Vízügyi Közlemények, 1968 (50. évfolyam)

2. füzet - Kienitz Gábor: Vízgyűjtők rendszervizsgálata és a belvízjelenség

Vízgyűjtők rendszervizsgálata és a belvízjelenség 229 törvényeink legyenek, és hogy mindenek felett megbízható, kellő részletességű és elég hosszú megfigyelési adatsorokkal rendelkezzünk. Ezen előfeltételeknek a megteremtése közben pedig kialakíthatunk olyan egyszerűbb felépítésű eljárásokat, amelyeknek az alapelvei kiinduló pontot jelenthetnek a nem-lineáris tárgyalási mód bevezetésénél. C. Nem-lineáris rendszeranalízis Ez a módszer a 3. alatt vázolt módszer nem-lineáris változata. Lényege az, hogy nem szükséges modellt felállítani, így nem zárt rendszerrel dolgozunk, azaz kontinuitási feltételt nem kell kielégítenünk, hanem közvetlenül a betáplálási és kifolyási adatok közti kapcsolatokat kereshetjük. A (3) konvolució-integrál nem-lineáris rendszernél bonyolulttá válik. Ugyanis mind az x(t) betáplálási, mind pedig az (/(0, t) peáh függvények most már nem egy т időpont függvényei, hanem függenek az összes korábbi t időpontoktól is. A konvolució-integrál ennek folytán többdimenzióssá válik: t t t Ш = J' jj- • •!»(*„ V . .T^xd-r,).. .xd-T^dr,... dr

n (10) 0 0 0 0 A feladat megoldása most is inverzióval közelíthető meg, de általánosan alkalmazható megoldási módot még nem dolgoztak ki. A problémát Amorocho irja le [12], aki munkatársaival annak megoldási módját kutatja. * * * A vízgyűjtők rendszervizsgálati módszereinek fenti ismertetése korántsem kívánt bármilyen vonatkozásban teljességre törekedni. Fő célja az volt, hogy viszonylag egyszerű tárgyalási móddal felvázolja a rendszerhidrológia építményét, vagyis azt az osztályozási rendszert, amelyen belül bármelyik ismert, vagy a jövőben kidolgozandó eljárás valahová tartozik. Egyben pedig utalni kívánt arra is, hogy az egyes osztályokon belül melyek a ma ismeretes jelentékenyebb eljárások, s hogy azokat mi jellemzi. II. A BELVÍZJELENSÉG HIDROLÓGIAI FOLYAMATA 1. A belvízzel kapcsolatos hidrológiai probléma megfogalmazása A viszonylag nagyesésű vízgyűjtőkben a csapadék hatására létrejövő lefolyás árvédelmi és eróziós problémákat vet fel a vízimérnök számára. Ilyen területeken ugyanis a víz minden körülmények között megtalálja az útját a befogadó felé és e mozgó víz kártételei ellen kell védekeznünk. Leszámítva a völgyfenekek pangó vizeinek lecsapolási problémáit, a talajok optimális víztartalma itt nem érinti közvetlenül a védekező vízimérnököt. Ezzel szemben a síkvidéki vízgyűjtőkben az árvédelmi és eróziós problémák elvesztik elsődleges jelentőségüket. Az árvédelem ebben a vonatkozásban természetesen nem a síkvidéki vízgyűjtőn átfolyó vízfolyások árvizei elleni védelmet jelenti (ami más problémakörhöz tartozik), hanem belső árvédelmet, vagyis, hogy a saját