Vízügyi Közlemények, 1969 (51. évfolyam)
1. füzet - Rádai Ödön: A légifénykép-értelmezés szerepe a karsztvíz-kutatásban
A légifénykép értelmezés karsztvízkutatásban 103 jük az A— H hát nyugati és keleti oldalán, valamint az A ponttól északra lévő, továbbá a G-től nyugatra és a (csak a b képen látható) tőle keletre lévő oldal jellegzetes, párhuzamos bemaródásait. Ezek feltehetően a rétegek északi dőlésével (tehát kelet—nyugati csapásával) hozhatók kapcsolatba, és így a terület átfogó képéhez szolgáltatnak adalékokat. Igen fontos ebből a szempontból az A— К vonal két oldalán megfigyelhető vápák S-alakú futása. Leginkább szembetűnő az A— К szaggatott vonal középső tagjától nyugatra eső bemaródás. Ennek nyugati vége északi, míg keleti vége déli irányban ívelt. Az A— К vonaltól északkeletre eső részen is ilyen — bár kevésbé markáns — vápák nyomozhatok (ha a nyomdatechnika sokat el is mos belőlük!). Futásuk megegyezik az imént leírt S alakkal. Ebből pedig világosan következik az egyik leglényegesebb megállapítás: az A— К vonal menti vető nem csak függőleges, de vízszintes komponenssel is rendelkezett, tehát horizontális elmozdulással is járt. Mindaz amit a képekről eddig megállapítottunk: terepbejárás nélkül levonható következtetés. Lássuk, mit igazolt mindebből a terep-bejárás? 4. Az értelmezés anyagának helyszíni ellenőrzése és a lemélyítendő fúrások helyének kijelölése A szorosan vett területen lévő legérdekesebb feltárás kétségtelenül а С nyíllal jelzett, amely a mintegy 13 év előtt készült légi-felvételeken még nem látszik, alig néhány éve nyitották. A fejtő udvarából a vető csapása mentén dél-kelet felé tekintve a Szent-Mihály domb tűnik elénk, igazolva a közös vető mentén történt kialakulás feltételezését (3. ábra). A fejtő ellenkező oldalán a dolomit magas falban áll. A porlódást, zúzottságot előidéző törés-, vetőrendszer ezen a falon világosan kirajzolódik (4. ábra). A Я-val jelzett dolomitfejtőről készített képen jól kirajzolódik a dolomit északi dőlése, valamint a vető-irányba eső horszt (5. ábra). Torlódásra, rátolódásra utaló jelek itt is vannak, de különösen markánsak azok a Garga-hegy (G-től keletre) északkeleti oldalán lévő fej tőben (az 1. ábrán ez a rész már nem szerepel), amelyet a 6. ábra ábrázol. A képen látható alak északra mutat. Ugyanez a fejtő — ferde tengelyű légifelvételeken — világosan tanúsítja a porlódás, zúzottság és a szerkezeti vonalak közötti összefüggést. A 7. ábra az imént látott fejtőt is létrehozó törésnek azt a szakaszát ábrázolja ferde tengelyű légifelvételen, ahol az keresztezi a Kígyós völgyet ( G— M jelzi a völgy nyugati oldalát). Itt alakultak ki a nyelők, melyek miatt a völgy hóolvadás után sem szállít vizet a Balatonba (lásd : 2. ábrát). A terepbejárás során így igen rövid idő alatt is sikerült igazolni a légifényképértelmezés során tett megállapításokat. Az összképhez tartozik az a megállapítás, — amely a felvázolt részletekkel teljes összhangban van —, hogy a Dunántúli Középhegységet kialakító erőknek főként dél—délkelet felől kellett hatnia és az észak—északnyugat felől jelentkező ellenállás ezzel nem egy tengelyen, hanem attól nyugati irányban eltolódva jelentkezett. Ez a magyarázata, hogy nemcsak torlódás, szinklinális-szerű elrendeződés alakult ki, hanem erőteljes nyíró erők is hatottak. Ezeknek nyomán bezáródásos- és kinyílásos (diszjunktív) törések is létrejöhettek. Különösen jellemző ebből a szempontból a ív-ponttól észak felé sugarasan szétfutó, ívelt törésrendszer. Tektonikai-, geomechanikai nézőpontból ez azt
