyugati oldala nyilván az M—

F (vagy M—//?) vonallal párhuzamos vető mentén formálódott, erre azonban még közvetett bizonyíték sem található a képen. Röviden kell még szólni a kisebb, kevésbé fontosnak látszó vonalakról: például az E—L közötti hát, vagy az A—

К—J által meghatározott felszín ívelt töréseiről. Ezeknek sugaras szétfutását az összkép magyarázata során elemezzük. Az A—

К—J területből a b kép valamivel többet ábrázol. így ezen jól megfigyelhető a J nyíllal jelzett, kelet—nyugati irányba futó, dél felé kettősen ívelt sáv, amely rétegfejkibukkanás és így alkalmat ad arra, hogy a fényképek alapján is megállapíthassuk a területre jellemző északi dőlést. Ennek alapján értelmezhet-